Szomorúság

Soha nem lesz a vezetékneve az enyém :(

A család odaát van?

Mát hetekkel ezelőtt egyeztettük ezt a hétvégét. Nála. Minden gyerekkel együtt. Közben azt is kitalálta, hogy nem elég nagy így a család, jöjjön más is :)

A gyerekem egész héten megőrjített, hogy mikor indulunk már. Mondtam neki, hogy ha már úton leszünk, nem fog ennyire örülni. De szerencsére nem volt vele gond. Mivel időben tudtunk indulni, a nagyvárosban sem volt túl nagy a forgalom, bár a gyerek anyagcseréje nyilván hosszú úton változik meg :)

Már a célegyenesben el kezdett hisztizni, hogy neki wc-zni kell. Persze mire az autópályán nagy nehezen találtam olyan helyet, ahol nincs korlát, közölte velem, hogy mégsem kell. Ennek hevében persze nem ott mentem le az autópályáról, ahol ideális lett volna, így más irányból közelítettem. Meg is lepődött a drága, amikor meglátott...

Aztán átcuccoltunk a kocsijába, majd hazamentünk. Kis tárlatvezetés, elsősorban a gyereknek, majd elment a csajokért. Miután visszértek, kezdetét vette a nagyüzei gyerekzsivaj. Nekem nagyon tetszett. Közös vacsi, majd Megasztár nézés.

Mi korábban lefeküdtünk, de persze nem tudtunk ellenállni egymásnak...

A közös reggeli készítés után közös reggeli. Játék, beszélgetés, főzés. Mivel mindenki nagyon lusta volt, így nem fedeztük fel a környék szépségeit. Még az ebédet is úgy rendeltük.

Aztán délután átmentünk a nagytestvérhez. A sarokban állt egy dob. Ezt inkább nem részletezem. Aztán nekiálltak x-boxozni. És alapvetően nem rajongok ezekért a dolgokért, és ezúttal nem is volt szerencsés, hiszen túl sok volt a türelmetlen gyerek. A végefelé már nekem is elment a kedvem, hiszen az én gyerekem nagyon elfáradt és nagyon nyűgös lett, a többiek viszont még játszottak. Menjünk haza kettesben? Menjen haza mindenki? De ők még nem fáradtak. Próbáltam nyugtatni, közben a lelkismeretem háborgott. Ilyenkor vajon mi a helyes? Mit kell tenni? Kinek kedvezzek? Szerencsére egy kompromisszumos megoldás volt, így ezt elfogadtuk.

Vacsira palacsintasütés, majd X-faktor nézés.

Másnap reggeli után nekiálltunk főzni, közben a gyerekek tanultak, illetve egyéb feladatokkal foglalták el magukat. Kikérdeztem a leckét (attól, aki ezt hagyta), főzőcskéztem, mosogattam. Közösen megterítettünk. Gyakorlatilag mindenkinek megvolt a saját feladata.

Aztán megérkeztek az ebéd vendégeink is. Köztük az ő anyukája. Kedves volt velem (talán kicsit túlzottan is), de úgy láttam, hogy az én gyerekem teljesen levette a lábáról.

Az ebéd után még beszélgettünk kicsit, majd útnak indultunk. Nagyon jó időt futottunk annak ellenére, hogy még meg is álltunk.

Nagyon jól éreztük magunk. Azt hiszem, el fogunk még menni.

Itthon

Kicsit izgultam, hogy mi lesz, ugyanis az életét/életünket jelentősen meghatározó dolog is történhetett volna vele, de nem történt (ahogy én előre meg is mondtam), így viszonylag időben el tudott indulni.

Szeretettel vártuk. Kisfiam kb. 2 percenként rohangált az ablakhoz, hogy megérkezett-e már. Meg persze én is.

De megjött és nagyon örültünk egymásnak. Eléggé elkényeztetett a jelenlétével az utóbbi időben, Az a helyzet, hogy egyre nehezebben viselem, hogy nem vagyunk együtt. De a lényeg, hogy újra itt van és egész hétvégén együtt leszünk.

Vacsi után még egy kicsit beszélgettünk, majd ágyba bújtunk.

Reggel viszonylag időben keltünk, majd nekiálltunk a somlói galuskának. Koprodukciós munka volt, még a gyerek és az anyukám is (a távolból) részese volt a sikernek.

Közben a holtidőben beszélgettünk és eléggé megbántott azzal, hogy előre jelezte, majd ha találkozom az anyukájával, akkor hogyan kell viselkednem. Felettébb felháborított, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok viselkedni. Eddig azt hiszem, hogy miattam senkinek nem kellett még szégyenkeznie. Rosszul esett. Ahogy az is, hogy előírja, mit csináljak. Én ilyet nem tettem és nem is fogok soha. Én úgy fogadom el, ahogy van. Nagyon nem szép dolog, hogy ahelyett, hogy segítene, inkább a frusztrációmat növeli.

A megbeszéltnél egy kicsit előbb érkeztünk a családi ebédre. Jól telt, természetesen ismét teleettük magunkat.

Délután kicsit pihentünk, majd jöttek a barátosnőmék vacsizni. Ismét evés egy kis X Faktorral színezve, majd pihi.

Reggel a fiúk korábban keltek, mint én. A zajból ítélve ne volt komolyabb gond. Miután kettesbe maradtunk, elkezdtünk nézni egy erotikára kiélezett oktatófilmet. Nagyon zavarban voltam közben. Aztán persze mondanom sem kell, hogy hova lyukadtunk ki a végén.

Gyakorlatilag az egész napunk erről, a pihenésről, a filmnézésről meg a kajálásról szólt.

Közben kiderült, hogy a jövő hétvégét nem úszom meg - találkoznom kell az anyukájával. Nagyon korainak tartom. Nem érzem úgy, hogy "felnőttem" volna a feladathoz. Na, majd kiderül (vagy beborul).

Villámlátogatás

Sajnos a hétvége mindkettőnk számára kissé zsúfolt volt, de ez nem akadályozta meg az én kedvesemet abban, hogy villámlátogatást tegyen nálam.

Jött, egyből nekiállt dolgozni, feltette a lámpáim egy részét, beszélgettünk, megvacsoztunk, megfürödtünk, megmostuk egymás hátát.

Nagyon meghitten szeretkeztünk. Mindig jó vele, de most... Egyszerűen fantasztikus volt. Annyira együtt mozgunk, annyira érezzük egymást. Nem gondoltam, hogy lehet ilyen jó. A szégyenérzetem is csökkenőben. Remélem, nem csak amiatt, hogy viszonylag régen voltunk együtt.

Közös alvás, közös ébredés. És már az eheti rendes huncutkodást is letudtuk... :( :)

Reggeli, majd belevetettük magunk ebbe a hétbe, melynek a koronája az ismét együtt eltöltött közös hétvége lesz.

Rándevú

Régen volt már olyan, hogy tőlünk teljesen független helyen találkozzunk. Ezúttal (is) az egyik legnagyobb bevásárlóközpont volt a cél. Ő már korábban ott volt, mert dolga volt, én pedig "munkából" mentem oda.

Ebéd után felmetünk a tetőteraszra, ahol romantikáztunk egy kicsit. (Nem is kicsit :)) Az elsődleges célom az volt, hogy eltereljem a gondolatait. Talán többé-kevésbé sikerült is. A lehetőségekhez mérten meg is szeretgettük egymást. Aztán egy kis édesség, majd irány a kedvenc lakberendezési áruházamba. Ő egy kicsit előbb ért (hogy miért, azt inkább ne firtassuk...), de rövidesen én is odaértem. Ő már nézte az ágyneműket, de sajnos nem találtuk azt, amit kinéztem. Teljesen elveszett volt ebben a boltban. Nem is tudtam nagyon kezelni, így jobbnak láttam, hogy ha ezt a vásárlást önállóan folytatom. Ezt ő innen tudja meg...

Miután elköszöntünk egymástól, megvártam, amíg elindul, és bevetettem magam a vásárlásba. Jó sok mindent vettem...

Amikor kikanyarodtam, az jutott eszembe, hogy amikor utoljára itt voltam, akkor hazáig beszélgettünk, úgyhogy fel is hívtam. Régen beszélgettünk már így. Valahogy a személyes találkozások alkalmával nem beszélünk olyan mély dolgokról, vagy csak ritkán. Nekem hiányzott már. Szerencsére ő is vevő volt rá.

Aztán volt egy kis duzzogás... Nem szeretem a konkurenciát. Viszont teljesen korrekt, hogy őszintén (?) elmondja ezeket a dolgokat is nekem.

Kis higgadás után azonban tudtuk ott folytatni, ahol abbahagytuk. És ez (is) jó.

Egy nehéz este

Mikor hazaértünk, kisfiam meglátta a múlt héten készült fotónkat, amin táncolunk. Egyből megkédezte, hogy ez az esküvőnkön készült? Aztán elcsüggedt, mert ő akart lenni a gyűrűszolga... :)

Délután házimunkát végeztem, aztán vacsit készítettem, mert volt egy olyan spúrom, hogy jönni fog. Mintha utalt volna rá.

Vacsi elkészült, de telefon sehol. Azt hittem, hogy totálisan meg akar lepni, és csak az ajtó elől fog telefonálni. Nem irreális - volt már erre példa...

Aztán 7 óra után megtörten telefonált. Nem úgy alakult a napja, ahogy tervezte és ezen kívül az élete egy része is bizonytalanná vált. Gyorsan tisztáztuk, hogy később beszélünk.

Ezt is tettük. Elég nyugtalan voltam, mert gondterhelt volt a hangja. Nagyjából az történt, amire a rosszabb verzió szerint számítottunk. De még mindig nem biztos. És talán a bizonytalanság az, ami a legrosszabb. Mindenféle ingerek érik, amik őrlik. Persze túl büszke ahhoz, hogy ezt elmondja. Biztos, hogy jár az agya, utakat keres látom rajta. De meg nem osztja velem :(

Aggódom érte. Több szempontból is. Ha rossz a kedve, kincs kihez bújnia. Nincs, aki megsimogassa a buksiját. Mert aki ezt megtenné, messze van tőle. Most először érzem a köztünk lévő fizikai távolság terhét.

A másik, amiért aggódom, az egészsége. Alapjában véve magában őrlődő típus és ez az ő korában ( :)) már veszélyes lehet. Pláne az előzmények érdekében. Szívem, próbálj meg kikapcsolni, ne őrlődj! Bármi lesz, megoldjuk. Melletted állok. Mindig. Ezt tudnod kell.

Béke, nyugalom és harmónia

Sajnos, a versenyen a fiai nem szerepeltek túl jól, így a kedve sem volt túl rózsás. Együtt mentünk a gyerekért az óvodába, majd haza. Összeírtuk a bevásárlólistát, és nyomás a boltba. Hármasban. Mint egy család.

Nekiálltunk a főzésnek, majd én kicsit magamra hagytam őket, mert céges dolgom volt.

Vacsorával várt a drága, és együtt megettük a sült pisztrángot és a burgonyacsipeszt. Nagyon finom volt :)

Reggel korán nekiugrottunk a főzésnek, ugyanis a szüleimet vártuk ebédre. Menü: hortobágyi húsos palacsinta, gombakrém leves/húsleves, gordon sült krumplival és tiramisu. Anyukám ezt még megfejelte egy kis kaláccsal...

Jól telt az ebéd, finom volt a kaja, jó volt a beszélgetés. Még egy szüreti meghívást is kaptunk :)

Utána lepihentünk, együtt játszottunk, stb. Kisfiam meg is jegyezte, hogy olyan, mintha ő lenne az apukája, amikor nálunk van. Nagyon kedvesen és diszkréten mondta neki, hogy apukája csak egy van.

Közösen néztük a sztárválogató műsorokat, majd nyugovóra tértünk.

A vasárnap is nagy nyugalomban telt. Elmentünk vásárolgatni, majd nekiugrott az ebédnek: a tegnapi leveshúshoz sóskamártás, a maradék gordon rétestésztában sült főtt zöldségekkel és túrós rétes. Megint nagyon jól laktunk :)

Aztán pihenés, pihenés. Együtt. Csendben. Boldogan.

Sajnos az este nem alakult túl jól. Bár próbálta titkolni, de a választás eredménye rányomta a bélyegét a hangulatára. Sebaj, bármi történik, megoldjuk. Hiszen együtt erősek vagyunk...

Együtt, de mégis külön

Már szerdán este érkezett. Kicsit fáradt (másnapos) volt, de ismét öröm volt a találkozás. Játszottunk egy kicsit a gyerekkel, majd nyugovóra tértünk.

Reggel az egész család az ágyban hömbölgött, majd kaptam reggelit, elvittük a gyerkőcöt az oviba, és mindketten mentünk a dolgunkra.

Miután befejeztem a dolgomat, hazaugrottam. Vittem neki egy helyi édességet, amit még nem evett. Szépen megettünk, de az édességhiányunkat mással is csillapítottuk...

Aztán én mentem dolgozni, ő elintézte a dolgait, majd ment a hivatalos programra.

Egy jó dal...

Kisvártatva én is megérkeztem, még éppen időben. Amikor meglátott, odajött. Aztán a program alatt többször is összeért a tekintetünk. De sajnos nem csak én figyeltem őt. Aztán volt már olyan része is, aminek láttán nem éreztem túl jól magam, ezt jeleztem is neki.

Többször is odajött, leült, koccintottunk. Táncoltunk is. Aztán egyszer teljesen megfeledkezett magáról, majdnem megcsókolt, de még időben észrevette. A program után hazasétáltunk.

Aztán az ágyban megkérdezte, hogy le akarok-e vele feküdni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a kérdést. Miért gondolja azt, hogyha ágyban vagyunk, akkor egyből a testi örömök az elsők? Hiszen többször volt már rá példa, hogy nem. Nem tudom helyrerakni ezt a kérdést.

Aztán valahogy megint a házasság került szóba. Szomorú volt a felismerés, hogy neki ez egyáltalán nem jelent semmit. Megértem, két bukta után nyilván már nem olyan érdekes. És annak ellenére, hogy én is bebuktam egyet, hiszek benne.

Nekem nem a külsőségek kellenek. Nem akarok hét országra szóló lakodalmat. Csak mi ketten. Mert csak ránk tartozik. Mert ha még egyszer belemegyek ilyenbe, akkor az tényleg örökre szól. Hogy számomra mit jelent a házasság? A szerelmet, a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet és a feltétlen bizalmat. Biztos pontot az életemben. Azt, hogy olyan társam van, akire mindig és mindenkor számíthatok. Aki megvígasztal, ha szomorú vagyok, és velem örül, ha boldog vagyok. Akinek segíthetek, ha gondja van. Vagy egyszerűen csak meghallgathatom. Mert jó őt hallgatni. Akivel törődhetek és aki törődik velem.

Mert jó a tudat, hogy mindenki tudja, hogy mi egymáshoz tartozunk. Hogy egymáséi vagyunk. Hogy kimondani sem kell dolgokat, mégis megértjük egymást. Hogy megtaláltuk egymásban a jobbik felünket. Tudunk hallgatni, ha kell. Együtt. Mindezt úgy, hogy nem adjuk fel önmagunkat. De valahogy mégis kiegészítjük egymást. Nem birtokoljuk egymást. Odafigyelünk magunkra és egymásra is.

Ha gondjaink vannak, megbeszéljük, nem gyűjtjük a haragot és nem hagyjuk, hogy rossz irányba terelődjenek a dolgok.

Aztán megpróbáltunk mindketten elaludni. De nagyon nem ment. Tudatalatt valószínűleg ő is érezte, hogy érzékenyen érintett a téma, mert úgy ölelt, mint ahogy még soha. gyakorlatilag nem akart elengedni. De én nem vágytam az érintésére. Nagy nehezen kiszabadítottam magam a teste által nyújtott béklyókból és elmentem a nappaliba aludni. Kis idő múltán jött értem, és visszakönyörgött az ágyba.

Egész éjjel nem aludtam. Sok volt az este. Sok volt a felismerés. És benne volt az aurámban.

Reggel azért nagy nehezen kiimádkozta belőlem, hogy mi bánt. És mivel ebben a hónapban még nem szeretkeztünk...

Éppen időben sikerült elvinnem a hivatalos programjára. A pont az "i"-n az volt, hogy 3 kollégám is kinn állt és látta, hogy együtt érkezünk. Egy eddig is tudta, hogy mi a pálya, egy véleménye nem érdekel, de sajnos a legfontosabb nagyon meglepődött. Hétfőn meg kell vele beszélnem, mert nem vonhat le téves következtéseket egy szerencsétlen szituból.