Számvetés

Ma a bázison töltöttük az időnket. Mivel jelezte, hogy lekváros kenyeret enne vacsorára, így különösebben nem készültem az estére.

Jött is, ahogy szokott. Megvacsoráztunk. Az este további részét jellemzően a munka határozta meg. Ő élete most kezd nyüzsgőssé válni ezen a téren, és hát az én életem sem lett egyszerűbb.

Fürdés után, egy pohár borral beszélgetést kezdtem, lévén most egy éve, hogy komolyabban együtt vagyunk. Az évfordulók arra (is) jók, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra, beavatkozzunk, megbeszéljük, hogy mit kell változtatni, vagy adott esetben másképp csinálni.

Az igazság az, hogy előbbre nem nagyon jutottam, viszont azt megtudtam, hogy nem biztos abban, hogy meg tud-e állapodni. Hmm. Érdekes fordulat.

Társasági élet

Már tegnap kristályosodott a program, mely szerint ismerősei szeretnének velünk találkozni. Először én nem nagyon akartam menni, mert ugye ismeretlen a társaság, meg különben is: ne hasonlítgassanak az elődömmel...

Aztán délután végülis meggondoltam magam, és a napi teendők elvégzése után elindultam. A kikötőben találkoztunk, majd el is indultunk egyből. Nagyon jó fejek voltak, vacsorával vártak minket. Bár közös témánk nem nagyon volt, jól éreztem magam, kedvesek voltak.

Hazafuvaroztam kicsi párom, aki virágos jókedvében helyettem egy csokis gofrit kívánt meg...

Hab a tortán

Egész nap nem keresett. Talán jobb is, mert elég zabos voltam. Aztán késő délután jött egy sms, hogy elindult és hogy nagyon vár.

Első gondolatom az volt, hogy nem megyek el. De azért a kisördög csak bennem volt. Hiszen csak magunkkal szúrok ki, ha nem megyek el, hiszen kevesebbet lehetünk együtt. A barátnőmtől megerősítést is kaptam, így vettem némi kaját és útnak indultam.

Elég hamar odaértem. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült. A szigeten megvacsoráztunk, majd lepihentünk. Azért vannak dolgok, amikhez kicsi az a hajó... Ezt követően pedig közölte, hogy a lányai nem akarnak jönni nyaralni.

Teljesen ledöbbentem. Nem értem, hogy miért, hiszen csak magukkal szúrnak ki. Olyan rosszak nem lehetünk, hogy velünk nem akarnának lenni. Vagy ez csak kamaszos szeszély? Nem tudom. Mindenesetre a jelenlegi helyzetben nem viszi előre a dolgot. Nem gondolom, hogy a mérleg negatívba hajolna. Hiszen néhány csípős megjegyzést nem lehet egy lapon említeni a sok meglepetéssel és jó dologgal, amiket együtt megéltünk.

Nekem gyakorlatilag mindegy, hogy jönnek-e vagy nem. Viszont azt tudom, hogy az apjuknak rosszul esne, ha nem jönnének.

Szeretném, ha négyesben - a szülők és a 2 gyerek leülne megbeszélni, hogy mi van. Ne csak az apjuk pénze kelljen, hanem ő maga is. És erre nem elfogadható válasz az, hogy kamaszodnak... Jó lenne, ha valaki végre elmagyarázná nekik a jelenlegi helyzetet és megpróbálná megértetni velük, hogy mi van. Talán felmerültek bennük kérdések is, amikre választ adhatnának a szülők. Talán megfogalmazhatná mindenki az elvárásokat és lehetne közös kompromisszumokat kötni. Én így csinálnám, hiszen kár ebből nem származhat belőle. Nem kell rájuk kényszeríteni semmit. Elég, ha elgondolkodnak egy kicsit. Én hiszem, hogy értelmes emberek mindent meg tudnak beszélni.

Nemzedékeken át

Megint mozgalmas volt a hétvége. Pozitívan és negatívan egyaránt.

Mivel fél nap szabin voltam, így viszonylag időben tudtunk indulni. Lejártam a fél várost kis DVD töltőért, de senki nem vette a lapot, hogy mit is akarok igazán. Segítséget kértem tőle, majd közölte, hogy ő ezt tulajdonképpen valószínűleg meg tudja csinálni. Eléggé bemérgedtem, mert kb. fél éve mondogatom, hogy gond van a DVD-vel, és ugye a hosszú úton mégiscsak jó, ha a gyerek egy kicsit el tudja foglalni magát. Ennek megfelelően az egész utat végig beszélte, aludni esze ágában sem volt.

Már nagyon vártam, hogy átüljek a másik autóba, mert folyamatosan figyelni az utat és a gyerekkel játszani is, elég fárasztó. Mikor megérkeztünk, közölte, hogy az én kocsimmal megyünk. Nem érintett túl jól, mert szívesen csuktam volna be egy kicsit a szemem, de azért megoldottam.

A testvéréék gyertyás vacsorával vártak minket. Nagyon jól esett. Legalább valakinek hiányoztunk.

Aztán a gyerekei megemlítették az előző feleséget, ami elég rosszul érintett. Tudtam, hogy veszekedés lesz. Mondhatni, Miskolcon ez már menetrend szerűnek tekinthető. Miért kell állandóan emlegetni? Miért nem foglalkoznak azzal, hogy más mit érez? Én miért vagyok mindenkire tekintettel és rám miért nincs senki?

Aztán másnak délelőtt elmentünk a családi kulipintyóba. Nagyon szép helyen van. Kedves, erdőszéli házikó. Anyukája is szeretettel várt minket. Sőt, még szuvenírt is kaptunk a korzikai utazásról. Közösen főzőcskéztünk. Ő bepácolta a húst és később megsütötte, én pedig megcsináltam a salátát. Közben pedig beszélgettünk.

Ebéd után a hintaágyon próbáltunk pihenni, de persze, hogy megkívánt. A végén már könyörgött, hogy ne mozogjak. Hát persze, hogy mozogtam :)

Később elmentünk borfesztiválra, ami inkább csak fesztiválocska volt, de a helyieknek biztos, hogy nagy élmény volt. De azért mi is jól éreztük magunkat.

Este, tábortűznél szalonnát sütöttünk. Éjszaka pedig összebújtunk. Olyan jó volt, ahogy magához szorított. Mintha sosem akarna elengedni.

Reggel mondtam neki, hogy költözzünk oda. Olyan béke volt, és olyan nyugalom.

Persze nem sokáig. A kisebbik lánya többször is olyat tett és úgy viselkedett, ami nálam végleg betette a kaput. Nem értem a viselkedését, és igazából kezelni sem tudom. És már nem is kívánom kezelni. A továbbiakban inkább külön lennék tőle, mert nem éri meg nekem, hogy konfrontálódjunk miatta. És az az igazság, hogy a lelki nyugalmam is többet ér ennél.

Ennek megfelelően teljesen elromlott a kedvem. Amikor elmondtam a kedvesemnek, akkor ő gyakorlatilag csak annyit mondott, hogy "ő mindig ilyen volt". Az lehet, de én ezt nem vagyok hajlandó elviselni. Az én hátamon többé-kevésbé fát lehet hasogatni, sok mindent eltűrök. De ha a gyerekemet érinti hátrányosan valami, akkor arra nagyon zabos vagyok. Pláne úgy, hogy ő nem szolgált rá.

Csak le kellene ülni beszélgetni egyet azzal a kislánnyal. Okos, értelmes gyerek. Ha elmondják neki, biztos, hogy megérteni. Hogy ezt miért nem teszi meg vele egyik szülője sem, azt nem tudom.

Én nagyon teljesen nyitott szívvel közelítettem hozzájuk. Feltétel nélkül. Én sokáig tepertem azért, hogy elfogadjanak, megkedveljenek, ne adj Isten, még meg is szeressenek. Minden egyes találkozáskor élményt terveztem nekik. Elég sok dolgot tudnék felsorolni, amit én tettem értünk és jártam közben az apjuknál. Vissza lehet olvasni ezt a blogot. Nem várok hálát. Nem vagyok nagy igényű, de egy köszönöm azért jól esett volna. Ehelyett az állandó kritikát és fikázást hallom.

Ezt elmondtam apukájuknak is. Aki ennek megfelelően egész úton hazafelé egy szót sem szólt hozzám. Tudom, hogy fáj az igazság. Amikor ő tesz megjegyzést a gyerekemre, nekem is rosszul esik. De megpróbálok tenni annak érdekében, hogy jobb legyen.

Sajnos a közös nyaralás is veszélybe került ezáltal. Jelenlegi állapotom szerint csak bizonyos feltételekkel vagyunk hajlandóak a nagy családi nyaralásban részt venni.

Ciklámen

Reggel írt, hogy útközben meginvitál egy forró csokira. Mivel egy csokis fánk is befigyelt, viszonylag könnyen beadtam a derekam. Bár a melóból kicsit késtem, megérte. Azzal bocsájtott utamra, hogy fél kettőkor kapok egy sms-t, hogy hová kell mennem.

Sok volt a dolog, így viszonylag hamar elment az idő. Pontosan fél 2-kor jött is az sms: Amour 15:15. Egyből megnéztem a neten, hogy hol van ilyen nevű hely. Nem kellett sokáig keresnem, visszaigazolást vártam, és ezzel egyidejűleg el is indultam. Sajnos nem az volt a célállomás, de jött egy újabb titokzatos sms. Sajnos, nem volt olyan hangulatom, hogy vevő legyek az ilyenekre, lévén nagyon meleg meg minden egyéb. Aztán még néhány (szerinte) irányító sms, aztán elindultam hazafelé. Mivel az sms-ekből viszonylag le lehetett határolni az irányt, úgy döntöttem, hogy lemegyek a 7-es útra és biztos lesz majd valami jel, amiről tudni fogom, hogy hová kell majd mennem. Ha nem, akkor meg majd szépen hazamegyek. Még a siófoki kollégákat is megkérdeztem, hogy van-e ilyen hely az ő területükön.

Szépen haladtam, mikor beugrott, hogy a szűkített területen (tudtam, hogy Balatonföldvár előtt kicsivel) van egy hely, ahol már voltunk és én az utóbbi időben többször is mentem volna oda, de valami miatt mindig meghiúsult a dolog. Azt a helyet így hívják: Mauro. Az irányzó sms anagrammát tartalmazott :)

Már 3-ra odaértem. Körbejártam a környéket, hogy nincs-e ott az autója, megkérdeztem az éttermet, hogy foglaltak-e asztalt. Egyik sem jött be. Mindenesetre vártam a megadott időpontig, mert ugye az esélyt meg kell adni. És milyen jól tettem! Jött is hamarosan.

A rendelés kicsit nehézkesen ment, mert tele voltam melós élményekkel. Közben kicsit megcirógattam az asztal alatt :) Finomságokat ettünk. Olyannyira jóllaktam, hogy már desszertet sem bírtam enni. Aztán kifeküdtünk a tópartra pihenni. Addig-addig fűzött, amíg elmentünk a hajóra. Hát. Túl sokat nem tudott velem kezdeni, mert annyira jóllakott voltam, hogy moccanni is alig bírtam.

Azért nagy nehezen összeszedtem magam. Amikor mentünk be a kajütbe, az arra járó embereknek nem is volt egyértelmű, hogy mi fog rövidesen történni :)

Ne hagyjuk elkopni a színeket. A ciklámenből lehet rózsaszín, de azt már ne hagyjuk elszürkülni. Ezek a figyelmességek csak erősítik a szerelmünket.

Harmónia

Valahogy olyan olajozottan megy minden.

Jön, megvacsorázunk, megosztjuk egymással a napi dolgokat. Békében és harmóniában.

Unalom?

A hétvége felé konferencián voltam. Ahol ő nem. Hosszú idő után ez volt az első szakági rendezvény, ahol ő nem volt ott.

Az hiszem, hogy nem esett túl jól neki, hogy én ott voltam és jól éreztem magam. Ami persze nem volt teljesen így. Az első nap szakmailag nagyon gyenge volt, az esti program halvány, s hiába küldözgettem neki az sms-eket, nem válaszolt. A végén már azt írtam neki, hogy "nem szeretlek", mert gondoltam, hogy arra úgyis válaszol. Nem tette. Mint később kiderült, keresett, csak nálam nem volt térerő. Azért átfutott a gondolat az agyamon, hogy meglepetésként megjelenik a vacsorán, kerestem is, de sajnos nem... Az este a megszokottól eltérően alakult, buli nélkül. Bár hívtak többször is, nem mentem, nem volt kedvem.

Pénteken már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb érjek haza, hiszen ilyenkor korábban szokott jönni. De nem így történt. Tőle szokatlan módon viszonylag későn érkezett, mégpedig úgy, hogy nem szólt... Este nagyon magányosnak éreztem magam. Olyan idegen volt, mintha nem ismerném. Aztán kiderült, hogy egy rosszul értelmezett sms miatt volt morcos. Nem érzem, hogy megbeszéltük volna és azt sem, hogy mindent elmondott, ami nyomta a szívét.

Reggel, már korán elment a piacra bevásárolni, még virágot is kaptam. Közösen szépen megfőztük ez ebédet, bár én jobbára csak konyhalány szerepkörben voltam, az ebéd jól sikerült. Sőt, még a lakkot sem felejtettük el lemosni a lábáról. Ami persze nem akadályozta meg a gyereket, hogy elmondja. Anyuék jót mosolyogtak rajta, állítólag apuval is eljátszottam a dolgot. Azért az arca szép piros lett.

Miután az ebédvendégeink eltávoztak, elmentünk moziba, megnézni a Kung Fu Panda 2. részét. Ebben nagyon fontos szerepe volt a lelki békének. Persze egyből ráfűztem a témára. És ő azt mondta, hogy nincs meg a lelki békéje. Nagyon szíven ütött a dolog. Eztán már nem is tudtam a filmre figyelni, mert azon gondolkodtam, hogy hol hibáztam. Hiszen én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy boldog legyen. Hogy boldogok legyünk. Együtt. Próbálom kizárni az előnytelen dolgokat és csak a jóra koncentrálni. Többnyire sikerül is. Vagy már nem szeret. Hmmm.

A vasárnapi nap is erre erősített rá. Amikor nőként közeledtem hozzá, akkor visszautasított. Soha nem történt még eddig ilyen velünk. Én ezt persze elmondtam neki, ködösített, nyugtatgatott. Ha nem velem van baja, akkor miért nem mondja el, hogy mi bántja? Talán tudnék neki segíteni. Ha mással nem, csak azzal, hogy meghallgatom.

Viszont sütött nekem ropit. Ami nagyon finom volt :)

Leg-hétköznapibb hétköznap

Jött, ahogy szokott. Időben. Vacsorával vártam, mint mindig. Gyereknevelés, sorozatok nézése. Hát igen, elértük a hétköznapokat. Azért remélem, hogy sikerül néha színt vinni a dologba, és nem lesz mindig ilyen.

Este viccből pirosra lakkoztam a körmét. Engedte. Szerintem nem gondolta volna, hogy megteszem. Ahogy én sem, hogy ő hagyja :)

És még mindig

Pénteken kicsit később érkezett a szokásosnál. Bár arról volt szó, hogy spenótot esznek, én mégis készítettem kentucky pipibicepszet. Pont akkor sült meg, amikor megérkezett. Abszolút szerető családi légkör fogadta: kajaszag, játszó gyerek és inget vasaló asszony.

Szépen megvacsoráztunk, beszélgettünk. Este pedig kényeztettük egymás testét.

Szombaton reggel elmentünk, visszavittük a gyerek cipőjét, megmutattam neki, hogy milyen elképzelésem van a nyári öltözködését illetően. Előbb-utóbb beadja a derekát :)

Aztán elmentünk a cégem családi napjára, ahol mindenféle jóságot próbáltunk ki. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Kipróbáltuk többek között a segwayt, a 3D-s X-box-ot. Én adtam vért (ennyire rosszul még nem szúrtak meg), eszegettünk, barátkoztunk. Az esti program jelentős részében is részt vállaltunk, bár inkább külön: a gyerek a barátkájával randalírozott, ő pókerezett és pedig a kollégáimmal beszélgettem.

Vasárnap a közös családi reggelit követte a közös családi film nézés a Megint 17 című film képében. Remélem, majd az adott pillanatban emlékezni fog rá. Aztán nagyon gyorsan kívántuk meg egymást. S pont olyan gyorsan ki is elégültünk :)

Ebédelni anyuékhoz mentünk, ahol több barát is csatlakozott hozzánk. Kellemes családi nap volt ez is.

Hétfőn a múlt vasárnap megkezdett hajós utat fejezte be. Ezúttal sem keveset vártam rá. Majd elvitt vacsizni, én meghívtam fagyizni. Pont mintha szerelmesek lennénk...

Azt este többszöri kezdeményezése ellenére sem volt eseménydús.

Megint próbálkozunk az együttéléssel...

Már kedden délután megérkezett, hiszen másnap a környéken volt dolga. Összekötötte a kellemest a hasznossal.

Pont egyszerre értünk haza, elmentünk vásárolni és nagyon finom vacsit sikerült összeállítanunk: pipiropi mexikói mártogatóssal, zöldfűszeres grillezett camambert tzatzikivel és fokhagymás garnéla. Jól bekajáltunk aztán már csak pihegtünk.

Szerdán ment mindenki a maga dolgára, majd közösen részt vettünk a csapvizes Guiness Rekordon. Ami azért érdekes, mert tavaly ők csinálták először. Most pedig már átvette az egész ország. Aztán én visszamentem dolgozni, míg ők a gyerkőcömmel ott randalíroztak. Aztán meg engem vártak, mert nem volt kulcsuk.

Ismét közösen főzőcskéztünk (krumplifőzelék, pulykafasírt), aztán mindenki végezte a dolgát. Én a földeken dolgoztam, a gyerek játszott, az ember meg aludt. És olyan nagyokat horkolt, hogy felébredt rá. Este már nem volt szívem felébreszteni, így bementem aludni. Nem tudom, mikor jöhetett be. Mindenesetre hajnaltájt eléggé horkolt megint, így én menten a nappaliba aludni. Egyből észrevette, és kijött értem. Most csak a takarómat vitte be. Amikor még szeretett, akkor engem vitt be az ölében...

Eseményvezérelt hétvége

Bizonytalan indult hétvége, hiszen nem tudtuk, hogyan alakul a logisztika, ki, mikor, hova és hogyan.

Ennek megfelelően elég későn értek haza. én vagy 2x elaludtam, így annyira nem voltam lelkes. Először megijedtem, hogy nem várom őket szeretettel, de azért rájöttem, hogy ez csak a fáradtságnak tudható be. Változatlanul azt érzem, hogy merülök, mert nagyon zsúfoltak a napjaink. És ezt sajnos a szexuális életünk sínyli meg.

Szombaton együttesen mentünk el vásárolgatni, majd közösen főztünk. A gyerekekkel sem volt gond. Délután elmentünk a csokigyárba (www.zotter.at). Útközben volt morgolódás, mert szóvá tettem, hogy nem vagyok elégedett a vezetésével. Ezen jól meg is sértődött. Nem értem, hogy miért, hiszen az embernek vannak rosszabb napjai.

A gyárba alig tudtunk bemenni, mert teltház volt. A köztes időt az újonnan nyílt parkban töltöttük el. Nagyon jól sikerült, hiszen sokat bohóckodtunk, még be is bábozódtunk. Sajnos az eső elkapott minket.

Aztán mentünk a csokigyárba. Itt először láttunk egy filmet arról, hogy kerül a bio kakaóbab a gyárba, majd kezdetét vette a kóstolás. Jó sokféle csokit megkóstoltunk, volt köztük jó is és kevésbé jó is. Volt forrócsoki is. Azt hiszem, mindnyájan elteltünk a csokival. Aztán az örök elégedetlen kisebb leány közölte, hogy neki egyik sem ízlett. Elég rosszul érintett a dolog. Egyrészt azért, mert voltak jó csokik, másrészt pedig azért, mert az ember teper, programokat tervez, erre ezt kapja... Az előző lehet, hogy jobb volt. Talán nekem is azt kellene csinálni. Nem foglalkozni velük. Köszönömöt egyikért sem kapok.

Este a gyerekek rajzoltak, mi pihegtünk.

Vasárnap a Balatonra mentünk, mert az egyik hajót el kellett vinni A pontból B pontba. Én próbáltam megoldani úgy a dolgot, hogy a lehető legelőnyösebb legyen. Sajnos ember tervez, Isten végez, így nem teljesen sikerült, hiszen a nap jelentős részét külön töltöttük, és még a küldetést nem sikerült teljesíteni. Azért a Balaton-parton sikerült megvacsoráznunk.

Az este az ápolgatásról szólt, mert arany apám úgy leégett, hogy nagyon. Meglátszik, hogy nem voltam vele...

Félreérthető sms-t küldött

és ennek következtében nem készült el időben a vacsora. Nagy nehezen túléltük. Nagyon szép borospoharakat hozott, sokkal finomabb volt benne a bor.

Úgy érzem, hogy egyre magasabb szinten műveljük a szerelmeskedést :)

Reggel valahogy nagyon korán felébredtünk. Komolyan beszélgetünk ismét. Szóvá tette, hogy rosszul érintette az, hogy folytattam a tabletta szedését. Elmondtam neki az érveim, remélem, el tudja őket fogadni és tud velük azonosulni. Azon viszont meglepődtem, hogy a szentendrei ház-téma másképp van napirenden, mint ahogy azt korábban megbeszéltük. Vajon mi lehet ezzel a célja?

A beszélgetés után reggelit csinált, majd együtt indultunk munkába. Kicsikém vele akart menni az oviba, de ő visszautasította. Nem is tudtam mire vélni. Szerintem nem volt szerencsés, hiszen az utóbbi időben a gyereknek voltak vele gondjai és most végre közeledett. Végülis, ő tudja, hogy mit miért csinál. Én ebbe nem szólhatok bele. De örülnék, ha mélyebben belegondolna bizonyos dolgokba...