9 hónap

http://www.youtube.com/watch?v=aM1X136ILYs

Hazatérés

Dolgosan telt a nap. Reggel beszéltünk, napközben küldtem pár sms-t, de semmi reakció. Nem baj, gondoltam. Biztos komoly dolga van.

Délután sem jelentkezett. Fél 6 után azért már aggódtam, hogy nincs-e valami komoly baj, de kis idő múltán válaszolt az egyik sms-emre. Nem kapkodtam el a választ. Gondoltam, ha neki ráért fél napot, akkor "szenvedjen" egy kicsit ő is.

Aztán kérdezte, hogy láthat-e. Mondom, persze. Bebattyogtam a szobába, bekapcsoltam a gépet, gondoltam, Skype-olunk egy kicsit. Csörgött a telefon. Nem vettem fel elsőre, hiszen nem gondolhatja, hogy egyet csettint és én azonnal ugrom. Aztán a harmadik hívásnál felveszem. Azt mondja, nyisd ki az ajtót, itt vagyok. Kinyitom. Senki nincs. Mondja, lent. Kinézek az ablakon. Tényleg ott áll a kocsija...

Nagyon meglepett. Nagyon örültem neki. Hihetetlen a pasi. De ha az elején ellőjük az összes puskaport, mivel viszünk majd színt az unalmas hétköznapokba?

Aztán megosztotta velem egy kétségét. Rosszul esett. Nem adtam okot rá, hogy ilyen gondolataid legyenek.

De ismét jó. Veled. Mint mindig.

Mosolyog ránk a telihold

Ismét eltelt egy hét. Amikor tudtunk, persze együtt voltunk - legalább virtuálisan.

A hét vége felé már nagyon hiányzott. Mindenféle pajzán gondolatok ébredtek bennem, aminek következtében időnként el is szégyelltem magam.

Hétvégén már a bátyjának is megmutatott - néha kicsit elragadtatja magát :)

És végre felvirradt a vasárnap, amikoris együtt lehetünk a megszokottnál hosszabb (de még korántsem elég) ideig.

A délelőttöm főzőcskézéssel telt. Már korábban kérte, hogy mit csináljak majd egyszer... És úgy döntöttem, hogy ezt az egyszer most lesz.

Elvittem a gyerkőcöm nyaralni, majd vártam a párom. Nem kellett sokáig, mert 5 perc sem telt belé, és már ott is volt.

Megtalátuk a lakás legsötétebb pontját...

Majd befejeztük a kaját. Amíg sült, besszélgettünk (is). Aztán megettük estebédünk. Ledolgoztuk a kalóriákat. Kártyáztunk. Boltban voltunk, ő szerelt a lakásban, míg én pihengettem.

Aztán ránk esteledett. Beszélgettünk, majd kis idő múltán elaludtunk. Minden egyes fordulásnál megkeresett, hogy megvagyok-e. Édes volt.

Mivel 8-kor tárgyalást irányzott elő magának, hajnalban keltünk, hogy odaérjen. Felkeltem, hogy csinálok neki reggelit, de nem fogadta el :(

A 101. bejegyzés

Hogy mondjam el?

Esőnap

Mindketten tudtuk, hogy a hétvégén ismét közel leszünk egymáshoz. Az, hogy szombaton nem találkoztunk, jobbára az én lelkemen szárad. Bár a gyerek többször is beszélt róla, hogy szívesen találkozna vele, úgy ítéltem meg, hogy nem lenne célszerű, ha találkoznának. Azért egy apróság erejéig beugrottam a kikötőbe :)

Többször is emlegette, hogy megpróbál eljönni hozzám. De mivel vendégei voltak, egyre kisebbnek láttam az esélyét a dolognak. De az égiek ismét velünk voltak és egy combos vihart rendeltek, aminek következtében nem tudtak kihajózni.

Persze neki több sem kellett. Eljött hozzám reggelizni. Csak egy órát tervezett, de olyan gyorsan repül az idő, ha együtt vagyunk, hogy csaknem 3 lett belőle. Szeretek vele lenni. Nagyon.

Aztán az úton visszafelé gyakorlatilag végig beszéltünk. Aztán írtam neki néhány sms-t, mert mindig eszembe jutott valami. Volt egy, amivel nem tudott mit kezdeni.

Most leírom, hogy mit gondoltam, amikor azt írtam. Költői, nem kérek kommentárt, és a továbbiakban beszélni sem szeretnék róla.

Mint már többször is szó volt róla, aug. 20-án tanu leszek a legjobb barátnőm esküvőjén. Már volt róla szó, hogy mi lenne, ha együtt mennénk, de kérdés volt, hogy a csajokkal mi legyen. Mivel erre is lenne megoldás, elvileg csak szándék kérdése, hogy lenne-e ő a kísérőm. Nekem is vannak kétségeim a dologgal kapcsolatban, hisz több kollégám is ott lesz, de azért mégis... Tegnap azt kérdezted, hogy szeretném-e, ha ott együtt jelenjünk meg. Igen. Szeretném. De ha ez kérdésként felmerült egyáltalán, akkor ezzel már nem tudok mit kezdeni. Ha még nem akarod publikálni a kapcsolatunkat, azt is elfogadom, csak mondd meg. Erről ennyit. És nem érdemel többet.

Nem kommentár: Már korábban is gondolkodtam ezen a kérdésen. Nem csak az sms tetette fel velem ezt a kérdést. Megtisztelő, hogy rám gondoltál. Szívesen mennék Veled egy ilyen eseményre. Örömmel lennék a közeledben, vagy állnék melletted a helyzettől függően. Nem zavarnának a kérdő, kíváncsi pillantások kettőnkkel kapcsolatban.

A gond azzal van, hogy még részemről nem érett meg a helyzet a nyilvánosságra lépéshez. Tisztába kell tennem jelenlegi zűrös helyzetemet ahhoz, hogy nyugodtan és tisztán állhassak melléd és foghassam meg a kezed. Nem hozhatlak sem Téged sem magam olyan helyzetbe, hogy a felmerülő kérdésekre adandó válaszaink ne lennének egyértelműek, igazak és a nyilvánosság felé is tiszták és feldolgozhatók. Még nem érett meg erre a helyzet. Bánthatnak minket.

Amint azt az elmúlt időszak bizonyította, az idő nekünk dolgozik. Nem sietek. Látom a közös utunkat és jövőnket. Nem akarom, hogy bármi megzavarja kettőnk egyre mélyebb kapcsolatát.

"Most még titok"

Miután letettük a telefont, elkapott valami rossz érzés. Nem tudom, hogy mi, de éjfélig csak forgolódtam az ágyban. Remélem, még mindig az enyém...

Just an ordinary day

Vagy talán mégsem. De amikor elkezdtem ezt a postot, a hajón ez a dal szólt.

Az előző este terhével nem nagyon tudtam aludni. Tényleg mindig történik valami, amikor jó. Aztán reggel mégiscsak elindultam hozzá. Illetve első körben csak útbaejtettem egy reggeli erejéig. Teljesen természetes, hogy megviselt volt, hiszen ő is csak alig aludt. Szerencsém volt, mert az új úton nagyon jól tudtam haladni, és 1 óra alatt odaértem. Reggelivel várt. Imádom. Kis (vagy leginkább nagyon komoly) beszélgetés, majd el kellett indulnom. Két dolog miatt nem voltam elkeseredve: tudtam, hogy pár óra, és újra látom, valamint már jó kedve volt.

Dolgom végeztével autóba pattantam, és repültem az én szőke hercegemhez. Gyorsan leértem, elmentünk ebédelni, majd kihajóztunk. Valahogy már kezd természetes lenni :)

Ezúttal valahogy nem voltam beszédes kedvemben (a reggeli monológja kissé megviselt), de mint mindig, most is áthidalta a csendet. Megemlékeztünk Bódi Margóról is...

Imádom a pasit.

De megint eljött a búcsú ideje. Azért az idő múlásával a nyomasztó érzés változik, ugye?


Újabb link

Még az, de már egyre kevésbé

Titok

A nagy találkozás

Kis túlzással egész éjjel vívódtam, hogy eljött-e már a pillanat, amikor életem 2 legfontosabb pasija találkozzék. Sajnos nem jutottam előbbre. Bíztam a gyerekben. Ha nem akar, nem jön, de kategorikusan kijelentette, hogy menjünk a Balatonra.

Előtte még elintéztünk sok dolgot: felmentünk anyuékhoz virágot öntözni, elmentünk vásárolni, tankolni. De nem jött közbe semmi, így elindultunk. Teljesen zökkenőmentes volt az út.

Én azért izgultam egy kicsit miközben várakoztam. De fölösleges volt. Minden könnyedén történt, olyan egyszerűen és magától értetődően.

A vitorláskikötőnél álltunk meg. A gyerek első kérése az volt, hogy a telefonomon megnézheti-e a ő hajóját. Moondtam neki, hogy mindjárt láthatjuk élőben is. Felkerekedtünk és elmentünk hajókat nézni. Először több hajót is megnéztünk, köztük a katamaránt is. Amikor visszafelé jöttünk, egyből rámutatott, hogy melyik az ő hajója. Elég szokszor látta már fotón ahhoz, hogy felismerje. Aztán megkérdezte, hogy ő hol van. Mondtam neki, hogy szólítsa, és talán előjön. Így is lett. Megtörtént az első nagy találkozás. A kezdeti illetődöttséget áthidalta az újonnan beszerzett Transformers. Aztán a gyerek meginvitálta, hogy jöjjön velünk a strandra. Amíg készülődött, a kicsi kitalálta, hogy mégiscsak felmenne a hajóra (még jó, hogy azt mondta, hogy semmiképpen sem megy fel - ezért nem is vettem neki mentőmellényt még). Nagyon ügyes volt, nem volt benne félelemérzet. Simán kis is hajózott volna, de mellény hiányában ezt nem engedélyeztem. Meg különben is: nem kell mindent azonnal.

Elindultunk a strandra. Nagyon jó hangulatú nap volt. Gyakorlatilag a gyerek irányította az egészet, de kedvesen, mi csak sodrodtunk az árral. Balatoni fürdőzés, játék, ebéd, fürdőzés, játék. Még kettesben is voltak. Talán nem volt gond.

Nem volt gond. Mentem vele amerre mondta, ha gond volt szólt. Nem izgult, csak egyszer mondta, hogy "hol van már ez az anya" Még a kezemet is megfogta...
Aztán késő délután összeszedtük magunk, és elindultunk hazafelé. Egy kellemes "családi" nap után.

.

.

.

"Egy elég mozgalmas, versenyzős nap után találkoztunk. Közös ismerősünk mutatott be minket egymásnak. Az az érdekes, hogy még egyetlen rendezvényen sem láttam - vagy legalábbis nem figyeltem fel rá.

Ő azt mondta, hogy egy 2 héttel ezelőtti összejövetelen épp a felesége hívta fel rám a figyelmét... Ez bizony érdekes :)

Nagyon jót beszélgettünk - borozgatás közben. Értelmes férfi és értelmes nő. Nagyon jó párosítás. Ráadásul a szakmánkban is van átfedés, így volt közös témánk is. Persze nagyon rövid idő után már nem is volt szükség közös témára, hiszen csak dőlt belőlünk a szó. Valahogy egy hullámhosszra kerültünk.

Egy idő után azt vettem észre, hogy valaki odajön hozzánk pár szót váltani, de kb. 2 perc múlva odébb is áll. Valahogy nem engedtük be "magunk közé"."

Még nincs egy éve sem... Rengeteg dolog megváltozott mindkettőnk életében.

Együtt a blog előtt

Azért még mielőtt együtt kerültünk a blog elé, történt egy s más. A mai nap nem az enyém. Elrontottam a kaját (kiszáradt a máj - ilyen még sohasem történt, pedig elég gyakran készítem). Volt egy kis afférom a volt férjemmel, ami eléggé rányomta a bélyegét az utamra. Otthon hagytam a muffint, a bort és az üdítőt. Ezek terhével indultam útnak. Az utat végigkeseregtem, majd végre találkoztunk. Kicsit elkerültük egymást, de hamar lettünk újra egymáséi. Kicsit pihentünk, próbált megnyugtatni, még a talpam is megmasszírozta. Aztán kihajóztunk. Nagyon nyugodt volt víz. Le is horgonyoztunk, és utána kerültünk a blog elé.

Hozom a mogyit.

3:1 a fehérek javára.

Mogyi nagyon finom. Az eredmény még változhat :)

Egyébiránt a Balaton közepén horgonyoztunk le. Már itt ringatózunk egy ideje. Béke, nyugalom és harmónia a hétköznapi (és a hétvégi) viszontagságok között. Szükségünk van rá. Bár nem terveztük, mégis sikerült lopnunk egy kis időt, amit egymással tölthetünk. Fontosak ezek a pillanatok. És egyre mélyebbre vésődnek.

Csak azt tudnám valahogy elérni, hogy be jöjjön a vízbe. Hiába mondom, hogy nem hideg....
Minden héten találkozunk legalább egy napot. Lassan viszont ez is kevés lesz.

Talán nem. Ha túl gyakran találkozunk, akkor tovaszáll a varázs...

Nem.

Este skype. Kisfiam is már bohóckodott vele. És kijelentette, hogy ő a Balatonra akar menni.

Közös nap

Bár a csütörtöki találkánk után kissé kimaradozott a kommunikáció, azért szombat este tudtunk beszélni. Ezúttal én megyek hozzá a Balatonra. Rossz idő esetére is megvolt a forgatókönyv, de ezt az esőnapot majd máskor tartjuk :)

Versenyen voltam és elég zaklatottra sikerült. Nap közben még tudtuk a kapcsolatot tartani, azonban az este már ez nem sikerült. Mire a kikötőbe értem, már olyan késő volt, hogy csak lejelentkezni akartam, hogy tudja biztonságban vagyok. Telefont kikapcsoltam, majd lefeküdtünk aludni. A rövid éjszakai pihenés után gyorsan elindultunk ismét, de a telefont ott hagytam. És a napolajat is. Mindkettő nagyon hiányzott.

Jó érzés volt tudni, hogy Ő nem fog megsértődni és nem fog haragudni. Tudtam, ha majd telefon közelbe érek és felhívom, akkor örülni fog.

Így is történt. Aztán váratlan vendégek jöttek, alig volt időnk beszélni. Aztán gyors alvás és már fel is kelt a nap, ami Őt elhozza nekem.

Nem igazán volt kedvem napra menni, mivel az elmúlt három napon eléggé sokat töltöttem árnyék mentesen a tűző napon. Megértő volt és elfogadta a kérésemet.

Majdnem zökkenőmentesen sikerült indulnom, csak negyed órát késtem, azt is többnyire az útlezárások miatt.

Mint mindig - édesem már várt. Együtt elsétáltunk a strandra. Kerestünk egy árnyékos helyet, majd lepihentünk. Átbeszéltük, hogy kivel mi történt az elmúlt napokban, majd pihenőre vettük a figurát. Persze nem sokáig, mert az én lustaságom nem reggelizett, így a gyomra lázadt. Ezt kezelendő elmentünk egy lángosért, majd újabb pihi. Nagy nehezen belerángatott a vízbe, ami meglepő módon elég kellemes hőmérsékletű volt. Szegényem, kis időbe telt, mire ki tudott jönni :)

Száradás közben stratégiákat kezdett el kidolgozni arra, hogy milyen módon csal fel a hajóra. Az eszébe sem jutott, hogy egyszerűen megkérdezze. Egy kicsit azért hagytam, hadd szenvedjen, de elég hamar a hajón termettünk. Ott kicsit "sziesztáztunk", majd elmentünk késői ebédelni (vagy inkább korai vacsorázni).

http://www.mauro.hu/

Én még nem jártam itt, és csak tőle hallottam a helyről. Amint beléptünk, egyből átfutott rajtam a bizsergés. Úgy éreztem, hogy hazataláltam. Ki híján elsírtam magam nagy boldogságomban. A hely hamisítatlan olasz hangulattal bír, bár sajnos ott már egyre kevesebb helyen örülnek ennyira az embernek. De a lényeg, hogy egy kis szeletét áthelyezték ide, és nekünk is jutott belőle.

Édesem nem nagyon tudja kezelni a meglepettségem. Én voltam most hasonló helyzetben, mint ő volt annak idején Dunaföldváron. Konkrétan szóhoz sem jutottam. Ellenben ő egyfolytában beszélt. Már rá kellett szólnom, hogy miért nem élvezzük csak azt, hogy jó. Ott már nem volt helye a szavaknak.

Abban biztos voltam, hogy tetszeni fog a hely, de ilyen hatásra nem gondoltam. Nem azért mentünk arra a helyre, mert manipulálni akartam az érzéseit, hanem azért, mert biztos voltam benn, hogy ott jól fogja magát érezni. Szeretek Neki örömet szerezni.
A szenzációs hangulat mellett a kaja is nagyon finom volt. Nagyon jót ettünk. Aztán persze megint eljött a búcsú ideje. Talán most nem volt annyira fájdalmas, mint lenni szokott. S hogy ennek mi lehet az oka? Talán az, hogy már mindketten tudjuk: megtaláltuk egymást.

Közös reggeli

Mivel a környéken volt, előző este megbeszéltük, hogy fél 8-ra jön, és ha úgy alakul, akkor együtt reggelizünk.

Reggel persze a gyerek a megszokottal ellentétben nem hajnalban kelt, hanem 7-kor úgy kellett felkeltenem. Mindegy, megoldottuk, gyerek elkerül az oviba, majd elmentem az egyik kedvenc pékemhez friss kenyérét.

Mikor bekanyarodtam, már láttam, hogy ott áll a hullaszállító. Pillanatokon belül Őt is megláttam. Mint mindig, most is elragadó volt :)

Felkerekedtünk, de a reggelit megelőzte egy reggeli torna ;) Mint kiderült, hatásos volt a "belépőm"...

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ha meglátom, megkívánom. Ez idővel biztos tompulni fog, de egyenlőre hihetetlen hatással van rám. Néha már szégyenlem magam, de nem tudok mit tenni. Talán nem is akarok :)

Apróbb vita, hogy ki hogy készíti a szalonnát tükörtojással, de győzedelmeskedett, így a reggelit megint ő készítette.

Hééé. Egyre gyakoribbak a közös reggelik :) És ez tök jó...

Sajnos a búcsú ezúttal hamar elkövetkezett, mert dolgom volt. De így is szuper volt megint együtt lenni.

Tudom, hogy megtartod