Visszatérő emlékek

Nem mentem túl jó kedvvel, hiszen tudtam, hogy ezúttal nem lesz ott. Amikor társaságban voltam, nem volt olyan vészes, de egyedül mindig eszembe jutottak a két évvel ezelőtt történtek: - amikor megláttam a kopasz nyakát - amikor titokban sms-eztünk - amikor együtt háltunk - amikor mindenki szeme láttára táncoltunk a gálán. Az Aquaticumban vártam, hogy melyik pálmafa alól ugrik ki. Minden piros fürdőnadrágosnál vártam, hogy talán ő lesz az. Persze ő meg rám sem tojt... :( Nagyon szűkszavúan válaszolt az sms-eimre is. Brrr.

2 évvel ezelőtt

Régen voltunk már ilyen sokat külön, ugyanis engem tovaszólít a kötelesség. Viszont 2 évvel ezelőtt sok minden történt. Érdemes visszalapozni...

Családi nap

A cégem családi napjára voltunk hivatalosak. Nem volt sok bizodalmam, hogy eljönnek, de végülis időben megérkeztek. Pont akkor, amikor vért adtam. Azt hiszem, hogy szépen elfoglalta magát mindenki. A tombola után hazajöttünk, átöltöztünk, megmutattuk a házról készült fotókat a gyerekeinek is - akiknek nagyon tetszett. Csakúgy, mint az anyukájának (ez azért elég nagy meglepetés volt) Aztán a bálban már nem voltunk annyira aktívak, így viszonylag korán hazajöttünk. Rommá áztunk. Miután lefeküdtek a gyerekek, adóztunk a testiségnek is. Reggel beszélgettünk és elmondtam neki, hogy én előre szeretném megmondani a szüleimnek, hogy férjhez megyek - mert megérdemlik. Sokat köszönhetünk nekik (gyakorlatilag a nászajándékot már megkaptuk). Meg ugye én vagyok az egyetlen gyerekük, szerintem jár nekik, hogy velem/velünk örüljenek. Elmondtam neki azt is, hogy én nem szólok bele, hogy ő ezt hogyan kommunikálja, és tiszteletben tartom a döntését és semmilyen fórumon nem fogom kellemetlen helyzetbe hozni. Meglepő módon, nem ellenkezett. Sőt. Azt mondta, hogy ő fogja megmondani. Hmmm. meglepő fordulat. Ami sajnos rövid ideig tartott, mert közben kiderült, hogy ő majdnem elbizonytalanodott, ami nekem azt jelenti, hogy elbizonytalanodott. És mind kiderült, csütörtökön azért nem közeledett, mert "nem érezte komfortosan" magát a papírmunkától. Egy világ omlott össze bennem. Én így már nem akarom. Ezek után mire számítsak? Megismétli magát a történelem? Én ezt nem szeretném. Azt a baj, hogy csak a pozitív jeleket vettem észre, a negatívakat nem. Pl. egyáltalán nem választott magának tanut. Vajon ciki bármely barátját megkérnie? Nem értem. Értelmes emberek vagyunk, miért nem mondja meg? A nászút ügyében sem tett lépéseket (legalábbis én nem tudok róla). Ezek szerint oda sem megyünk. Mik ezek, hogyha nem egyértelmű jelek? És amikor ezt szóvá tettem, akkor képes volt azt mondani, hogy ha így viselkedem, azzal azt érem el, hogy nem fogja elmondani ezeket a dolgokat. Hát ez szép. Akkor mi értelme a kapcsolatunknak? Megmondtam neki, hogy holnap lemondom az egészet. Nincs rá szükség. Azt sem szeretném, hogy fancsali képet vágjuon a képeken, mert épp nem érzi komfortosan magát. Azt, hogy eztán mi lesz, nem tudom. Amikor elköszöntünk, azt mondta, hogy szeretné, ha mire visszaér, ott legyek a hajón és hogy a terveinket ne változtassam meg. Azt biztos, hogy nem leszek ott. Nem érzem úgy, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem. Sőt, ha jól belegondolok, hirtelen nem is jut eszembe olyan, amikor ő kért volna. Én vagyok sárba taposva és megint én könyörögjek? Ezúttal nem. Túlcsordult a pohár. Tényleg nem érzem úgy, hogy nekem kellene tepernem.

Anyakönyvvezető és fotós

Mivel épp a nagyvárosban volt dolgom, leegyeztettem az anyakönyvvezetővel, hogy beugranánk. Szerencsére korán végeztem, így eljutottam a nagy bevásárlóközpontba, ahol volt lehetőségem körülnézni "menyasszonyi ruha" ügyben. Persze a megszokott helyben ismét nem csalódtam. Igazából 2 ruha közül alig tudtam választani, de győzött a józan ész, és a kényelmesebbet vettem meg. Szerintem nagyon csinos... Aztán futottam még egy kört cipő ügyben is, de sajnos nem jártam sikerrel. Kb. az utolsó előtti pillanatban indultam el ahhoz, hogy időben odaérjek. Ő persze előbb ott volt, de csak pár percet kellett várnia rám. Bementünk, megbeszéltük, adatot egyeztettünk, és mentünk is a kikötőbe vacsorázni. Épp, hogy elkészült, amikor megjött a fotós is. Én nem is számítottam rá, hiszen nem válaszolt. Megnéztük a kikötőt, a szigetet, a Balatont és a hajókat. Azt mondta, hogy nem lesz gond a fotókkal. Kihajóztunk, nagyon jó volt a szelünk. Aztán lepihentünk, tv-ztünk, mintha otthon lennénk. Nagyon furán távolságtartó volt, de talán jobb is, mert nagyon fájtam.

Gyermekműsor

Olyan finom krumpli főzeléket főztem, hogy hét nyelven beszélt. Kicsit későn értünk haza, így nem végeztem el teljesen. Murphy: ha ér későn érek, ő korábban jön. Nem volt gond, segített befejezni a fasírt sütését. Amikor elcsendesedett a ház, és nekifogtunk volna a szokásos szöszmötölésnek, a gyerek teljesen kiakadt, hogy miért tesszük be az ajtót. Teljesen készen voltunk. Én beszéltem vele, ő beszélt vele, de a gyerek csak hajthatatlan volt. Aztán kitaláltam, hogy kapcsoljuk be a tv-t, akkor megnyugszik, hogy hallja, hogy fenn vagyunk, és nem lesz gond. És így is lett :)

Lakodalom

Most sem múlt eseménytelenül a hétvége. Viszonylag korán érkezett. Megvacsorázott. Aztán megvacsorázott, majd megvacsorázott. Az áldozat nagyjából 1 kg chillis bab volt. Kitakarítottunk majd nyugovóra tértünk. Reggel a fiúk megcsinálták a maradék házimunkát (azt, ami maradt nekik előző napról) én meg pakoltam. Korán mentünk anyuékhoz, hiszen volt még fodrászolás is, és viszonylag hosszú út állt előttünk. A finom ebéd után neki is indultunk. Légvonalban nem voltunk nagyon messze, a közlekedés elég macerás arra felé. Elég jó időt futottunk, a főnökéék már ott voltak. Ennek örömére ittunk is egyet. Mindnyájan egy sznob esküvőre voltunk felkészülve - így nem volt olyan nagy a csalódás. A szállásunk a nagyon szép Duna Residence Villaparkban volt. Miután mindenki megérkezett, autóba vágtuk magunkat és éppen hogy odaértünk a neszmélyi Hilltop Borhotelbe, ahol az egész hacacáré volt. Önmagunkhoz abszolút híven szemben haladtunk az árral egy darabig. Aztán felküzdötük magunkat a hegytetőre, ahol a ceremónia zajlott. A menyasszony átlagos volt, azt viszont feltűnő, hogy nem volt rajta melltartó és pink volt a cipője. Mindegy, ő tudja... Útban, a csoportképhez, átmentünk a boldogságkapuján, majd ismét megküzdöttem a csokorért. Nem lett az enyém, de mentségemre legyen mondva, ezúttal ugrottam érte. Számítottunk arra, hogy lesznek érdekes dolgok az esküvőn, de igazából 2, nem megszokott dolog volt: az előétel sushi volt, és nem volt süt, hanem valami francia édesség több ízben. Az este jó hangulatban telt, sokat táncoltunk és beszélgettünk. A menyasszonytánc során közös erővel elloptuk a menyasszonyt. Éjfél után hágott a tetőfokára a hangulat, még az asztalon is táncoltunk. Hajnali fél 3-kor indultunk haza, azt gondolom, pont a megfelelő időben. Pihi, majd a másnapos ápolgatása. Viszonylag hamar összeszedtük magunk, útközben ebédeltünk, majd kb 50 km-re meg kellett állnom, mert már nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem - szerencsére ő már össze tudta szedni magát annyira, hogy hazaérjünk. Ebéd utáni alvás, majd nyomás a gyerekért. Közös cseresznye szedés és vacsora. Hogy őszinte legyek, ebben a társaságban sokkal jobban éreztem magam, mint a baráti társaságában. Talán azért, mert úgy éreztem, hogy itt nem kísértett a múlt. Tv nézés közben pedig megkérdezte, hogy lennék-e a felesége...

Pizza

Mint mindig, most is hálás közönség volt. Szerintem felejthető volt, de ő ismét az egekig magasztalta. Mert ilyen. És mostanában valahogy rákaptunk a manuális örömszerzésre...