Egész délelőtt költözködtem. Pont akkor hívott, amikor hazaértem, s már nem tudtam beszélni. Felajánlott egy másik időpontot. Nem mertem visszaírni, nehogy gáz legyen. Végülis a hallgatás beleegyezés.
A megbeszélt időpontban nem csörgött :( Jaj, csak nehogy bukta legyen.
Aztán nem bírom, mégis küldök egy sms-t, hogy bármikor hívhat.
És meg is teszi. 8 után. Ismét kutyát futtat. És ismét dől belőle a szó. Sok boldogságot kíván az új életemhez. Valahogy úgy érzem, hogy ez csak udvariassági formula. És megszakad...
Jaj, nem szeretném, ha otthon problémája lenne... Totál bedilizek, aggódom érte. Pár perc múlva jön a megnyugtató sms, hogy csak lemerült. Akkor jó.
Minden esetre nem szeretném, ha miattam kerülne otthon bajba. Szeretik egymást a feleségével és minden rendben köztük.
Felnőttek vagyunk, a béke érdekében ki kell bírnunk, hogy ne kommunikáljunk. Vagy mégsem.
Átvette tőlem, hogy "hiszen meg van írva". Ez tény. De a dolgokat nem kell siettetni.
Egyébként nem néztem meg, hogy mi van nekünk megírva. Egyszerűen nem érdekel. Sodródom. Mert jó. Mégis jó.
Nagyon jó.
Megszállt valami.
Nem tudok szabadulni.
Nem is akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése