Dráma és fészekrakó program

Pénteken egész délelőtt msn-en tartottuk fenn az érdeklődést. Ebéd után mentem a gyerkőcömért, aki már nagyon várta, hogy elinduljunk. Zökkenőmentesen ment az út, egészen addig, amíg az általa megjelölt benzinkút után le nem tértem az autópályáról megnézni az általa már tegnap megtekintett nádfedeles kunyhót. Kicsit bóklásztam a Velencei-tó környékén, aztán megkérdeztem egy helyi lakost, merre kell menni. Nyilván rossz helyen voltam, mert ugye a jobb és a bal még mindig nem mindig egyértelmű. Nagy nehezen megtaláltam a települést. Természetesen a gps sem azt mondta, amerre én menni szerettem volna, így néhány kör után végülis megtaláltam potenciális leendő fészkünket. Kívülről nem néz ki rosszul. Sem nem nagy, sem nem kicsi. Olyan kis nekünk való. Majd meglátjuk, hogy belülről milyen. Addig nem szeretnék véleményt mondani. Mindenesetre, ha még egyszer hallgatok rá, mint útbaigazítóra, akkor valaki tekerje ki a nyakam. Ugyanez a véleményem a gps-ről is.

Aztán megérkeztem a munkahelyére, átcuccoltunk és indultunk is. Volt néhány megálló útközben, de viszonylag simán érkeztünk meg a mesés keletre. Útközben a mi cd-nket hallgattuk. A mi cd-nk a jelen blogban található dalokat tartalmazza. Tök jó volt, együtt még nem hallgattuk meg sosem. Biztos, hogy mindketten másra emlékszünk, hiszen nyilván másképp ragadtak meg bennünk dolgok, hiszen mindkettőnknek más a fontos.

Egyből mentünk nagyobb lánykánkért. Otthon nagymami vacsorával várt minket. Közben megkerült a kisebbik is. Kis beszélgetés majd nyugovóra tértünk. Én, mázlista, két pasi közt aludtam. Azaz aludtam volna, ha az egyik nem horkol, a másik meg nem csikorgatja a fogát...

Reggel hármasban elmentünk bevásárolni, majd szépen megreggelizett a nagy család. Délelőtt beszélgetés, pihenés, társasjáték.

Aztán pihi közben elmesélte, hogy anyukáját beavatta a terveibe - aki ezt természetesen nem pártolta. Valamint megkérdezte tőle azt is, hogy tényleg eljegyzett-e. Na, ez volt az első csepp a pohárban. Vagy neki hazudik vagy nekem.

Aztán megfőztük az ebédet: fokhagymakrém leves volt és gyros. Lányok ügyesen segítettek. Aztán ebéd közben anyukája velem egy lapon említette az előző feleséget. Ez aztán tényleg betette a kaput. Teljesen elrontotta a kedvemet.

Délután elmentünk bowlingozni. Kisfiam is nagyon ügyesen nyomta. Bár volt olyan pillanat, amikor azt vártam, hogy bennragadnak az ujjai és csúszik a golyó után. Úgy legalább tarolt volna. :) Drágám kérdezgette, hogy mi legyen a vacsi. Elmondtam neki, hogy én mire vágyom. Persze a gyerekek egyből megvétózták. Ez sem esett túl jól ez sem, hiszen amikor ötösben vagyunk én mindig alkalmazkodom. Most először szerettem volna én is valamit. Aztán palacsintát sütöttünk, majd megvacsoráztunk. Vacsora közben kis megerősítést kaptam a kisebbik leányzótól és a nagytestvértől. Talán ezek a pillanatok estek jól ezen a napon.

Közben Ő megpróbált rábeszélni, hogy menjünk el vacsizni, de már nem volt kedvem. Nem lett volna ugyanaz. Sőt, kicsikém megkért arra, hogy ne hagyjam ott. Pedig óriás bébiszitterünk lett volna :)

Mivel én nem akartam sem videójátékozni, sem tv-zni ezért bementem olvasni. Kicsikém jött velem, és James Bondot kezdett nézni. Jött persze ő is. Kis idő múltán szóltam neki, hogy talán jobb lenne, ha a lányaival lenne, nem pedig az én fiammal összebújva filmet nézni. Sértődötten elvonult. Nem értem, hogy miért, hiszen és csak amiatt mondtam neki, hogy ne az legyen, hogy amikor a lányai nála vannak, akkor is velünk van. Sőt, a kicsinek a helyébe képzeltem magam, és tudom, hogy nagyon rosszul esett volna neki, hogy míg ő egyedül tv-t néz, az apukája egy idegen kisgyerekkel filmet néz.

Én bementem hozzájuk, de észre sem vettek. Közben kicsim elfáradt, és mondta, hogy le szeretne feküdni. Már pizsiben voltunk, és éppen az orrát fújtuk, amikor egy dúvad becsörtetett, majd sértődötten elrohant. Persze egyből mentem utána, de nem találtam sehol. Újra megpróbáltam. Végül megtaláltam, kérdeztem tőle, hogy mi a baja, de nem válaszolt. Aztán teljesen minősíthetetlenül beszélt velem. Nagyon idegennek éreztem. Persze, hogy én is kijöttem a sodromból. Jól összevesztünk. Ez azért olyan extra, mert általában én szoktam mondani a magamét. Ő nem. De ezúttal abszolút kétoldalú volt a vita. Mindketten sértődöttek voltunk és egyikünk sem volt képes a másik fejével gondolkodni az adott pillanatban. Persze azért egy komoly és higgadt beszélgetés során sikerült megbeszélnünk a dolgokat.

Azért egy dologra mindenképpen jó volt ez a veszekedés. Most már tudom, hogy meddig lehet nála feszíteni a húrt. Voltak olyan pillanatok, amikor éreztem, hogy pattanásig feszültünk, de azért a józan eszünk vagy a szeretetünk (?) nem engedte, hogy elpattanjon az a bizonyos húr.

Vasárnap reggel megint mi mentünk boltba és készítettünk reggelit. Délelőtt elmentünk a jégpályára. Hát a hozzáállásom hagyott némi kívánni valót maga után. A csajok annyira aranyosak voltak, ahogy próbáltak segíteni. Csodák csodájára nem estem el. Egészen addig, amíg ő jóindulatúan fel nem ajánlotta a segítségét. De mindenesetre megtanultunk felállni is.

Korizás után a nagyember készített nekünk pizzát, eközben pihentünk - jó, ha az embernek nem vérágas a szeme, valamint beszélgettünk. Meglepett (és egyben meg is ijesztett), hogy közös fészket akar. Még jó, hogy megosztotta velem. Minden esetre azért ezt egy párszor körbe kell még járni.