Reggel úgy ébredtem, hogy az Általa küldött "Nincs happy end" című szám zakatolt a fülemben. Kitörölhetetlenül.
Csendben telt a nap. Tudtam, hogy a feleségével és a lányaival van. Esélyem sincs. Tudom, hogy nem írhat.
A költözésnél 3-an akarták felhúzni a redőnyt, amit ő húzott le. Nem engedtem... Nem vagyok komplett :(
Aztán derült égből villámcsapásként jön tőle egy vigyori smiley. Soha nem örültem még ennyire egy ilyennek. Mégis eszébe jutottam.
Hívott is, de nem tudtam felvenni. Utána kérte, hogy ne is írjak és ne is hívjam.
Nem tudtam megállni :( Azt tudom, hogy a számom nincs elmentve a telefonjában, így írtam egy olyan szöveget, mintha eltévedt sms lenne: "Szia tesóm. Későn érek haza, ha tudod, vidd le a kutyát. Köszi". Remélem, olvas a sorok között.
És este 8-kor csörög a telefon. Ő volt. Levitte a kutyát. Kiszakadt belőle a nap "fájdalma". Édes volt, alig hagyott szóhoz jutni, hisz csak pár perce volt...
Az előző éjszaka vége igen keserédesre sikerült. Csak az éj közepén tudtam felhívni,mert addig utitársakkal voltam terhes. SMSben megegyeztünk a késői hívásban. De elaludt. Én meg felköltöttem. Nem kellett volna. De jó éjt akartam neki kívánni. Nem engedett el. Beszélgettünk.
Nem volt jó. Mindkettőnknek fájt. Nem volt jó kétfelé indulni. Csak néztem, ahogy elmegy és egy hatalmas gombóc kerekedett a gyomromban. Lassan, mentem elrévedve. Egy kocsi mögém állt, vezetője értetlenül nézett. Nem találtam célom, csak köröztem. Aztán csak hallgattam, hogy miről volt szó nem tudom.
Csak köröztünk a fájdalom körül. Nem mi voltunk. Talán fáradtak is.
Aztán reggel felkeltem és a gombóc még mindig ott volt. Anyám háromszor kérdezte meg mi bajom van. Nem volt válasz.
NEM. Ezek nem mi vagyunk! Hahó. Csodálatos az ami van és nem adhat szomorúságra okot. Ezt neki is el kell mondanom.
Tesóm! Élvezzük amink van, mert van bőven és még mennyi minden vár ránk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése