Mozgalmas hétvége állt előttünk, és így is lett. Na, hogy ilyen irányt vehetnek a dolgok, azt viszont a legrosszabb álomban sem gondoltam volna.
Pénteken délután salátákat készítettem a másnapi bulira. Szívesen csinálok ilyet, szeretek ezzel foglalatoskodni. Megérkezett, megvacsoráztunk.
Vacsora után kiböktem, hogy hol is jártam tegnap. Először nem akartam megmondani, csak csinálni, de végülis úgy döntöttem, hogy elmondom, mert nyilván nem tudta volna hová tenni a dolgot.
Az a helyzet, hogy a Tao masszázs működik. Tényleg jó, és tényleg hosszabb tőle az orgazmus. Legalábbis ő azt mondta.
Szombaton reggel folytattam a bulira készülődést. Sörkiflit sütöttem. Aztán miután kettesben maradtunk, ő is komoly érdeklődést mutatott a Tao masszázs iránt. Az, hogy nem járt sikerrel, nem az ő hibája, ugyanis hideg és világos volt. Nem baj, az, hogy foglalkozik vele, mindenképpen nagyon jó dolog, mert nem egyoldalú.
Aztán elindultunk. Szépen, csinosan. Nagyon jó hangulatú kis utazás volt egészen addig, amíg a Váli völgyi pihenőnél nem közölte, hogy születésnapomra egy gyűrűt szeretne venni. Én egyből mondtam neki, hogy ne vegyen gyűrűt, mert nem akarom félreérteni, hiszen ismerem az álláspontját ezzel kapcsolatban. És aztán jött a hideg zuhany: "Olyan gyűrűt szeretnék venni neked, ami az összetartozásunkat mutatja, de nem akarom megkérni a kezed és nem akarlak feleségül venni". Na, kész. K.O.
Nem is tudom értelmezni a mondatot. Annyira üti egymást a 2 tagmondat, hogy az elképesztő. És számomra elfogadhatatlan. Számára pedig természetes. És igazán ez az elszomorító.
Aztán ez már meghatározta az egész hétvégét. Nem tehetek róla, de annyira rosszul esett, hogy elmondani nem tudom, és még mindig a hatása alatt állok.
Tudta, hogy megbántott, ennek megfelelően többször is bocsánatot kért. De ugye a kimondott szavakat már nem lehet visszaszívni.
A legfájdalmasabb az volt, hogy bár az eszem már korábban elfogadta az álláspontját, a szívem azért reménykedett. És ráadásul az utóbbi időben azt vettem rajta észre, hogy mintha enyhülne az ellenállása. Milyen jogon veszi el tőlem a reményt? Ennyire önző lenne? Hiszen ketten vagyunk ebben a kapcsolatban.
A barátai egyébként nagyon kedvesen fogadtak minket. Annak ellenére, hogy az előző feleség legjobb barátnője volt a házigazda, cseppet sem éreztették velem, hogy nem kívánatos lennék. Nagyon készültek, és örülök, hogy ajándékba azt vittük, amit, mert egyáltalán nem éreztem túlzásnak (volt, aki annak tartotta.)
A délután nagyon kellemesen telt, és szerveztek programot is, ami nagyon jól sikerült. Nagyon jól éreztem magam. Aztán amikor visszamentem a villába, akkor már nem éreztem olyan jól magam. Sajnos elkaptam egy beszélgetést, ami az előző feleséggel volt kapcsolatos, nevezetesen az, hogy el szeretett volna jönni, de a házigazda mondta, hogy ne jöjjön. Ezt természetesen magamra vettem. Meg feltűnt az is, hogy állandóan egyedül maradtam. Aztán fél 12 köröl megfáradt a drága, és mondtam, hogy akkor induljunk. Persze rövidesen virágos jókedve támadt és még maradt volna. Nem értem, miért kell belőlem hülyét csinálni? Egyáltalán nem volt arról szó, hogy ott aludjunk. Ha lett volna, pakoltam volna valami ruhát. De így? Azt nem képes elfogadni, hogy ott nem lehet hibázni. Nem akarom, hogy bármilyen okot adjak a rosszindulatú pletykára.
Végül nagy nehezen elindultunk. Egész úton hazafelé vagy aludt vagy puffogott. Nem értem, miért mindig neki áll feljebb, ha néha megpróbálna egy kicsit az én fejemmel is gondolkodni, akkor nem így lenne.
Meg mint megtudtam, ha kimozdulok a saját közegemből, akkor nem érzem jól magam. Én nem így gondolom. Én nagyon jól érzem magam. Amikor nem, az mindig neki tudható be, és ilyen esetekben mindig vele van bajom. A gond az, hogy ő ezt meg sem próbálja kiküszöbölni.
Aztán az egész vasárnap csendben telt. Nem szeretem az ilyeneket, mert nem látom értelmét. De néha mégis szükséges, hogy kicsit észhez térjen és mérlegelje, hogy mi a fontos. Hogy mennyire számítok neki és hogy mit jelentünk egymásnak.
Ahogy tőlem már megszokott, elkezdtem bántani. Remélem, hogy azért tudja a helyén kezelni, és azt is tudja, hogy nem gondolom komolyan, csak dühös vagyok. Ilyen vagyok, ez ellen nem tudok tenni. Először javasoltam, hogy engedjük el egymást, hogy mindenkinek meglegyen az esélye, hogy olyan életet éljen, amire vágyik. Nagyon nem tetszett neki.
Aztán kitaláltam, hogy gyakorlatilag mindegy mi lesz, szexrabszolgának megtartom. Totálisan kiakadt. Azért nagy nehezen sikerült elcsábítanom, aminek a végén én teljesen leblokkoltam és elmentem a wc-be sírni, majdnem kiszabta az ajtót a helyéből. Azt viszont nem értem, hogy miért.
Reggel ultimátumot adtam. De nem azért, hogy holnapután vegyen feleségül, hanem arra kértem, hogy csak a lehetőségét gondolja át. Ha teljesen elzárkózik ettől a dologtól, akkor tényleg felül kell vizsgálni a kapcsolatunkat, hogy ki, mit akar a másiktól. Hiszen teljesen kiszolgáltatottá tesz azzal a kijelentéssel, hogy "majd ha úgy gondolom, akkor feleségül veszlek". Hogy lehet ilyet mondani? Nem ketten vagyunk ebben a kapcsolatban? Nem vagyunk egyenrangúak ebben a kapcsolatban? Miért nem számít, hogy én mit szeretnék? Miért nem lehet kompromisszumot kötni? Én már sokszor elmondtam, hogy nekem nem kell csinnadratta, nekem nem kellenek a külsőségek. Azt szeretném, ha csak a miénk lenne, hiszen olyan jó nekünk együtt. Ezt tudnia kell. Vártam én már rá, nem is keveset. Olyan dolgokat tettem érte, amit másért nem tettem volna meg. Ez nem számít? Én egyetlen ok miatt szeretném, ha hivatalos lenne a kapcsolatunk, csak a gyerek miatt. De ha ez nem történik meg, akkor le kell mondanunk a közös utódról. Van-e értelme megfosztanunk magunk ettől? Boldogok vagyunk együtt és szeretjük egymást. Nap mint nap teszünk érte, hogy ez így legyen. Ezt kellene mérlegelni.
Ha eddig nem tudtad, akkor most felvilágosítalak: a legtöbb, amit egy szerelmes nőnek adhatsz, az, hogy feleségül veszed. Mert a nőt igazán az teszi boldoggá, hogy mindenki színe előtt tartozik valakihez. Egyszerűen abból fakad, hogy nők vagyunk. Ahogy ebben már tapasztalatodnak is kell(ene) lennie.
