Nyaralás 2012.

Ismét olyan hétvége van, amikor nem vagyunk együtt.

Nem nagyon szeretem az ilyen alkalmakat, de muszáj ezzel együtt élnem. És akár jó szívvel is tehetném, ha nem érezném magam vesztes pozícióban.

Mozgalmas napunk volt, pár perccel azután hívott, hogy hazaértünk. Kellemesen indult a beszélgetés, de aztán elment rossz irányba. Ugyanis a lányai - a kérésére - leadták a nyaralási igényeiket. Amik nem kicsik.

Több szempontból is rosszul érintett a dolog.

1. Ha már elvileg mi vagyunk a felnőttek, akkor velem miért nem beszél erről? Az még csak hagyján, hogy hová, de az nem kérdés, hogy egyáltalán el akarok-e menni velük? Az helyzet, hogy nem nagyon. Pár napok elvagyok velük, de többre nem vágyom. És úgy érzem, hogy nem miattam. Én azért megyek nyaralni, hogy kipihenjem magam és nem azért, hogy arra figyeljek, hogy a hisztis kamaszoknak éppen mivel van bajuk. Azé n nyaralásomat egyszer lehet tönkretenni. EGYSZER!
   Én elég sokat tepertem azért, hogy megszeressenek. Ha nem, hát én nem erőltetem. Sok nő a töredékét nem tette volna meg annak, amit én megtettem azért, hogy átmenetileg egy család legyünk, ha már így alakult.
   De azt gondolom, hogy neki is van ebben felelőssége. Többször kellene beszélniük a kialakult helyzetről, valamit orientálhatná őket arra, hogy tehetnének esetleg olyat, amitől én is jól érzem magam.
2. Megint a kettős mérce. Én gyakorlatilag 1 éve szeretnék elmennek Rómába (Vele most már nem), és kb. fél éve mondogatom, hogy Törökországot is jó lenne megnézni. De totálisan süket fülekre talált. Nincs ezzel gond, megértem, hogy anyagilag nem feltétlenül tehetjük meg, de akkor a gyerekei felé is legyen stop. Ne ők irányítsák az életünket csak azért, mert apunak lelkiismeret furdalása van.