Minekutána igazából munkából fakadó dolgom nem volt Budapesten, vásárolgatással és nézelődéssel töltöttem az időt. Délben volt a találkozó. Amikor hívott, épp egy próbafülkében voltam. Gondoltam, megtréfálom... Azt mondtam neki, hogy elfelejtettem szólni, hogy nem tudok menni. Csönd a vonal másik oldalán, úgyhogy felfedtem a kártyám. Találkoztunk. Várt. És izgult.
Elkísértettem magam a kocsimhoz, mert hoztam neki egy kis apróságot. A liftben csak ketten voltunk. Megölelt. Nagyon jó volt hozzábújni... Volt egy kísérlet arra, hogy megcsókoljon, de azt hiszem, hogy tartózkodó voltam. Nős. Én félig férjnél vagyok. Meg van valami kapcsolat kialakulóban. Jaj. Aztán elkísértem én őt a kocsijához. Képeket mutogatott. Talán hogy oldja a zavarát...
Az első 1 órában olyan volt, mint akinek karót dugtak a seggébe. Próbáltam poénkodni, de nem vette az adást. Nem tudom, mitől tartott...
Pontosan fogok megérkezni. Addig nem hívom. Ma eldől.
Pontosan érkezem, kicsit várok és felhívom. Felveszi, aztán belémvágja a kést. Felrobbanok, meghalok, megnémulok. Nem, ez nem történhet meg velem. Ezer sebből vérző lelkem utolsó ép darabját lehasítja.
Aztán mégsem. Csak egy rossz vicc, amin más helyzetben nevetnék, de Ő nem érzi mi zajlik bennem. Honnan is érezné, nem terhelhettem ezzel. Persze, hogy megbocsátok. Persze, hogy ugrok és rohanok. Aztán lassan rendbejövök.
Ugyanazok a szemek, ugyanazok a szavak.
Nem változott semmi. Nem változott semmi? A görcsök lassan oldódnak, a gátlások nehezen simulnak, a feltépett sebek lassan gyógyulnak.
Ajándék nekem? Hol vagyok? Mi ez, meseország? Vagy letöltöttem büntetésem, és most szabadultam?
Nagy nehezen eljutottunk enni. Amerikai gyorsétterem. Pedig ő nem szereti. Mégis megtette, mert én azt kértem.
Aztán mivel nem siettünk, kérte, hogy menjünk el nézelődni. Megtettük. Az én kedvenc boltom nem jött be neki. Máshová vitt. Ruhákat válogatott nekem. Véleményt mondott. Türelmes volt.
Olyan helyre vitt, ahová én soha nem mentem volna be. Konzervatív lány vagyok, tudod... De elsőre megtalálta, hogy mi az, ami jó nekem. Aztán kb. 3 órás együttlét után (vagy fél órának tűnt) elbúcsúztunk. A szemében láttam a bizonytalanságot, hogy nem tudja, mikor látjuk egymást újra. Én annyira nem csüggedtem, hiszen én már tudtam, hogy ez csak órák kérdése.
Ugyanazok a szemek, ugyanazok a szavak.
Mintha most léptünk volna ki a teaházból. Mintha nem lett volna ez a 3 gyilkos hónap.
Mozi? Nincs Avatar...Akkor nincs mozi. Együnk. Jó. Nem én fizetek? Ez világbajnok. Meghív kajálni. Egyenrangúak vagyunk. Lefogyott. Jobb lett a feneke. Szívesen megmarkolnám. Magamhoz szorítanám. Menjünk ruhát venni, az rövid ideig szórakoztató, és számára praktikus, amúgy meg semleges.
De nagyon dögös. Aranyos a zoknija. Ilyen jó lába van? Van lába? Eddig ez eszembe sem jutott.
Aztán mennie kell. Meghasad az ég. Dörög, villámlik, de nem mondom el neki. Megint jó és megint szép. Most mi jön? Három hónap? Nem bírom ki.
2 tervem volt. Az első, hogy reggel busszal megyek Bp-re és megkérem, vigyen el, majd haza, hiszen épp síelni ment másnap; a második az, hogy beállítok váratlanul. Bár az első kétségtelenül csábítóbb volt, hiszen sokat lettünk volna együtt, de a második kétségkívül hatásosabb. Emellett döntöttem.
Elindultam, és elcsüggedtem, mert vártam legalább egy sms-t. Megtankoltam, és jött mögöttem egy fekete olyan autó, mint az övé. Nagyon megijedtem, hogy lebukom, de szerencsére nem ő volt.
Aztán kb. 1 és 1/4 órával később megjött a várva várt üzenet: "Lassan kezdek magamhoz térni. Ismét elvarázsoltál". Elöntött a jó érzés. Ezek szerint ő is jól érezte magát. Vajon hogy fog reagálni, ha meglát ott, ahol nem számít rám?
Erre nem sokat kellett várnom, ugyanis amikor beparkoltam, kipakoltam, már jött is. És pont meglátott a kerítésnél. Még be sem csekkoltam a szállodába, már jött is az sms "halálnak halálával halsz".
Ezt most örömöt jelöl? Vagy csalódott, mert viselkednie kell az este? Akkor még nem tudtam.
Elfoglaltam a szobám, majd mentem a wellnessbe. Valahogy ott is összekeveredtünk. Bár társaságban, legalább együtt voltunk.
Aztán jött a borkóstoló. 4 fős asztalok voltak, mi 3-an voltunk. Vártam, hogy ő lesz a negyedik, de sajnos megelőzték. Szerintem messzebb nem is találhatott volna magának helyet, ráadásul háttal ültem. Azért néha összepillantottunk.
A vacsoránál már rutinos volt. Foglalt helyet. De sajnos azt is elfoglalták. De legalább egy asztalnál ültünk. Egyedül voltam lány 7 pasival. De azt hiszem, álltam a sarat. Ezt Ő is megjegyezte egy asztalnál írt sms-ben: "imádlak". Mint kiderült, arra írta, hogy nagyon jól kezeltem az irányomba érkező kóstolgatásokat.
Jó volt a beszélgetés, szakmailag is, és külön örültem annak, hogy támogatta azokat a dolgokat, amiket én fogalmaztam meg. (Remélem, azért, mert okosakat mondtam)
Lassan jött a pincér, hogy zárnának, így elindultunk a szobáinkba. Valamilyen érdekes véletlen folytán csak a kettőnk szobája volt egy irányban. A liftben ismét megölelt és megcsókolt. Majd a liftből kiszállva teljesen természetesen velem jött a szobámba. Igazából nem is tudtam hová tenni...
De egyszer csak ott volt. De én nem vagyok olyan lány...
Aztán megkérdeztem, hogy van-e nála gumi. Mondta, hogy nem készült. És hogy ma este nem fog semmi olyan történni, amit én nem akarok. És megcsókolt.
Nem akartam semmit. Csak együtt aludni. Ennek megfelelően fel is vettem az édi kis nem szexi pizsim és lefeküdtem. Én voltam a kiskifli, ő pedig a nagy. De persze nem sokáig. Megölelt. Csókolt, ahol ért. És nagyon jól esett.
Édes volt. Közölte, hogy kisméretű gyorstüzelő. Innen üzenem, hogy ez nem így van... Felső közép kategória, én úgy A6-os Audira tenném a méretet. És nem is gyorstüzelő. Az én gyenge tapasztalataim alapján...
Nagyon jó volt együtt lenni vele. Élveztem, ahogy bennem lüktet férfiassága. Utána kértem, hogy menjen vissza a szobájába. Jó lett volna, ha megaláz, kipipál. Legalább akkor meggyűlölném. És magam sem utálnám annyira. De nem. Ő úriember. Velem maradt. Levezetett és beszélgetett.
Volt egy érdekes téma. Elmondta, hogy ő nem akar elválni (nem is kérnék ilyet), hiszen a feleségével tökéletes a kapcsolata, csak a gyerek hiányzik. Hát. Ez azért lehet, nem így van - legalábbis szerintem. De ez az ő dolguk és semmi közöm hozzá. Viszont korrekt irányjelzés volt.
Kis idő múltán újabb és újabb vágy öntött el minket. Bár fizikailag inkább engem, semmint őt. Ennyit a gyorstüzelésről :)
És én kértem, hogy menjen vissza a szobájába, de nem tette. Lehet, hogy jól érezte magát velem? Pedig nem vagyok valami nagy szám ezen a téren sem :(
Úgy hajnali 4 óra tájt aludtam be. Már nem bírtam tovább.
Beszarás, behugyozás.
Ott volt. És csak úgy mosolygott homályos szemembe, értetlen fejembe, értelmetlen nézésembe. Ott volt, ahol nem lehetett ott. És csak nézett, mintha ez teljesen rendben lenne. És úgy is volt. Aztán elkezdődött a repülés. Kicsit együtt, kicsit külön.
Imádtam a szavait, imádtam a gesztusait. Magamba ittam elsöprő ritmusát, vibráló egyéniségét, irreális energia szintjét.
És felvette azt a felsőt. Pont azt. Amit csak mi tudunk. Kinyílt. És csak nekem. És egyszer csak megszűnt az idő létezni. A szavak elvesztették értelmüket és átadták helyüket. Vihar tombolt és a vágy beszippantott mindent mi létezett abban a cseppnyi világban, melyet teremtettünk. És nem dobott ki, és heves volt és kéjes. Felfalt, belémbújt, megrágott és kényeztetett. Teste lángolt, testem vele égett, minden elpárolgott, minden megsemmisült. A falak eltűntek, a tér kinyílt, az idő megállt és kéjesen csóválta fejét. Ketten érkeztünk, de eggyé lettünk. Egymásé. Irreálisan, jövőképtelenül, mégis földet rengetően.
"Szaturnusz szőnyegen lépdel felém,
Galaxis szépe csak az enyém
Őrjítő mámor, bársonyos kéj.
Tejúton táncolunk, Miénk az éj."
Ja. Aludtunk is.
