Graz

Film nézés közben kitalálta, hogy elmehetnénk Grazba kolbászt enni. Nem nagyon akartam, olyan jól punnyadtunk a tv előtt.

Aztán gondoltam, hogy miért ne, és útra is keltünk. Nem autópályán. Ennek megfelelően kanyargósabbnál kanyargósabb szűk utakon mentünk. Nem szeretem az ilyet, mert félek.

Aztán nagy nehezen odaértünk, egyből találtunk parkolóhelyet is a belváros közelében. Hamar megtaláltuk a főutcát is, és nézelődtünk. Finom kolbászt ettük és nagyon rossz sört ittunk hozzá. Folytattuk a sétát, és alulról megláttuk a Schlossbergi óratornyot. Magasan volt, nagyon nem fűlött a fogam hozzá, de kiprovokálta, hogy felmenjünk. Visszanyalt a fagyi, mert neki sem volt kedve, de nem mert nemet mondani.

Aztán visszafelé ettünk újabb kolbászt. Ezúttal forralt bort ittunk hozzá, ami meglepően jó volt. És erős.

Elmentünk Seiersbergbe, ahol először alig találtunk parkolóhelyet, de végül sikerült. Nézegettünk a boltokban.

Az egyikben találtunk nagyon szép estélyi ruhát. Teljesen egyformát választottunk, csak ő a fekete változatot én pedig a fehéret. Bár megpróbálta rám szuszakolni a 34-es méretű feketét, megfelelő méretű csak a fehérből volt. Nem lehet véletlen.

Aztán ékszerbolti kirakatot is nézegettünk. Mutatott egy gyűrűt, hogy az nagyon tetszik neki, de szerintem az férfi gyűrű, mert nőnek nagyon ormótlan lenne szerintem. Aztán kérdezte, hogy melyik gyűrűt kell megvennie ahhoz, hogy ne legyen vége a kapcsolatunknak januárban. (Többször is mondtam neki a nap folyamán, hogy így lesz.)

A hazafelé úton olyan eszetlenül vezetett, hogy már féltem mellette. Nagyon undok volt egész úton, pont, mint amikor én szoktam dilizni.

Nem hagyta, hogy megöleljem, hogy megpusziljam. Eltolt magától.

Elmondtam neki, hogy miért merült fel bennem a dolog. Nem tudom, hogy tud-e a fejemmel gondolkozni.

Karácsony

December 24-én reggel felkerekedtek a gyerekkel fenyőfát venni. Viszonylag hamar hazaértek. 2 fával. Hogy a gyereknek saját fája legyen. Nagyon aranyosak voltak. A bibi mindössze az volt, hogy csak egy karácsonyfa tartónk van. No nem, baj, elugrott apukámhoz, eszkábáltak egyet, így megkezdődött a turbó karácsonyfa díszítés.

Ebédelni anyuéknál voltunk, majd siettünk haza, hogy elő tudjunk készülni a vacsorához.

Elmentünk az evangélikus misére. Az az igazság, hogy kicsit féltem tőle. Egyrészt még nem voltam ilyen helyen és nem ismerem a szokásokat, másrészt pedig azért, mert még nem láttam vallása gyakorlása közben. Attól tartottam, hogy egy új embert fogok látni, aki nem fog tetszeni. Szerencsére nem így lett.

Jó hangulatú volt az istentisztelet, felszabadultabb volt, mint a mi erősen kötött liturgiánk.

Aztán rohantunk haza, folytattuk a készülődést. Elmentem anyuékért, és nálunk elköltöttük a szent esti vacsorát. Sült pisztráng volt kapormártásban és aszalt szilvával töltött szűzpecsenye baconban sütve. Nagyon jól sikerült. Miután anyuék hazamentek, megtörtént az ajándékozás is, amiről én majdnem elfeledkeztem.

Amikor megláttam a dobozt, akkor már tudtam, hogy csak óra lehet. És tényleg az volt. Egy nagyon szép, extra Roberto Cavalli óra.

Neki is nagyon tetszett a fotókönyv, amit kapott. Az az igazság, hogy azt hittem, hogy a NOBU főzőcskézés fog jobban tetszeni neki. Persze, örült annak is, de az még nem kézzelfogható egyelőre.

Karácsony első napján reggeli után útra keltünk. Valahogy nagyon hosszú volt az út, de szerencsésen megérkeztünk. Anyukája már nagyon várt minket és nagyon nagy örömöt szerzett a gyereknek az ajándékaival.

Anyukája véleményezte az órámat. Azt mondta, hogy szép, az időt meg majd megnézem a telefonomon :)

Aztán megkezdődött a nagy családi ebéd. Finom volt minden.

Anyukája az mondta, hogy annyira finom a salim, hogy a sajátja már nem is ízlik neki.

Aztán az ajándékozás. Először nekem úgy tűnt, hogy mindenki örül mindennek, de rövidesen világossá vált, hogy ez nem egészen van így. Persze megint a kisebbik lánya műsorozott. Nem értem, hogy miért van erre szükség és miért nem lehet örülni. Pláne olyan dolognak, amit kifejezetten ő kért. Aztán persze nyafogott, hogy unatkozik és haza akar menni. Persze a farmmal foglalta el magát. Nekem ez azért esik rosszul, mert csak akkor foglalkozik vele, amikor az apjával van. Egyébként meg nem törődik vele. Látom minden nap.

Valahogy észhez kellene téríteni. Ha a szülei nem teszik meg, akkor legkésőbb a születés napján megteszem én. És akkor legalább lehet utálni.

Viszonylag korán felébredtünk mindhárman. Útra is keltünk és időben hazaértünk. Nagyon hamar eltelt az idő. Legfőképpen azért, mert a gyerek elfoglalta magát és mi még beszélgetni is tudtunk.

Miután a gyerekemet elvitte az apukája, közölte velem, hogy na, most vagyunk nászúton, és meg is próbáltunk ennek megfelelően viselkedni :)

Karácsonyi előkészületek

Kedden reggel korán keltünk, mert az ovis karácsonyi ünnepre sörkiflit sütöttünk. Majd elvitte a gyereket az oviba, és míg kihallgatták, addig én előkészületeket végeztem a beiglizéshez.

Elég soká ért haza, de persze a beigli azért nem sérül. Ő gyúrta, én pedig a tölteléket készítettem. És szerencsére sokat kell pihentetni a tésztát, így tudtunk hódolni egyéb örömöknek is.

Majd elmentem a gyerekkel karácsonyozni az oviba. Amikor hazaértünk, megszaglászott. Hát nem is tudom.

Menet közben kiderült, hogy mégsem kell Romániába mennie. Komolyan nem értem. Miért nem mondta ezt korábban? Ennek örömére elkészítettünk a házi szaloncukrokat is.

Szerdán szintén ő vitte a gyereket az oviba (kifejezetten a nagyszájú kérte), aztán folytattuk a szaloncukrozást.Azért elsőre nem sikerült mindegyik, volt, ahol be kellett avatkozni :)

Mindenesetre nagyon finomak lettek és a csomagolással már egész jó a kinézetük is.

Este fokhagymakrém levest főzött nekem, meg felturbózta fokhagymás pirítóssal is. Nagyon finom volt.

Csütörtökön reggel sütöttem sörkiflit a céges bulijába. Dolgosan telt a nap, este még magamra is jutott időm. S ezt nem is rejtettem véka alá. Küldtem neki egy sms-t. Célzott szándékkal. S talán nem csak ennek következtében, de már hajnalban hazajött.

Kissé másnapos volt, de azért sikerült felszerelnie a sokáig halogatott függönykarnist is. Igaz, hogy több menetben, de sikerült.

Borús előkészületek

Szeretettel vártam haza. Már az ünnepekre készülődve felöltöztettem a lakást, töltött káposztát melegítettem és puncsot készítettem.

Időben hazaért, majd közölte, hogy szerdán mennie kell Romániába. Hát ezt bizony nem vettem túl jó néven, már a korábban leírtak miatt.

Hétfőn reggel aztán el is mondtam a véleményem. Jól összevesztünk.

Békülős ebédet készített nekem (gombakrém leves, túrógombóc), valamint vett egy új kézimixert is.

Persze ebéd után is faképnél hagytam, ugyanis éppen komoly beszélgetésben voltunk, amikor megcsörrent a telefonja. És felvette.

Délután együtt vittük a gyereket az uszodába, majd este azért kibékültünk.

Már megint együtt

Mivel mindketten Bp-n voltunk, így jutott idő arra is, hogy egy viszonylag késői ebédet együnk közösen. Örültem, hogy ma is hazajön.

Hazafelé, az úton aztán gondolkodtam. Már régen megbeszéltük, hogy az ünnepek előtti hetet együtt töltjük és együtt készülünk az ünnepre.

Először bejött a képbe a karácsonyi buli. Nincs ezzel gond, nyilván fontos ez egy vezető életében, hogy megköszönje a dolgozók munkáját.

Aztán tegnapelőtt szólt, hogy már reggel elmegy, mert biztos, hogy felgyűlik a munka. Hát igen. Végülis ez is elfogadható érv.

Aztán ma szólt, hogy szerdán Romániába kell mennie.

Viszont nekem a megbeszélt 5 napból csak 2 fél napom marad együtt vele. Gyakorlatilag egyedül maradok. Megint. És öltöztessem egyedül ünneplőbe a szívem. Mint ahogy az elmúlt 15 évben is. Nem értem, hogy minek él az ember párkapcsolatban, ha ilyenkor meg egyedül van.

Felnőttem?

Vagy igaz szerelemben élek?

Már nem az számít, hogy mit kapok karácsonyra, hanem az, hogy lássam már az arcát, amikor kibontja.

Ja, ő meg rosszban sántikált. Én meg ápolgattam.

Lasagne

Kívánság vacsora készült. Én nem nagyon szeretem, de ő azt kért.

Soha nem csináltam még eredetit, de ezúttal megpróbálkoztam vele. A sűrű program ellenére is bevállaltam. És azt hiszem, hogy nem bántuk meg. Bár szegény vagy 3 napig ette.

Fészekrakó program

1 napra szabadságoltam magam, és prémiummal a zsebemben, szülőkkel az ülésen ellátogattam székesfővárosunkba. Elmentem a korábban megrendelt karácsonyi ajándékokért, valamint megvettem a hálószoba berendezést.

Jól elfáradtunk, mire felcipekedtünk. A lakás úgy nézett ki, mint egy bútorraktár. Na persze nem sokáig. Az ágyat szerelte össze legelőször. A többire csak pénteken került sor. Ő szabadságon volt, és még az állítólagos karácsony ajándékomért is volt ideje elmenni a szomszéd várba.

Azért a karácsonyi ajándékról ő sem fog lemaradni, szerencsére időben elkészült. A további bonyodalmak elkerülése érdekében én az irodában hagytam, nehogy véletlenül illetéktelen kezekbe kerüljön.

Ja, újabb előrelépés történt a kapcsolatunkban: rendelkezési jogot kaptam a bankszámlájához. Hmm. Ez már tényleg komoly.

Aztán este sikerült felavatnunk az ágyat. Nagy és tágas :)

Szombaton reggelivel ébresztett. Anyuéknál ebédeltünk, meg hát ugye a karácsonyi előkészületek hevében forralt boroztunk, amit otthon folytattunk, mert jöttek a barátnőmék.

Este még volt valami huncutkodás - szerintem. Szerinte csak álmodtam. Pedig határozottan tudom, hogy nem :)

A vasárnap délelőtt a buja erotika jegyében telt: sötétített szoba, halk zene. Masszázsra már nem futotta :(

Majd elmentünk Szombathelyre - mert nem tud megülni a fenekén. Ha valamit eltervez, azt meg kell valósítani. Szerencsére megint hallgatott rám, és a józanabb megoldást választotta. Vagy legalábbis várhatóan azt fogja választani.

Persze egész úton az ajándékommal húzott. Szerintem kevésbé bírja, mint én...

Jók vagyunk mi együtt. Őrültek. Akik vagy esznek vagy fajfenntartanak :)

Miku

Mai nap nagyon jól sikerült. A kedvestől jött reggeli üzenet, nagyvezírünktől kapott Miku, a textilboltosok kedveskedése és a rég nem látott ismerős bókjai ("árad belőled a harmónia és a nyugalom") mind jól estek.

A délutánunk kissé zsúfoltra sikeredett, ugyanis több helyen is részt kellett vennünk a Mikulás ünnepségen.

Nagyjából együtt értünk haza: mint egy boldog család - anya szidja a gyereket, gyerek bőg, az ember meg cipeli a cuccot...

Gyorsan rittyentettem egy mindenki által kedvelt vacsorát, Télanyunak öltöztem, megtömtem a cipőket és nagy meglepetésemre én is kaptam csokimikit :)

Ez a bolond megint elszólta magát a karácsonyi ajándékkal kapcsolatban. Nem kellett sok hozzá, hogy kitaláljam. Ha nem is magát a tárgyat, de a helyét nagyjából.

Jó volt ez a mai nap. És szerintem hosszú idő óta most van először igazi családja. Ami tök jó. Remélem, nem unja meg, mint egykoron.

A vagy B helyett C

Az előző postban írtam már a hétvégéről. Számomra 2 megoldás létezett: 3-an jönnek, vagy senki.

Természetesen egy harmadik lett a végső, mégpedig az, hogy ő jött, a lányai pedig maradtak otthon.

Ez a verzió nálam nem játszott, de amikor ezt megtudtam, szépen főztem egy furfangit és vártam haza. Azt tudtam, hogy nem lesz vidám, de régen láttam már ennyire maga alatt. Azt már megszoktam, hogy nem egyhamar mondja el, hogy mi bántja, de most nagyon nehezen jött ki csak belőle. De nem menjünk a dolgok elé.

Megvacsoráztunk, mint rendesen, és esti rutin volt - egy dolgot kivéve: gyakorlatilag hozzám sem ért.

Szombat reggel már lényegesen jobb volt a kedve, és nagyon finom reggelit készített nekünk. Mindenkinek szájíze szerint.

Délelőtt elmentünk az ovis sportnapra, ahol kisfiam is versenyzett, majd itthon ebéd és egy desszert újítás: sült túrópuding vaníliasodóval, ami rendkívül jól sikerült. A gyereket csak komoly unszolással tudtuk rávenni, hogy megkóstolja, viszont utána alig akarta abbahagyni.

Míg ebéd utáni sziesztáját töltötte, mi visszamentünk a sporiba, de viszonylag hamar haza is jöttünk. A délután és az este viszonylagos nyugalomban telt, már néha őszinte mosolyt is véltem felfedezni a szemében.

Ez egészen addig tartott, amíg a kisebbik lány be nem jelentkezett msn-n. Tőlem kérdezte, hogy miért nem hozta el őket az apjuk. Én inkább ettől a dologtól távol tartottam magam, úgyhogy ő válaszolt neki. Számomra meglepően határozottan. Elég hamar lezárta a beszélgetést. Igazából nem értettem, hogy miért, hiszen eddig hagyta, hogy teljesen hülyére vegyék a gyerekei. Aztán végülis még beszélgettem a lánnyal kb. 1 órát, próbáltam higgadtan rávezetni a helyes útra. Nem tudom, hogy sikerült-e, viszont abban biztos vagyok, hogy elgondolkodott rajta.

Aztán fürdés közben elmondta, hogy azért akadt ki, mert az egyik lány otthon volt, a másik meg elment bowlingozni ahelyett, hogy felültek volna a vonatra és eljöttek volna. És azt is mondta, hogy azért akartak inkább jönni, mert a suliban jól hangzott volna, hogy Bécsben voltak az adventi vásárban, de nem miattunk akartak jönni. Meglepődtem ezeken a megnyilvánulásain, mert eddig foggal-körömmel védte őket. Remélem, hogy sikerül megbeszélniük ezt a dolgot.

Persze a szombat estére is rányomta a bélyegét ez. Leginkább a hangulatára. És már megint én szívtam olyan miatt, amiről én tehetek a legkevésbé.

A vasárnap reggel huncutkodással kezdődött, de sajnos nem értünk a végére, amin én egy kicsit meglepődtem, ugyanis 1 hete nem voltunk már együtt (nem is nagyon emlékszem ilyenre), és mégsem ment el. De azért délelőtt sikeresen bepótolta :)

Egész nap ettünk és filmet néztünk (én közben karácsonyi előkészületeket végeztem). Tök jó volt az édes semmit tevés...

2 dal van, ami eszembe jutott a hétvégén. Szerinted melyik jellemzi inkább a hétvégét?

http://www.youtube.com/watch?v=wgg6mfGssEc

vagy

http://www.youtube.com/watch?v=RTOquAnzVrU

Hát nem tudom

Mivel nem beszéltünk előzőleg, nem voltam abban biztos, hogy jön-e egyáltalán. A legideálisabb persze az lett volna, hogy fittyet hány arra, hogy mit mondtam, és elmegy az Ikeába, és mire hazaérek, már otthon várnak az új bútorok. Még az esélyt is megadtam neki, hiszen délelőtt mentem haza átöltözni, nem délután, nehogy lebukjon.

Délután hivatalos elfoglaltságom volt, kissé később értem haza. Nem volt otthon. Úgyhogy átmentem a barátnőmhöz lélekmasszázsra. Nem akarózott hazamenni. Aztán végülis összeszedtem magam, és hazamentem. Már otthon volt, sőt, előkészítette a vacsorát és be is fejezte.

Elég döcögősen indult a beszélgetés. És elég nehezen sikerült normalizálni a viszonyt. Sajnos nem beszélünk egy nyelvet. Nagyon nem. Egyszerűen nem ért meg. Meghallgat, de konkrétan nem foglalkozik vele. Nem reagál, nem érvel, nem védi magát, nem támad. Mintha meg sem hallaná azt, amit mondok. Valószínűleg rossz lehet neki minden alkalommal szembesülni a kudarcaival.

A legjobban az bánt, hogy a múlt bármely hozadékával szemben semmi esélyem. Legtöbbször én húzom a rövidebbet. És én ezt nem szeretem, mert úgy érzem, hogy nem ezt érdemlem. És más hibái miatt nem sérülhetek én, hiszen én tehetek róla a legkevésbé.

És én mindig elmondom, hogy mi bánt. Senki nem mondhatja, hogy nem szólok, ha valami bajom van. Egyébként nem is értem, hogy miért van ez. Tök egyszerűen vagyok leszerelhető. Nem vagyok bonyolult, csak egy szőke nő.

Azt viszont nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, hogy az is számítson, amit én szeretnék, vagy ami nekem jó.

Elég későig beszélgettünk, így ennek megfelelően kissé fáradtan ébredtünk. Persze az én lelkiállapotom nem túl stabil, mert nem sikerült maradéktalanul megnyugtatnia, így aztán reggel is sikerült kiakadnom.

Megint a gyerekei miatt. Egyszerűen ott szívatják, ahol csak tudják. Ő meg csak tűri, ahelyett, hogy néhány dolgot megvilágítana nekik. Azok a gyerekek nem tudják, hogy valamit nem jól tesznek, ha nem mondják el nekik. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy végülis hogyan fog alakulni a hétvégénk.

Elfogadom bármelyik alternatívát, mert nincs más választásom. Viszont újabb támadási felület keletkezhet belőle. És tényleg nem tudom, hogy meddig lehet feszíteni a húrt. Nem fenyegetőzöm, nem adok ultimátumot sem, de szeretném, ha figyelembe venné, hogy én is létezem.

Nem szeretném, ha ezek a dolgok megmérgeznénk a kapcsolatunkat. Én azt gondolom, hogy akkor van gond, ha nem beszéljük meg. Az nem beszélgetés, hogy én elmondom, hogy mi bánt, Te meg csak hallgatsz. Totális bizonytalanságban élek. És ez nem jó.