Egyszemélyes döntés

A megszokottnál kicsit később jött. Mint megtudtam azért, mert eldöntötte, hogy a szentendrei házát lakhatóvá teszi.

Nem az zavart, hogy ilyen döntést hozott, hiszen a jelenlegi helyzetben én sem tudok jobb megoldást, hanem az, hogy mielőtt meghallgatta volna a véleményemet, döntést hozott. Komolyan mondom, nem tudom mire vélni.

Aztán a tesója még tetézte a dolgot: kitalálta, hogy vegyenek egy újabb hajót. Mintha nem lenne elég 2 hajó. Ez aztán tényleg betette a kaput: még fedél sincs a feje felett, de ilyenekben kell gondolkodni? És azt sem értem, hogy miért nem beszéli meg ezt a tesójával.

Nem rejtettem a véka alá a véleményemet. Ha egy ilyen történik, akkor az teljesen felülírja a korábbi szédítő szövegeket. Mi értelme a "csak veled" és a "nem tudok élni nélküled" szövegnek?

Bolond ember

Állandóan jön. Nem foglalkozik a napi 4 órás utazással és a költségekkel sem.

Vajon azért, mert nincs hová mennie, vagy tényleg velem akar lenni?

Egy éjszakát nem aludtunk együtt. Azt mondta, hogy még aludni sem tud nélkülem...

220 volt és Otello

Valamiért feszült. De vajon miért nem mondja el? Van talán igaz, hogy maga sem tudja? Ennek megfelelően a szexuális életünk nincs a topon. Ő az mondja, hogy csak összebújni akar, mást nem. Lehet, hogy már nem kíván?

Azt mondja, hogy máskor is volt már ilyen. Lehet. Most akkor nyugodjak meg?

Aztán közben féltékenykedik egy kicsit. Egy majdnem-férjem jelentkezett be hozzám, mondván, hogy kíváncsi arra, hogy mi van velem. Szerintem meg inkább a portékáját akarja eladni.

Még nem láttam ilyennek.

Hát nem tudja, hogy nekem nem kell más?

Mikkamakka

Elég rossz hangulatban váltunk el. Nem egymással volt bajunk, hanem a lányokkal folytatott előző esti beszélgetés nyomta ránk a bélyegét. S a csajok sem segítettek, gyakorlatilag olyannyira nem szóltak egy szót sem, hogy az elköszönés is alig fért ki a szájukon.

Miközben rendet raktam, jutott eszembe, egy kérdés: vajon amikor előző pénteken nekik vásároltam, és a kisfiam nem kapott semmit, akkor irigyelték-e? A választ nagyon nehezen kaptam csak meg.

Aztán este hazajött. Meglepődtem, mert arról volt szó, hogy a távol keleten alszik. Csak hazahúzta a szíve...

Kiírtam a hűtőajtóra, hogy beszélgetni szeretnék vele. Mikor elcsendesedett a ház, még nem éreztem magam felkészültnek, de ahogy kérdezgetett, egyre beszédesebb lettem. Elmondtam a véleményem a nyaralásról és a lányairól. Nem tudom, hogy jólneveltségből adott-e igazat nekem, de mindenesetre ő is értetlenül állt az események előtt.

• Változatlanul azt gondolom, hogy a lányai nagyon el vannak kényeztetve. És ezt nem lehet ráfogni arra, hogy kamaszok
• Változatlanul úgy gondolom, hogy ha vége lesz a kapcsolatunknak, akkor azt javarészt a gyerekeinek köszönhetjük
• Változatlanul úgy gondolom, hogy a jelen gazdasági időkben kicsit vissza kellene venni a gyerektartásból, mert nagyon sokat fizet és a körülményei nem engedik meg. Tudom, hogy a gyerekneveléshez sok pénz kell. Ez így van. De sok család él kevesebb pénzből, mint amennyit ő a lányai után fizet. Akik ezt nem érdemlik meg. Egy köszönöm nem hagyta még el a szájukat. Egyszerűen mindent természetesnek vesznek. Ha egy ilyen merészet tenne, lehet, hogy elgondolkodnának. Ha ők nem, legalább az anyjuk vagy a nevelőapjuk
• Változatlanul úgy gondolom, hogy nem kívánok közösen nyaralni a Balatonon.
• Változatlanul úgy gondolom, hogy egy darabig nem kívánok velük találkozni.
• Én évekig vagy küzdöttem valamiért vagy könyörögtem a szeretetért. Ezt nem fogom tenni. Még akkor sem, ha a lányairól van szó.

Elmondtam neki azt is, hogyha hazajöttem volna a nyaralásból úgy, ahogy azt 2x is majdnem megtettem, akkor itthon az összepakolt cucca várta volna.

Kis csend után az alábbiakat mondta

"Mikkamakka, nem pakolhatod össze a cuccomat, nem tudok nélküled élni. Szimbiózisban élünk mint a bohóchal és a korall."

Rendben van. De én vagyok a bohóchal :)

Viharos nagycsaládos nyaralás

Mindenki viszonylag időben felkelt. Összeszedtük a cuccokat, majd lecipekedtünk. Bár próbáltam segíteni, de közölte velem, hogy a pakolás férfi munka, ne szóljak bele. Miután telepakoltunk egy kombi Mondeo-t, mentünk még egy kicsit ügyintézni, majd anyuékhoz a rétesért. Ezen viszontagságokat követően keltünk útra, hogy megnézzük, az eltérő életritmusunk ellenére tudunk-e együtt lenni és látjuk-e egymásban a jót.

Az úticélunk Selce volt.

http://www.adriatica.net/destinations/hrvatska/kvarner/selce-crikvenica_hu.htm

Az út viszonylag rendben ment, kb. 1 órát haladtunk csak lassan, úgyhogy már délután megérkeztünk. Mint kiderült, én vagyok az egyetlen, akinek volt lakókocsis rutinja, de ahogy láttam, senkit sem zavartak nagyon a körülmények. Nem is nagyon lehetett, hiszen kb. 50 méteren belül volt minden: a wc-mosdó, a tengerpart és a bolt is.

Miután kipakoltunk, bementünk a városba bevásárolni. Persze a kisebbik leányzó nem tartott velünk. Nem tudom, hogy mi volt éppen a baja, de nem tudom nyomon követni a szeszélyeit. Én nem emlékszem olyan pillanatokra, aminek kapcsán duzzognia kellett volna. Ettől függetlenül őt sem hagytuk ki semmiből: ő is ugyanúgy kapott mindent. Lementünk fürdeni, nagyon gyorsan mélyült a víz, amit én nem nagyon szeretek, de a gyerekek nagyon élvezték. Állítólag még a halakat is lehetett látni, olyan tiszta volt a víz.

A vasárnapi reggel szokásosan indult. Mi korán keltünk és próbáltunk csendben maradni, hogy a lányok ne ébredjenek fel. Ez többé-kevésbé sikerült is. Aztán reggeli után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk körülnézni: megnézzük, hogy mit hol találunk. A lakókocsiból kiszóltak, hogy oké, csak megnézik a filmet. Mi nagy naívan azt hittük, hogy a filmnek mindjárt vége, de nem kevesebb mint másfél órát vártunk úgy, hogy gyakorlatilag csinálhattunk volna mást is. De nem. Persze fordított esetben az én gyerekemmel megállíttatták volna a filmet. Na, miután mindenki összeszedte magát, szépen elindultunk. Az én kicsim elfutott még pisilni, hát persze, hogy mindenki ment tovább. Én megvártam, majd aztán ő meggondolta magát: már nem volt kedve velünk jönni - elfogyott a türelme. Megjegyzem: abszolút megértem, mert nekem is. Így szépen visszabattyogtunk a lakókocsiba és filmet néztünk kettesben. És még én éreztem magam szarul, hogy szétrobbantottuk a társaságot.

Nagy boldogan fagyizva jöttek vissza. Elmondhatatlanul rosszul esett, hogy nekünk nem hoztak. Fordított esetben én biztos, hogy hoztam volna nekik. Ennek megfelelőn elment az egész nyaralástól a kedvem. Ha együtt vagyunk, akkor miért nem vagyunk együtt? Vagy nekem van torz fogalmam a közös nyaralásról.

A továbbiakban nem voltam túl beszédes és túl kedves sem. Egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Én miért törődök mindenkivel és velünk meg senki? Én miért próbálok mindenki fejével gondolkodni és miért egyensúlyozok egy vékony szálon, hogy mindenkinek jó legyen, ha más leszarja, hogy én mit érzek?

Ez tovább folytatódott reggel is. Kötelességszerűen elmentem vásárolni vele. Közben mondtam neki, hogy szerdán jönnek értem, mert haza akarok menni, mert nem érzem jól magam. Ez persze nem volt igaz, de kíváncsi voltam, hogy reagál. Hát finoman szólva sem örült a dolognak. Mondta, hogy akkor mindenki hazamegy. Na, ettől kezdve csak a hízelgésre fordítottam energiát. Alig bírtam kiengesztelni. Aztán este, mikor a gyerekek elcsendesedtek, lementünk sétálni. Nem volt valami nagy nyüzsgés. Aztán a koktél is meghiúsult, ugyanis pénzt nem vittünk magunkkal. Kerestük a sötét zúgokat, de olyan tömeg volt, hogy nem tudtunk egymáséi lenni. Aztán elmentünk az út végére, leültünk a sziklákra. Először a vizet néztük. Aztán egymás simogattuk. Még szerencse, hogy nem volt rajtam bugyi :) Aztán sajnos elkezdtek megjelenni a környékünkön az emberek, így kénytelenek voltunk odébbállni. Jobb híján egy kapualjba, ahol aztán volt egy gyors tüzijáték. A vágy és az ösztön furcsa elegye kerített hatalmába minket. És teljesen elvarázsolt. Aztán a lakókocsiban mindenféle bajságok voltak: a gyerekemnek hasmenése volt, a lányok meg szemtelenkedtek...

Az előző napi romantikázás gyakorlatilag az egész napra rányomta a bélyeget. Egyfolytában kerülgettük egymást, de hol a fürdőbe jöttek utánunk a gyerekeink, hogy más akadályozott meg minket a kielégülésben. Aztán olyan történt, mint még soha az életemben. Lenyeltem a sejtjeit. Azt bizony nem gondoltam volna, hogy ilyet valaha teszek. Pláne, hogy eléggé undorodtam a dologtól. De vele más. Hihetetlen, hogy mennyire passzol a kémiánk (is).

A nyaralás közepe városlátogatással telt: megnéztük a szomszéd városkában a halkiállítást, ami elég kicsit volt, aztán meg fagyiztunk is. Igazából semmit említésre méltó nem történt, és az előzményeket ismerve nem is volt ez olyan rossz...

A csütörtök csendben telt. Játszottunk, majd valaki kitalálta, hogy jó lenne elmenni Velencébe. Először hosszú hétvégéről volt szó, de aztán mondtam, hogy nincs is az olyan messze, menjünk el. Aztán a drága elment az útlevelekért, amit alig akartak visszaadni, de azért nagy nehezen megszerezte. Este baráti halsütögetés volt, jött a kollégám és a családja is. Beszélgettünk, ki merre nyaralt eddig és merre fog. Én mondtam, hogy szeptember végén szeretnék elmenni Törökországba, mondta ő csak novemberi nyaralásról tud. Hmmm. Elszólta magát. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy a szülinapomon elvisz melegebb éghajlatra, de még ne éljem bele magam, csak akkor, ha sikerül. És előtte 1 hónappal szól, hogy tudjak intézkedni. Hmmm. Elgondolkodtató... Persze egyből elindult a fantáziám...

Pénteken nagyon korán indultunk Velencébe. Viszonylag hamar oda is értünk. Jó volt, de valahogy a fíling nem volt az, amit vártam. Nem kerített hatalmába óriási boldogság, amikor meghallottam az olasz szót és megéreztem az illatot. Valószínűleg most más az, ami örömet okoz. Elvittem a bandát Monfalconeba pizzázni, de nem volt nyitva. Beültünk egy másik helyre, de az meg nem volt szimpi, mert elég paraszt volt a pincér. Aztán a SS14-en mentünk, hogyha találunk egy kajáldát, akkor ott megállunk, de egészen Triesztig kellett mennünk. Mindenesetre megérte. Nagyon igényes és hangulatos volt a hely, bár a Carbonara spagettiről elég sajátos elképzelésük volt...

Mivel éjszaka ránk szakadt az ég, és nem úgy nézett ki, mintha jóra fordulna az idő, egész nap pedzegette, hogy haza kellene indulni. Eléggé ellenállt a csapat, de végül úgy döntöttünk, hogy indulunk. Elmentünk szuvenírt vásárolni, aztán gyorsan összepakoltunk, majd indultunk. Viszonylag zökkenőmentes volt az utunk, bár a benzint eléggé kiszámolta a drága.

A vasárnap családi körben telt. Elmentünk a Mekibe ebédelni. Mint egy boldog, nagy család. Nem volt semmi gond. Aztán ebéd után mindenki ment a dolgára. Ki tv-zett, ki netezett. Jöttek a barátnőmék is, velük dumáltunk. Aztán én véletlenül megláttam egy chatelést, ami arról árulkodott, hogy a legidősebb gyermekünk nem érezte jól magát a nyaraláson. Én ezt megemlítettem a szerelmemnek is, hiszen nincsen titkom előtte. Aztán váratlan lépésre szánta el magát anélkül, hogy megbeszélte volna velem...

Beszélgetést kezdeményezett. A mindent elrontó beszélgetést. Annyira nagyon rosszak voltunk és annyira elviselhetetlenek a szemükben, hogy az már mindennek a teteje volt. Olyan dolgokat hoztak fel ellenünk, hogy az hihetetlen. Azért az mindenek felett állt, amikor a nagyobbik megjegyezte, hogy miért csak mi büntetjük őt és ő miért nem büntethet minket. Kész. Ez aztán betette a kaput teljesen. Arról nem is beszélve, hogy az én gyerekemmel szemben micsoda mértékű kettő mércét alkalmaznak.

Ezek után azt gondolom, hogy nincs sok értelme találkoznunk. Ez már nem az én harcom és nincs rá energiám. Én inkább küzdök a saját démonaimmal.

Csajos napok

A nagy műsor után megbeszéltük, hogy ha eljönnek a lányai, akkor négyesben leülünk beszélgetni. Sajnos ez meghiúsult, ugyanis olyan későn érkeztek meg, hogy én már rég az igazak álmát aludtam.

Hajnalba útra bocsátottam, hiszen nagy kihívás elé állította magát: részt vett a Kék Szalagon. Csináltam neki szendvicset, pakoltam neki édességet és mindent, mi szem-szájnak ingere.

Menet közben eltűnt a pénztárcája. Nagyon nem érintett jól, hiszen tőlem kapta. Kerestük égen és földön, de csak nem került elő. Már letiltotta a kártyáit, amikor otthon, a farmerzsebében megtaláltam.

A munkából már délben hazamentem, hogy ebédet csináljak a lányoknak. Nem arattam nagyon osztatlan sikert. Gyakorlatilag egész délután nem szóltak egy szót sem. Igaz, ami igaz, én sem erőltettem. Kicsit már túl voltam azon a határon, hogy én puncsoljak nekik. Aztán este bementünk a városba sétálni, boltokat nézegetni. Megnéztük a rendkívül gyér belvárosi rendezvényt is. Mivel úgy nem lehet beszélgetni, hogy az egyik kérdez, a másik meg válaszol, és nem kérdez vissza, úgy döntöttem, hogy belecsapok a közepébe. Feltettem azokat a kérdéseket, amikre szerettem volna választ kapni. Gyakorlatilag meg is kaptam. Az alábbi dolgokat emelném ki:

• A nagyobbik lányka kérdése: "nem félsz attól, hogy apa téged is elhagy?"
• A kisebbik lányka bölcs megjegyzése: "apára vagyunk mérgesek és ez rajtad csapódott le"
• Deklarálható, hogy tényleg az apjukkal van bajuk. Számukra ő egy teljesen megbízhatatlan fráter.
• Nem mernek minket megszeretni, mert félnek attól, hogy minket is elveszítenek.
• A kisfiamra mindketten kifejezetten féltékenyek.

Mivel jött a vihar, hazaindultunk, közben és otthon is nagyon sokat beszélgettünk Most először éreztem közelinek a kapcsolatunkat.

Este aggódó sms jött a barátosnémtól, hogy aggasztóak a hírek a Kék szalagon, de mivel megnyugtató választ kaptam a kedvesemtől, így nem aggódtam érte.

Reggel az első gondolatom ő volt. A válasza hangneméből egyértelmű volt, hogy baj van, de szerencsére nem volt eget rengető és nem esett bajuk.

Szintén délben jöttem meg a munkából, ebédet és amerikai fánkot sütöttünk. Olyannyira jól sikerült, hogy a legendásan finnyás és válogatós leányzó megdicsérte. Majd bementünk a városba. Olyat tettem, mint még soha: 3 órán keresztül vásároltam. Nekik.

Aztán kicsit megtréfáltam az apjukat, hogy hazamentek a csajok. Abszolút együttműködtek és nem árultak el.

Aztán hazatért a nagy kalandról. Elgyötörten és megőszülve. Azt mondta, hogy azt hitte, hogy soha nem lát többé. Aztán a lányok is előjöttek a rejtekükből. Nagy összeborulás, majd az én kicsim is megérkezett.

Míg ő a fürdőkádban melegedett, mi elmentünk anyuékhoz a nyaralási hozzájárulásért. Mire hazaértünk, ő már az igaza álmát aludta.

Főnökség

Lassan gyakorlattá vált, hogy a hajón alszunk. Többé-kevésbé félúton van, úgyhogy kineveztük bázisnak.

Csakúgy, mint az elmúlt 2 hétben, most sem volt másként. Találkoztunk a hajón, azonban ezúttal vendégeink is voltak, hiszen a főnökéék a hétvégére elkérték a hajót és őket vittük gyakorolni. Mivel én már találkoztam vele, nem okozott különösebb meglepetést a pasi, ellenben a felesége meglepően jó fejnek tűnt.

Kihajóztunk, viccelődtünk, majd elmentünk vacsorázni Helyes volt a pincérlány, de annyira nem, hogy egyfolytában a dekoltázsát kellene bámulni. Ennek ellenére állandóan azt nézte. Engem általában ez nem szokott zavarni, de most kifejezetten kellemetlenül éreztem magam. Gyakorlatilag a tisztelet egy aprócska szikrája sem munkálkodott benne.

Aztán bekövetkezett életem leg- nyögvenyelősebb dugása. Még az orgazmus sem esett jól.

Összenőve

Reggel viszonylag korán keltünk, mert disznóvágásra voltunk hivatalosak. Gyakorlatilag a buli része volt a meghatározó, de azért dolgoztunk is.

Mivel korábban már jól előkészítették, így viszonylag gyorsan végeztünk. Drágám annyira emelgette a poharat, hogy még délután másnapos volt.

Lementünk a Balatonra, és hát ott nem érezte túl jól magát a bőrében. A balatoni szellő azonban sokat lendített az állapotán, olyannyira, hogy este hekkeztünk.

Vasárnap reggel kihajóztunk. Gyakorlatilag egész nap a vízen voltunk. Jól sikerült is megsülni. Balatonfüreden kikötöttünk, ahol sikeresen abszolváltuk a nadrágcserét.

A kikötőben 3 pasi fel akart venni a hajójára, de sikeresen lepattintottam őket. Előtte cukkoltan (volna) az enyéimet, hogy kapják össze magukat, mert van konkurencia. Ő szóhoz sem jutott, míg a bátyja minden további nélkül hagyta volna...

Lehet, hogy mégis egy hajóban evezünk?

Az elmúlt napok mélypontjait viszonylagos béke övezi. Csaknem egyszerre érkeztünk, majd elmentünk hekkezni (végre).

Aztán sütiztünk, beszélgettünk. Már higgadtan tudtam beszélni a sértettségemről. Azért mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a folytatás.

Korán együtt reggeliztünk a kikötőben. Májkrémes kenyeret kért tegnap. Ma megkapta :)

Nem vagyunk egy hullámhosszon?

Reggel azt mondta, hogy vár a hajón délután. Én mondtam neki, hogy a héten nem kívánok vele érintkezni, mert szeretném rendbe rakni a gondolataimat - elsősorban a gyerekeivel kapcsolatban.

Barátnőmnek kisírtam magam, aki azt mondta, hogy mindenképpen menjek le a Balatonra hozzá. Írt e-mailt is, ami szintén azt erősítette, hogy le kell mennem este, így ebéd időben hazamentem és összepakoltam. A következő email-je meggyengítette az akaratom, de munkaidő végén mégis arra kanyarodtam.

Még nem volt a kikötőben, de nem is aggódtam, hiszen tudtam, hogy még dolgozik. Én is azt tettem, és vártam. Amikor lemerült a gépem, már jelentősen előreszaladt az idő, már 2,5 órája vártam rá. Aztán jeleztem neki. Még neki állt feljebb. Eléggé bepöccentem. Ennyire nem ismerne? Kis híjja volt, hogy nem indultam el haza. Újabb 1 órát vártam rá, de végülis megérkezett.

Mélypont

Nem gondoltam volna, hogy 2 taknyos kamasz ennyire ki tud készíteni. A szombati nap családi körben telt, a szüleimmel. Mert ugyebár a kedvesem gyakorolt a Kék szalagra.

Kedves volt tőle, hogy viszonylag korán hazajött, viszont gyakorlatilag este 6-tól reggel 6-ig aludt. Éjjel ezért még visszavezetett az ágyamba, ahonnan a hortyogása miatt száműztem magam.

Vasárnap elvitték a kicsikémet. Aztán nekikezdtem a mondandómnak. Megint sírás lett e vége. Sőt. Gyakorlatilag az egész nap ennek a jegyében telt.

Nem vagyok képes elfogadni, hogy így viselkednek. Egyáltalán nem ezt érdemlem. És az apjuk sem. Nem tudom, hogy ennek mi lesz a vége, de nem élem bele magam, hogy jól alakulnak a dolgok. A fő problémám az, hogy szerintem a felajánlott megoldási javaslatok egyike sem jó megoldás. És az a baj, hogy ebbe bele akarnak kényszeríteni. És ha nem teszem meg, akkor lesz mit a fejemre olvasni. Szar helyzet.

Családi kupaktanács

Szeretlek és nem hagyom, hogy ne oldódjon meg ez a helyzet. Nem látok óriási megoldhatatlan gondot. Le kell ülni és tisztázni a játékszabályokat. Újra, mert talán hibáztunk amikor ezt nem tettük meg korábban. Túl könnyen indult, túl ideálisan. Nem fogok választani, mert az képtelenség. Tudom hogy mind az öten okos, jó emberek vagyunk, csak mások. Össze kell csiszolódnunk és ez néha fájdalmas. Senki sem adhatja fel. Lehet sírás, nem érdekel. Tudom, hogy fel fogjuk oldani a pillanatnyi problémát. Nem az a célom, hogy együtt menjünk nyaralni, hanem az, hogy hosszú távra oldjuk meg a közös életünket.

Az elmúlt hétvége és a nyaralással kapcsolatos vita helyzetek tisztázása ügyében megfogadta a jó szót és elment megbeszélni a lányaival a kialakult helyzetet.

Elég hosszadalmasra sikeredett a beszélgetés, ő megkönnyebbült tőle és örült, hogy hallgatott rám. A problémák nem nagyok, sőt, inkább nevetségesek. Azt hiszem, hogy hozzáállásbeli és nézetbeli különbségek vannak inkább. Miután végighallgattam, hogy milyen gonosz mostoha vagyok, jobbnak láttam inkább megszakítani a beszélgetést. Aztán visszahívtam, gyakorlatilag ugyanazt a gondolatmenetet folytatva. Nem vagy gonosz mostoha. Apróságokról van szó. És nem csak rólad. Kettőnkről. Egységként kezelnek minket, nagyon helyesen. Pozitív és negatív észrevételt is kaptunk mindketten. Az alapállással nincsen gond. Ahogy mondtam, ők is inkább elraktározzák a problémákat, nem szívesen mondják el azonnal ami rosszul esik. Sok félreértés, félreértékelés van nem csak bennük.

Ő azt gondolta, hogy találkozzunk egy napot és akkor el tudják dönteni a lányok, hogy jönnek-e velünk nyaralni. Hát ez meg mi? Azért a korrekt az lett volna, ha felhív és megkérdezi az én véleményemet is. Sőt, az okos telefont ki is lehet hangosítani. Ha fontos lett volna a véleményem, én is részt vehettem volna a beszélgetés engem érintő részében. Ezek után bármit mondhatok, csak magyarázkodásnak tűnne. Nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna. Nem látod az arcukat, nem látod a reakcióikat. Jobb ezt személyesen, nyugodtan megbeszélni. Semmi szükség magyarázkodásra. Arra van szükség, hogy lássák szereted őket, sokat megteszel értük. Azt is el lehet mondani nekik amit értük elértél nálam. Arra van szükség, hogy átbeszéljük a félreértéseket.

Az alábbi gondjaim vannak, és ez akár meg is kérdőjelezheti az egész eddigi közös életünket a lányai vonatkozásában:

• Nem tartom korrekt dolognak, hogy egyből fenyegetőznek és zsarolnak. Ha valami nem tetszik, miért nem mondják meg? Senkinek nem látok bele a fejébe. Valóban az a jó megoldás, hogy a korábban megbeszéltekkel ellentétesen cselekednek? Senki nem kényszerítette őket, hogy jöjjenek velünk nyaralni. Megkérdeztük őket, és akkor jönni akartak. Tényleg ennyin múlna? Nem fenyegetőznek és nem zsarolnak. Elmondtam nekik, hogy nem kell jönniük, ha nem akarnak. Nehezen mondják meg ha valami nem tetszik, mert ilyen típusúak, olyanok mint én. Mivel nem töltünk együtt hosszú időt, ezért mire ki tudnák bökni, mi az ami nem tetszik, már hazaérnek. Én hibáztam ebben, mert hamarabb rá kellett volna kérdeznem.
• Mi, a kisfiammal mindenhez vágjunk jó képet, ami irányunkban érkezik, nekünk pedig nem lehet rossz napunk, mert az a vége, hogy akkor nem jönnek nyaralni? Ha most engedsz, akkor komoly fegyvert adsz a kezükbe. Mindenkinek lehet rossz napja, de ezt világossá kell és lehet tenni. Nem adok fegyvert a kezükbe.
• Mi miért tartjuk szem előtt, hogy nekik jó legyen? Ők miért nem foglalkoznak ezzel? Ha mi vagyunk a vendégek, akkor is az ő igényeik az elsődlegesek, ha pedig mi vagyunk a vendéglátók, akkor azért ugrálunk, hogy innen mindig jó szívvel menjenek el. Vajon ki bírja hosszú távon ezt a terhet érzelmileg és lelkileg? Kompromisszumos megoldás kell. Azt mondták például, hogy milyen jó volt amikor felírtuk,hogy milyen kaják lesznek a hétvégén, mert így nem volt vita a továbbiakban. Mindenki tudta mire számítson. Kamaszok, lányok, bakok. Tudom nem fogadod el, de ez a helyzet. Ha megbeszéljük a problémáinkat, akkor azok feloldódnak, és a kapcsolat magasabb szintre kerül.
• Mindig van magyarázat, én felnőtt vagyok, nézzem el nekik, mert kamaszok, a kisfiam pedig fogja be a száját és örüljön, hogyha nagy kegyesen játszanak vele? Igen, mi felnőttek vagyunk, ők pedig kamaszok. Patriknak nem kell befogni a száját, egyébként nem is fogja be. Van életkorbeli különbség, más az érdeklődési kör. Ezt nekünk kell áthidalni. Kompromisszumok árán.
• Az elődömet (állítólag) nem szerették. Vajon felmerült-e egyszer is, hogy nem mennek velük nyaralni? Akkor most miről is beszélünk? Most kamaszok, most kezdenek felnőtté válni. Egyik pillanatban gyerekként, másik pillanatban felnőttként érzik magukat. Én 14 évesen már nem akartam a szüleimmel menni nyaralni. Sajnos nekünk kell ezt vonzóvá tenni a számukra, még ha ez furcsa is. Erre ezidáig nem gondoltam én sem, de tudomásul kell vennem. Lehet, hogy jövőre bármit is teszünk, már nem fognak velünk jönni, mert ciki lenne nekik.
• A jóval miért nem foglalkoznak? Tényleg ennyin múlna? Ezek után görcsösen figyelnem kell arra, hogy az érzékeny lelküket meg ne bántsam? Az én érzékeny lelkemmel vajon ki törődik? Vagy ezt a játékot nem két fél játssza? Vagy itt is a kettős mérce elve érvényesül? Nincs kettős mérce. Most mindkét oldal a sebeit nyalogatja. Csak meg kell beszélni a problémákat. Nem kell görcsösen figyelni, de erőltetnünk kell, hogy kiderüljön mit hogyan látunk. Minden este végig kell majd beszélnünk, hogy mi tetszett és mi nem.
• Ha az eddigiek nem voltak elég meggyőzőek, akkor én a továbbiakban nem kívánok teperni senki szeretetéért. Azt hiszem, hogy hasonló helyzetben más nők fele ennyit sem tettek volna a párjuk gyerekeiért. Én mindig arra törekedtem, hogy élményt adjunk nekik. Többnyire ez sikerült is, de valami kritika mindig ért a részükről. Vajon ez nekem jól esett? Senki sem törődött ezzel.
• És érdemes-e hánytorgatni a múltat? Azt hiszem, hogy engem többször is ért komolyabb megbántás (vissza lehet olvasni a blogon). Akkor nekem is küldeni kellett volna egy sms-t, hogy akkor most ne jöjjenek velünk nyaralni. Ez nekik hogy esett volna?

Véleményem szerint az adott helyzetben nincs jó megoldás. Mint már sms-ben is megírtam, az álláspontom a következő: végtelenül elszomorít, h az elmúlt közel 1 év nem ad alapot egy jó hangulatú, közös nyaralásra. Tekintettel arra, hogy a kialakult helyzet számomra rendkívül megalázó, nem kívánok részt venni semmiféle "próbavásárlásban". Vagy 5-en megyünk nyaralni vagy 2-esben megyek a kisfiammal. Nem állhat érdekünkben, hogy tovább romoljon a helyzet. Nincs próbavásárlás. A helyzet rendezése a feladat. Nincs kétségem afelől, hogy 5-en megyünk nyaralni.

Kényszerből ne jöjjenek. Eddig is törekedtem arra, hogy azért jöjjenek, mert jó együtt és ne azért, mert kényszerítik őket. Nem akarásnak mindig nyögés a vége.

Nincs nekem erre energiám a jelenlegi helyzetben. Ha ezen múlik, akkor én ezt inkább nem akarom csinálni és ennek így hosszú távon sajnos szomorú következményei lehetnek.

Hajnalban megérkezett. Eléggé megijesztett, még jó, hogy ébren voltam. Jól esett, hogy eljött, de a rossz érzéseimet nem nagyon tudta feledtetni.

Reggel, amikor a kisfiam elbúcsúzott tőle, elszorult a gyomrom és könny szökött a szemembe. Lelkesen megmutogatta neki, hogy miket kapott a nyaraláson, és még meg is ölelte. Pedig azt gondolom, hogy többször is a kelleténél keményebben szólt rá. Én nem gondolom, hogy egyszer is keményen szóltam volna rá. Sőt nem is szóltam rá. Meghallgattam, kérdezgettem és viccelődtem vele, ahogy szoktam. Amikor délután visszaértem, ugyanott folytattuk. Semmi rossz érzése nem volt. Amikor csengettem,leszaladt 2 szintet elém. Ezt a megjegyzésedet visszautasítom, a pillanatnyi állapotodnak tudom be. Biztos vagyok benne, hogy nem esett jól a gyereknek. De mégsem merült fel benne, hogy ne akarna vele együtt lenni. És kéretik azt is figyelembe venni, hogy egy 6 éves gyerekről van szó.

Hiba

Reggel úgy váltunk el egymástól, hogy találkozunk a hajón. Ennek megfelelően munka után egyből repültem hozzá. Nem láttam értelmét hazamenni, hiszen rosszabb felénél abbahagyni a munkát, mint később nekiállni. Bár rengeteg volt a baleset, szerencsésen megérkeztem. Épp elszomorodott az idő, még meg is néztem, hogy nem zárt-e be a hekkes, de szerencsére nem.

Szépen nekiálltam dolgozni, kb. fél óra múlva hívott, hogy jobb lenne, ha nem indulnék el. Hmm. Azért szólhatott volna előbb is. Elég sok dolgom van, és most a 3 óra csak úgy kiesett :(

Hazafelé vettem hekket, mert már olyan régen vágyom rá. Megsütötte nekem és nagyon finom volt.

Büntetésre várt. De nekem elég volt az is, hogy láttam rajta, hogy mennyire bántja.

Viszont azért van bennem egy kis rossz érzés. Nem pont emiatt. De mintha nem a jó irányba mennénk... Most nem vagyunk egyenrangúak.