Válasza kissé lehangoló volt: "Elbizonytalanítasz. Utolsó két sms-ed mintha arra bíztatna, hogy ne találkozzunk. Ezt akarod? Ha igen, akkor jobb ha tisztában vagyok vele. Egyébként a hóvihar sem állít meg."
Tudom, hogy hiba találkozni vele, hiszen mindketten házasok vagyunk, de mégis kíváncsi vagyok. Miért ne lehetnénk barátok? Még akár előbbre is vihetjük egymást :)
Hosszú nap volt a mai, de sikeresen (csak 5 perc késéssel) megérkeztem a Teaerdőbe. Egy nagyon hangulatos kis hely volt, és diszkréten egy szeparét foglalt. Cipőlevevős volt a buli :)
A mai program egymás személyes horoszkópjának kivesézése volt. Mindketten szóról szóra elmondtuk, hogy mit gondolunk róla. Persze volt olyan téma is, ami még nem időszerű...
Annyi teát ittunk, hogy a 2 napos ébrenlét garantált. :)
Érzékeny búcsút vettünk egymástól. Bár kissé töketlenkedtünk, a végén felülkerekedett a határozottsága, és egy puszi csattant - mint a Randiguruban.
Annyira az élmény hatása alatt voltam, hogy éppen ellenkező irányban indultam el, de a "Köszönöm a délutánt" sms észhez térített, és hazaidultam.
Húúú, ma találkozunk, remélem minden rendben lesz. Kék inget veszek fel, a lila nem jött be neki. Helló, de mik ezek az sms-ek??? Megijedt? Le akar pattintani? Most, amikor minden készen áll? Mi legyen, állítsam döntési helyzet elé, vagy hagyjam kiforrni az eseményeket? Jobb ha tudom, mi a helyzet. Nem szeretem a bizonytalanságot.
OK. Vagy tényleg nem akarja, hogy miatta kockáztassak, vagy még nem döntötte el mit akar, de legalább zöld jelzést adott: "Hülye vagy, várom, h találkozzunk..."
Kis időpontmódosítás, de nem gond, a teaház zordon őre jóváhagyta...
Érkezés időben, szerencsére sikerült megelőznöm...
Aztán megjött. Ismét könnyed és természetes. Ugyanazok a szemek, ugyanazok a szavak. Beszélgetés közben megemlítette, hogy utálja, ha szövegelés közben a férfiak a mellét nézik...hopp, ezt eddig el is felejtettem ellenőrizni, de akkor most megnézem. Igen... Rendben...
Aztán egyszer csak megsimogatom a hátát, mert meg kellett érintenem. El is húzódott meg nem is, és az arcán azt láttam, hogy jól esik.
"Megyünk de mégsem közeledünk
Tombol a türelem
Odakint kutyák csaholnak
De minket elrejt a szerelem.
A szótlan vágyak hegedűjét pengetve terelem
Az álmos embert oda hol
Semmi sem idegen
Indul az agy a szív és a tüdő
Jó veled mikor csúszik az idő
Remeg a hús a csontban a velő
Észrevétlenül szalad az idő..."
Nem sietett haza...én meg leittam magam...alvás nem lesz.
Aztán egyszer csak mennem kellett, mert valaki bejelentkezett.
És adtam egy puszit. Úgy éreztem magam, mint Tutajos a Téli berekben Sárival:
"Igen, ez így volt, bár elsüllyedt a világ, és megszűnt minden más körülöttük, mintha a Szahara közepén vagy a sarkvidék végtelen jegén egyedül lett volna ez a két kibontakozó kis ember, a kimondhatatlan és megnevezhetetlen ifjúság első, tiszta bódulatában."
Normális vagyok én?? Vén fejjel, stb, stb... Szerintem nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése