Sárkány

Elég fárasztó nap után még ovis sportnap is volt, ahol 4. helyen végzett a mi csapatunk. Aztán még reklamáltunk is egy kicsit a cipőboltban, ugyanis a másfél hónapja vásárolt cipő totálisan megsemmisült. Szerencsére sikerrel jártunk, még a pénz is visszakaptuk. Ilyen előzmények után érkezett az én édes kicsi párom. Lelkesen, mert most érett be a munkájának a gyümölcse. Elég fáradt voltam, így nem az általa elvárt módon reagáltam. Sőt, azt sem értem, hogy miért foglalkozik állandóan a múlttal, pláne ha azt is vesszük, hogy milyen csúnyán bántak el vele.

Szépen vacsorázgattunk, mikor elkezdett csörögni a mobilja. Valami Heni kereste, akit nagyon nyájasan üdvözölt, majd elvonult vele a szobába beszélgetni. Hmm. Az ilyet baromira nem szeretem.

Aztán levágta a körmöm és nem láttam, hogy hová tette, így megkérdeztem. Nem vette jó néven, és sárkánynak kiáltott ki. Nem volt igaza.

Aztán egyfolytában sárkizott, de nem értem, hogy miért. Ha az agyára megyek, akkor miért kötelez arra, hogy vele nézzek egy olyan műsort, ami engem nem érdekel, csak azért, hogy vele legyek.

Aztán azért persze megbékéltünk. Bár egy kicsit hagytam, hadd küzdjön :)

Most mi van?

A céges farsangi buliról hazajött éjjel. Örültem neki, de nem nagyon szeretem, amikor ittasan vezet.

Délelőtt én kozmetikában voltam, míg ők itthon randalíroztak. közben sütött túrós batyut is az ebédhez. Nem volt túl gördülékeny a dolog, ugyanis anyu megint nem a saját nevén szólította, ezen kívül nem dicsérte a szakállát :)

Itthon nyugiban ment minden.

Nekem azonban volt egy kis hiányérzetem. Azt ígérte,hogy a hétvégén elmondja nekem az elképzeléseit az esküvőről. De semmi.

Aztán vasárnap reggel egy kis bujálkodáshoz támadt kedvünk. Sajnos nem sikerült befejeznünk.

Most aztán végképp nem tudom, hogy mi van...

Nőnapi ránctalanítás

Szokás szerint nőnapi kiránduláson vettem részt. Ezt volt a harmadik, amióta ismerjük egymást. Ezúttal is egy csokigyár, valamint volt az úticél. Én folyamatosan adtam magamról az életjeleket, amit ő válaszra sem méltatott.

Már előző este készítettem neki vacsorát, hogy ne haljon éhen, amíg én hazaérek. Sőt, a vacsorán még a rétest is becsomagoltattam neki, mert tudtam, hogy szereti.

Korán hazaértem, nem volt kedvem maradni, mert tudtam, hogy vár és nekem ez fontosabb. Egy fincsi masszázs után volt nőnapi ránctalanítás is. Bár nem voltunk nagyon virgoncak, mégis sikerült közös örömöt szereznünk egymásnak.

Előkészületek

Egy kicsit utána jártam, hogy milyen balatoni esküvői lehetőségek vannak. Sőt. Még szakemberrel is megnézettem, hogy melyik lehet a tökéletes időpont. Egyszerűen nem hibázhatunk. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Csak, úgy amilyen a mi világunk.

Voltam nőgyógyásznál. Eredetileg a szokásos éves vizsgálat volt a cél, de azért puhatolódtam egy kicsit gyerek témában is. Nem volt nehéz, ugyanis amikor bementem, a doki azt kérdezte, hogy terhes vagyok-e. Nem, kérdem, miért? Mert úgy csillog a szeme, volt a válasz. Egyébként azt mondta (most is), hogy irigyli a páromat, merthogy mennyire nem viselte meg a szervezetem a szülés. És hogy az ilyen "ősanyának" kellene sokat szülnie. Örültem, hogy ezt mondta. Remélem, hogy lesz lehetőségem rá...

Mivel holnap nem leszek itthon, vacsit készítettem neki. Meg még néhány apró meglepetést.

Közelednek az álláspontok

Nem tudom, mi történt, de valahogy más volt ma. Lehetett vele beszélni. Bár azt nem mondta el, hogy milyen esküvőre vágyik, de legalább meghallgatta, amit én szeretnék. Én le tudom cserélni a tengerparti naplementét a balatonira.

Azt mondta, hogy hétvégén elmondja, hogy neki milyen elképzelései vannak. Kíváncsian várom. Tudom, hogy olyan megoldás fog születni, amely mindkettőnek jó lesz. És csak a miénk lesz. A többi nem számít.

Itt a farsang, áll a bál

Sajnos nem tudtam korán indulni, mert a kedvenc ügyfelemmel hadakoztam a bíróságon, de ettől függetlenül sikerült időben megérkeznünk hozzá. Családilag megebédeltünk a KFC-ben, ahol mindnyájan jóllaktunk, majd az ő háza tája felé vettük az irányt. Ezúttal nem kellett mennünk a lányaiért, ennek megfelelően nem is volt gond az este.

A szombati nap is meglepő nyugalomban telt annak ellenére, hogy teljes létszámban voltunk. Én főztem az ebédet mindenkinek, valamint 16 tojásból palacsintát sütöttünk. Mindenki elégedett volt, azt hiszem, legalábbis többen megdicsérték.
A szombat esti farsangi buli nem a miénk volt, így elég korán bementünk magunkhoz. Scrabble-ztünk. Én ezt a játékot nem nagyon érzem a magaménak, ennek megfelelően annyira nem is szeretem játszani. De hát ugye ez volt a közelben. A végén persze eléggé felhúzott, mert a kérésem ellenére oda rakott, ahová én szerettem volna, már többedszer. Nem értem, mire volt ez jó, az a 3 pont nem veszélyeztette a győzelmét, csak én játékomat tette volna kevésbé megalázóvá.

Természetesen nem nagyon tetszett neki, hogy elmondtam a véleményemet, ennek megfelelően elég hűvösen viselkedett velem egész éjjel.

Reggelre azért nagyjából megbékélt. Együtt készítettük az ebédet. Volt ott egy számomra ismeretlen ember, aki nagyon próbált bratyizni, de nem tudom, hogy mit képzelt magáról. Szerencsére viszonylag hamar észre vette magát.

Tekintettel arra, hogy ma 2 éve, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, családilag elmentünk Tiszaújvárosba halebédet enni. Meglepő módon, az összes gyerek jószerivel mind megette, amit kért, így azért mi nem vittük túlzásba az evést...

A hazafelé úton összeugrottunk eléggé, ugyanis zokon vette, hogy a férjemtől kértem segítséget abban, hogy egy laptopot vegyek magamnak. Egyébként szintén nem értem, hogy miért dilizett, ugyanis ő volt az első, akinek megkérdeztem a véleményét, de nem támogatta az ötletemet.

Aztán persze megint máshol kötöttünk ki. Már megint az esküvő és az ezzel kapcsolatos teljesen eltérő nézetek...

Nobu

Nagyon nem jó hangulatban telt az éjszaka, úgyhogy megkérdeztem, hogy akarunk-e egyáltalán közös esti programot. A válasza pozitív volt, így már nyugodtabban mentem Budapestre.

A munkával nem volt gond, jó sokat dolgoztunk, s mivel a tervezettnél előbb végeztem, elmentem egy kicsit vásárolgatni. Alapvetően nem volt szükségem semmire, de azért néhány új ruhadarab sosem árt, hiszen itt a tavasz és rám nem is nagyon jellemző, hogy csak úgy vásárolgatnék. Azért pár apróságot sikerült vennem, s mivel volt még időm, engedtem a csábításnak, és hagytam, hogy ajándékból kisminkeljenek. Elég érdekes lett, de szerintem jól állt.

Aztán felkerekedtem, mert nem akartam elkésni, ugyanis a nagyvárosban mindig kiszámíthatatlan a forgalom. Időben odaértem a mélygarázshoz, ami elég érdekes volt, ugyanis most voltam először ilyenben. Úgy hívják, hogy automata garázs. Be kell állni egy garázsba és lift elviszi a kocsit, keres neki helyet. Érdekes.

Kicsit sétáltam a belvárosban, amikor eszembe jutott, hogy a fényképező gépet a kocsiban hagytam, így visszamentem, éppen egymásba ütköztünk az ajtóban. Elég hűvös volt a puszira nem emlékszem, a kezemet nem fogta meg. Hiába kértem, hogy ne menjünk be, mert túl korán jöttünk, azért bementünk. Nem mellém ült le. Na ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ott hagytam. Menjen csak el egyedül. Aztán kimentem az Erzsébet térre. Gondoltam, utána jön. Nem tette.

Már éppen indultam volna a kocsihoz, amikor felhívott, hogy menjek be. Leadtuk a kabátunkat, majd betértünk a Nobu bárba. Mivel ide is kicsit korábban érkeztünk,tudtunk még beszélni is. Én elmondtam az én álláspontomat, ő is az övét. Még mindig fenntartja azt, hogy nem akar lakodalmat és hacacárét. Majd csak 5-6 év múlva. Viszont arra hajlik, hogy egy polgári titkos esküvőn hivatalossá tegyük a kapcsolatunkat. Hogy ne legyen gond az anyakönyvezéssel. Hmmm.

Aztán felhívta a figyelmemet, hogy éppen megkérte a kezem, amit én észre sem vettem. Valóban nem ilyenre számítottam...

Igazából nem is értem, hogy mit akar. Hiszen ha polgárilag összekötjük az éltünket, attól még a bíróságon kell elválnunk. Na, mindegy.

Aztán meg is kezdődött az esti program. Először koktélkeverés volt, amiben az én drágám aktívan részt is vett. Aztán mentünk a sushi bárba, ahol a sok érdekes információ mellett finom kaját is kaptunk.

A bárpult után átültünk a sushibárhoz - itt Schreiner Gábor, a főszakács először a Nobu történetét, filozófiáját ismertette. A NOBU a japán konyha egyszerűségét vegyíti a perui konyha csípős és savanykás ízvilágával. Elképesztően sikeres: Nobu Matsuhisa étteremlánca 20-nál több tagot számlál és az önálló éttermek kialakítása után a szállodákba is betörni igyekszik. Az éttermek étlapjai 80-90%-ban megegyeznek világszerte, a helyi séf a maradékban dönthet.

Megtudtuk, milyen nehézségekbe ütközik a budapesti étteremben a konzisztens minőségű alapanyagok beszerzése. A friss halak pl. csütörtök délután indulnak Ausztráliából és 3-4 nap alatt érnek hozzánk. De nem csak ezt, hanem pl. a koriandert is külföldről kell beszerezni. Itthon is akadnak azért jó alapanyagok, pl. a libamáj. A drágább beszerzési források, valamint a hullámzó kihasználtság miatt a budapesti étterem árai jóval magasabbak a new yorkinál. Legfeljebb az vigasztalhat minket, hogy a Moszkvában és Dubaiban található éttermek még drágábbak.

Ezután Gábor egyesével megmutogatta a halakat és arról mesélt, milyen megtiszteltetés sushi szakácsnak lenni. Ő pl. hiába a főszakács, sushit nem készíthet, az ugyanis egy külön kaszt. Japánban a sushi szakács és a vendég viszonya egy abszolút bizalmi kapcsolat - a vendég gyakran rábízza magát a szakácsra, hogy ő milyen sushit ajánl aznap, hiszen ő tudja, mi a legfrissebb. A japánok nem is nagyon értik a nálunk divatos futószalagos éttermeket, hiszen ha nem a szakács kése alól kapják a sushit, hanem az perceket tölt a szalagon, már az ő szemükben nem friss. A japán vendég általában a sushi szakáccsal szemben ül, szinte az ő kezéből eszi a sushit, egyszerre maximum egyet-kettőt kap tálcán, hogy nehogy kihűljön - annak ugyanis kézmelegnek kell lenni. Mindig a könnyebb ízektől haladnak a nehezebbek felé: a fehér húsú halakkal kezdenek, aztán jönnek a tenger gyümölcsei, a tonhal, majd a végén az angolna.

A sushi séfek éveket tanonckodnak mesterük mellett, addig maximum a rizst kevergethetik. Évekig a vágódeszka közelébe sem kerülnek - nem a vágástechnikát kell ugyanis igazán megtanulni, hanem a halak kiválasztását kell megfigyelniük, hogy biztos kézzel el tudják dönteni, melyek a legfrissebbek, legfinomabbak.

Japánban szintén szokatlan egy nálunk bevett japán étterem, ahol mindenféle fogás van - ott ugyanis külön találjuk a sushi bárokat, a tempura vendéglőket és a leveses büféket.

Megtanultuk, hogy a tonhal legjobb része a "toro", amely a legzsírosabb rész - ennek sokan a rabjai, ahogy Gábor mondta, "rá lehet csúszni". Az édesvízi halak nem alkalmasak sushinak, az egyetlen kivétel az angolna.

Hogy legyen egy kis akció is, a két mester bemutatta nekünk, hogy is kell kifélézni egy sárga úszójú makrélát.

Ezután átvonultunk a konyhába, ahol további kulisszatitkokat tudtunk meg és végignézhettük, hogyan készülnek vacsoránk fogásai.

A vacsi nagyon finom volt, bár a beszélgetés nem volt valami gördülékeny.