Porig alázva

Nehéz ezt a bejegyzést elkezdenem, hiszen még friss az élmény és tobzódnak bennem az érzelmek. De kezdem az elején.

A reggel egy kis virtuális huncutkodással telt. Segített nekem a munkában, amit ezúton is nagyon köszönök. Aztán elintéztem a dolgaim, siettem haza főzni. Még szerencse, mert nagyon korán jött. Olyannyira, hogy segített befejezni a vacsorát. Szépen eltelt az este, majd lefeküdtünk. Szokás szerint beszélgettünk a folyó ügyekről, próbáltuk egymást hallgatólagosan támogatni. Aztán egyszer csak valahogy a magánéletünkre terelődött a téma. Sajnos nem tudom felidézni a pillanatot, hogy min indult el a lavina, de tény, hogy elindult.

Nekem nagyon fáj az, hogy volt az életében valaki, aki nem foglalkozott sem vele sem a háziasszonyi teendőkkel, és mégis mindent megkapott. Nagyon nem tartom igazságosnak, hogy én (néha erőn felül) teszek ezért a kapcsolatért, és én nem kapok gyémánt gyűrűt, engem nem visz el 5 csillagos szállodába, sem külföldre. Nekem csak a múlt kísértetei maradnak. Miért?

Megértem, hogy nincs pénze, hiszen kifizette a házat, de az is csak a múlt egy árnya, ami nekem okoz fájdalmat.
Igaz, hogy azt mondtam, hogy nem fontosak nekem ezek a dolgok. És tényleg nem, hiszen ha valahová el akarok menni, akkor megteszem, mert (még) megtehetem. Nem erről szól. De azért néha nekem is jól esne.

Aztán persze nem is nagyon tudtam aludni, mert ezen gondolkodtam sokat. Közös jövő, célok és tervek nélkül van-e értelme együtt lennünk? Vajon hitelesek-e a hangzatos szavak ebben a megvilágításban?

Valóban nem voltak ismeretlenek a tények a számomra. De amikor elkezdtük, ez csak egy kalandnak indult. És ahogy mélyült el a kapcsolatunk, változhattak volna bizonyos nézetek is.

Aztán ezt reggel elmondtam neki. Nyilván nem tetszett, hiszen senki sem szeret a hibáival szembesülni. Viszont én úgy tartom korrektnek, hogy tudjon róla. Én szóltam. Persze megkaptam, hogy miért nem elég nekem, hogy itt van velem és hogy a pénzét is hazaadja. Köszi. Nekem nem csak erre van szükségem. A konklúzió pedig az volt, hogy 20 év múlva bánni fogom, hogy ezzel mérgeztem a lelkemet és a kapcsolatunkat.

Arra a kérdésemre, mely szerint nem lehet-e, hogy esetleg ő fogja ezt megbánni, kategorikus "nem" volt a válasz. Szeretném azt hinni, hogy azért nem adott még csak lehetőséget sem, hogy másképp legyen, mert bántani akart. Valószínűleg ezt már sohasem fogom megtudni. És úgy érzem, hogy ennél megalázóbb választ nem is adhatott volna erre a kérdésre.

Egyébként meg azt gondolom, hogy akkor vagyunk egyenrangúak egy kapcsolatban, ha mindketten engedünk. Ha ugyanis többnyire csak az egyik enged, akkor kiszolgáltatottá válik, ami hosszú távon nem szerencsés.

A fenti kérdésekre megkaptam a választ. Majd valahogy nyilván kezelni is fogom, de van, amire még mindig keresem a választ:
- miben volt jobb, mint én, hogy ő mindent megkapott?
- ha a papírral nem változik semmi, akkor nem mindegy neked, hogy van vagy nincs?
- nem vagy biztos bennünk?
- másra vágysz, mint amit kapsz?
- mit kellene még tennem, hogy elfogadd hogy méltó vagyok társadnak?

Ja, és még valami. Nincs szükségem a pénzedre. Ne add "haza?". Nincs rá szükségem. Megvoltunk anélkül is és még egyszer nem szeretném ezt viszont hallani, mert talán rosszul esne amit erre visszavágok.

Sajnálom, hogy elrontottam a napodat. De ha nem beszélnénk róla, attól még van ez a probléma. És hát ugye a kapcsolat arról szól, hogy jóban-rosszban...

Fájó döntés

Fáj a szívem egy kisbabáért. De az eszem mást mond. Nem szabad, mert kilátástalan a helyzet. Egyedül nem tudnám végig csinálni.

Bevettem.

Egy hétvége veszekedés nélkül

Reggel mentem dolgozni, ő kihallgatásra. Már megint.

Ebédre pont végzett, így el tudtunk menni ebédelni. Ő hazafelé felvette a gyereket, én még visszamentem dolgozni.

Amikor hazaértem, ők békében itthon voltak. A gyerek meglepetésből rendet rakott a szobájában, ő pedig szundikált. Közösen elmentünk bevásárolni (volt egy kis vita a sapka miatt), majd itthoni pihenés következett.

Szombat reggel a gyerek bevetette közénk magát, reggeli együtt, majd fúrás-faragás. Felszerelte ugyanis a polcokat valamint a gyerek segítségével a gardrób ajtóra a fogantyút. 1,5 perc alatt sikerült meghálálnom a dolgot.

Aztán elmentünk cipőt venni, mert a gyerek már kiüldözött a világból a fűzős cipővel. Nagyon jót sikerült venni, magamnak is elfogadnám. Aztán anyuéknál ebéd majd a végén a nagy megvilágosodás: a Zsolnay kollekció. No comment :)

A hétvége többi része pihenéssel, evéssel, filmnézéssel és szex-szel telt nem mindig ebben a sorrendben :)

Torkos csütörtök

Reggel nagyon szép idő volt nálunk. Verőfényes napsütés és meglepetés a levegőben. Küldtem is egy sms-t, amire visszaírta, hogy reméli, jól sikerül majd az este.

Rengeteget dolgoztam, és eléggé elfáradt az agyam, ennek megfelelően nem voltam valami friss. Ő sem ért haza időben, így a városban találkoztunk. Parkolás közben beszorultam 2 Smart közé, de ezt is ügyesen megoldotta.

Elindultunk, nem mentünk messze. Épp csak át a Lánchídon, majd fel budai szépségekhez. A Halászbástyánál kötöttünk ki. Megnéztük a kilátást, a Dunát, majd betértünk a Halászbástya étterembe. Hmm. Már az ajtóban fogadtak minket, lesegítették a kabátunkat és elvitték, a táskámnak még tartót is hoztak. Sürögtek-forogtak körülöttünk.

A bornak külön asztalt hoztak, egy rögtönzött somalier előadást is tartott a boros pincér. Az viszont meglepő volt, hogy nem kóstoltatták meg. Gondolom, biztosak voltak benne, hogy jó :)

Aztán megkezdtük a válogatást. Étvágy gerjesztőnek kaptunk valami szárított paradicsomot kukoricahabbal frissen sült 3 féle házi kenyérrel.

Az Ő menüje: kovászolt kelkáposzta leves füstölt nyúlhússal, rózsásra sült kacsamell céklás-áfonyás vörös rizottóval, desszertnek gesztenye textúrák.

Az én menüm: sütőtökkrém leves pirított tökmaggal, mangalica trilógia (borsos szűzpecsenye, göngyölt császárhús, májas hurkával töltött papszelet, lencsés tarhonyával, pirított vargányával) és aranygaluska volt.

Elfeleztük az összeset, és azt mondhatom, hogy kb. 85%-ban ízlett a dolog. Az a rizottó eléggé levitte a szememben a műsort. Aranygaluskát azonban az én szerelmemnél jobban senki sem tud csinálni.

Maximális kiszolgálásban volt részünk. Azon vigyorogtunk, hogy nagyon kinyalták azt a bizonyos testrészünket. Keresztben :)

Ahogy esteledett, egyre szebb lett a kilátás, szép volt a gyertyafény, szólt a cigányzene. Olyan fennkölt volt a hangulat. Átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy most... De nem. Pedig minden adott volt.

Aztán volt egy kis affér a fizetés körül, majd kibökte, hogy igyekeznünk kell, mert elkésünk a színházból. Fúúú. Nagyon nem volt kedvem menni. Fáradt voltam és csalódott, és 2,5 órányira voltam az én ágyikómtól. Ráadásul dugóba keveredtünk.

El kellett menni a jegyekért, mert azt a drága az autójában hagyta. Végülis 10 percet késtünk csak. A Játékszínben néztük meg az Édes bosszú című előadást Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével. Nagyon szórakoztató volt, sokat nevettünk.

Az út hazafelé rendben volt, viszont huncutkodásra már nem maradt energiám...

Már nem szeret

Hazajött, menetrendszerűen. De nem kezdeményezett. És nem is bújt hozzám. Mi lehet vele?

Vasárnap

Annak ellenére, hogy a hétvégét tőlem messze töltötte, hazajött. És nagyon jól esett. Szeretem.

Miért?

Miért olyanokkal van, akik semmibe sem veszik?
Miért olyanokkal van, akik nem veszik figyelembe az ő érzéseit és jogait?
Miért nem áll ki magáért?
Miért csak velem konfrontálódik?

És ezért nincs velem. Pedig én megbecsülöm és szeretem is. Talán nem kellene ennyire.

Valentin napi meglepetés

Hogy mi volt az? A nagy semmi.

De tőlem kierőszakolt egy szívecskét.

Nekem nem jelent semmit ez az ünnep. De ha neki sem, akkor minek emlegeti?

Méregzsák

Jól telt az este többi része. Megpróbáltuk kiheverni a nagy találkozást.A gyerek korán lefeküdt, majd néztünk egy filmet, amiben történetese Bruce Willis volt főszereplő. És ugye nekem bejön a pasi. Miután kijelentettem, hogy lefeküdnék vele, megsértődött és elvonult.

Az egész vasárnapunk ennek jegyében telt. Nem volt hajlandó beszélgetni velem.

És kijelentette, hogy semmi kedve itt lenni, csak azért maradt, mert anyukáját haza kell vinnie.

Egyébként amikor nekem van elegem belőle, akkor én hová mehetek?

Szerintem baromira túlreagálta a dolgot.

Miután egész éjjel nem aludtam, hajnali fél négykor bebizonyította, hogy nekem nem Bruce Willissel kell lefeküdnöm.

Előkészületek és a nagy találkozás

Reggel elmentem az anyukájáért, mert később már nem tudtam volna, mert gyerekes programom volt.

Nem volt gond az úton. Letudtuk az iskolát, majd elmentem anyuékért. Frissen sült a rétes...

Megtörtént a nagy találkozás. Zökkenőmentesen ment a dolog. Én tartottam attól, hogy nagy lesz majd a púder, de szerencsére mindenki tudta, hogy hol a határ. Egész jól elbeszélgettek egymással, és nem került szóba kényes téma.

Anyuék is lejöttek velünk Hévízre, hogy megnézzék, ott minden rendben van-e. Hát igen. Ott is ittak egyet :)

Azt hiszem, az első találkozás jól sikerült. De nekem eztán jön a fekete leves...

Lelkiismeret

Azért a lelkiismerete csak hazahajtotta.

A baj az, hogy hiába kérdeztem, hogy a reggeli beszélgetésen gondolkodott-e, nem csatol vissza. Így elég nehéz alkalmazkodni.

Hajnalban még a vak is lát

Este nem volt semmi. Nem is tudom, hogy miért.

Viszont hajnalban felébredtünk és beszélgettünk. Mondtam neki, hogy egy ismerősünk a hétvégén összeházasodott 8 hónapos terhesen.

Közölte velem, hogy bálnát ő nem kíván feleségül venni. Meg majd esetleg 2 gyerek után esetleg hajlandó feleségül venni.

És a szülinapjáig ad haladékot, hogy meg kérjem a kezét.

Most komolyan. Hol élsz?

És bármennyire sem tetszik a kifejezés, de szexbarátok vagyunk. Szex is van meg barátok is vagyunk. De ennyi. És ha ezt tudatosítom magamban, akkor könnyebb elfogadnom a tényeket.

Anyós pajtás

Miután meg szabadultunk a lányoktól (persze megint máshová kellett őket vinni). Elmentünk a tesójáékhoz, ahol meleg levessel vártak minket, majd mentünk anyós pajtásért.

Zökkenőmentes volt az út hazafelé. Bár kategorikusan kijelentette, hogy anyukámékkal mindenképpen akar találkozni. Ettől féltem.

Anyukájának nagyon tetszett a lakás. Hétfőn délben hazajöttem érte és levittem a szállodájába.

Síelés

Csütörtökön délelőtt elmentem bevásárolni és a sífelszerelésekért, majd ebéd után indultunk. Sima utunk volt, már várt minket. Átpakoltunk a másik autóba, majd mentünk egy kis kalóriáért, de megint nem volt nyitva a minifánkos.

Hamar Miskolcra értünk ahol már nagyon vártak minket. Most mutatta be a tesója az új barátnőjét. Hát nem tudom. Elég visszafogott csaj, az biztos. Szerintem bántották, mert nagyon riadt a tekintete. A pasi boldognak tűnik, bár nem lepődnék meg azon sem, ha az elődjével újra találkoznánk. Valahogy ez a szerep nem áll jól neki. Lehet, hogy csak azért, mert én nem így ismertem meg.

Meghitten és szerelmesen telt az éjszaka. Szerelmes szavakat súgott a fülembe.

Aztán reggel időben keltünk, hogy a megbeszéltek szerint érjünk oda a gyerekeiért, akik mint mindig, most sem készültek el időben. Nem is tudom, hogy mit vártam. Aztán persze az úton is folytatódott a nyafogás. Az egyik unatkozik, a másiknak más baja van. Egyébként is idegesít a folyamatos vinnyogás, de ha jól belegondolok, én 35 évesen síeltem először. Nem tudom felfogni, hogy minek kell állandóan, mindenen problémázni.

Aztán kiderült az is, hogy egyikük nem hozott sínadrágot. Hát igen. Ez is ránk maradt. Komolyan mondom, én nem értem. Az anyjuk miért nem tud utánunk nézni, hogy van-e mindenük? Eddig még egyszer sem fordult elő az, hogy mindenük legyen. Valami mindig hiányzott. És persze még olyan sem volt, hogy ne hagyták volna el valamijüket. Egyszerűen nem bírom felfogni. És azt sem, hogy miért kell az én gyerekemet állandóan kirekeszteni. Ez az, amin aztán végképp bepöccenek.

A jókedvemnek persze az sem tett túl jót, hogy megint én éreztem magam szarul, hogy mertem szólni: forgalomban, vezetés közben, gyerekekkel a hátsó ülésen nem írogatunk sms-t. Megkaptam, hogy vezessek. Vajon mire számított? Gondot okozna nekem, ha vezetnem kellene?

Kisebb kerülővel megtaláltuk a szállást, de mivel még nem lehetett elfoglalni, így elmentünk a sípályákhoz. Jobb híján az autóban öltöztünk át. Persze nem aratott osztatlan sikert a dolog. Mondanom sem kell, hogy nem én vagy a gyereken műsoroztunk. Aztán a változatosság kedvéért a kasszáknál is volt egy kör hiszti. Aztán a pályánál már én kezdtem még jobban bedühödni, ugyanis a -18 fokban megintcsak várni kellett rájuk.

Mikor megláttam a sípályát, teljesen felhúztam magam. Nagyon meredek volt és még a végét sem láttam. Persze próbált segíteni, de arra már totálisan elment az egésztől a kedvem. Legszívesebben otthagytam volna az egész bandát. Azért nagy nehezen lejöttünk. Elfoglaltuk a szállást, majd elmentünk vacsorázni.

Találtunk egy nagyon jó kis helyet. Bár az az igazság, hogy nem volt kedvem sehová sem menni, éhes voltam. Muszáj volt. Már napközben elhatároztam, hogy én a továbbiakban nem vagyok hajlandó sehová sem menni ötösben. Betelt a pohár. Aztán kitaláltam, hogy éppen csak azt fogom tenni, amit ők. És elkezdtem ugyanúgy nyafogni, mint ők. Először senki sem tudta hová tenni a dolgot, de aztán egy idő után észbe kaptak. Ahogy sértődtek meg, úgy lendültem egyre jobban bele. A szálláson aztán a közös játékot erőltette. Nem értem, hogy miért kell ezt állandóan. Ami nem megy, az nem megy.

Szombaton nem mentünk el síelni. Aztán mondták, hogy van könnyebb pálya is. És akkor miért nem oda mentünk tegnap? Hogy teljesen elmenjen a kedvünk az egésztől? Köszi.

Így mi ott maradtunk a gyerekkel. És nagyon jól éreztük magunkat. Filmet néztünk, játszottunk, hógolyóztunk, nagyon jó volt kettesben. Persze ebédre ettek nélkülünk gőzgombócot. Ugyanúgy éreztem magam, mint Horvátországban, amikor nem hoztak nekünk fagyit. Erről ennyit.

Nem is értem, hogy miért van szükség ezekre a kirándulásokra. Csak a szakadékot mélyítik. És azt sem tudom, hogy miért nem veszi ezt észre.

Vasárnap reggel persze megint rájuk kellett várni. Azt senki sem veszi figyelembe, hogy milyen időjárási körülményekben kell nekünk hazajönni. Míg őket otthon anyukájuk tutujgatja, addig mi -18 fokban, havas úton még utazunk 500 km-t.

Sajnos a gyerekemnek fájt a pocija. Ennek ellenére jól bekajált a Mekiben. Az út ezúttal viszonylag zökkenőmentes volt egészen addig, amíg a gyerekem be nem rókázott a kocsiba. Szegényem. Immár szokásossá válik a dolog, hiszen tavaly is volt ilyenre példa. Gyorsa takarítás (vinnyogás) és szerencsére hazaértünk.

Én többet így nem vagyok hajlandó síelni menni. És 5-ösben sem sehová.