Már megint ide furakszom az elejére...
Teszem ezt azért, mert ma hajnalban értek meg a fejemben a gondolataim a kapcsolatunk azon időszakára, amikor Ő és a jövendőbeli volt férje eldöntötték a jövőjüket. Ez egy nehéz időszak volt és nem csak az Ő számára. Nekem természetes volt, hogy csak az Ő problémájára koncentráljak. Voltam ilyen helyzetben. Mindig igyekeztem semleges és racionális maradni. Próbáltam sem az Ő, sem a férje, sem a szülei pártját fogni. Mindig elmondtam mint gondolhat a másik fél, türelemre intettem, példákat mondtam és együttéreztem.
Skizofrén érzés volt. Nem arról győzködtem ami nekem jó, hanem arról ami Neki. Ez azonban rengeteg energiámat elfogyasztotta és erodálta a kapcsolatunkat is. Más oldalról viszont rendkívüli mértékben építette ki közöttünk a bizalmat és a hitet. Egy idő után, már nem az voltam, aki első este ágyba akartam vinni, hanem egy báty, akire bizton számíthat. Akinek mindig igaza lesz és ha hallgat rám, akkor jó döntéseket hoz, bár döntéseit igyekeztem nem befolyásolni, inkább a döntések következményeit felvázolni.
Magamat egy hullámvasúton éreztem, mert több esetben nem láttam, hogy a lefelé száguldó kocsi vajon ismét fog-e fölfelé tartani.
De ez a két sötét hónap, abba a három hónapba foglalva, amíg nem láthattam, megérte. Mert azóta sokat kapok. Többet, mint amit érdemlek.
Korábbra vonatkozó bejegyzéseit elolvastam. Megríkatott. Inkább csak a kedves és őszinte szavaival. Meglepett, hogy így érez. Azért volt egy, amitől elszorult a szívem. Volt idő, amikor feladta. És ez nagyon rosszul esett. De miért? Hiszen nem lehet csak az enyém.
Jó érzéke van hozzá, hogy mikor kell hívni... Beszélgettünk. Ismét őszintén. És elmondtam neki, amit már tegnap is elkezdtem, de akkor nem volt rá vevő. Hogy mi történik, ha lesz egy másik kapcsolatom. Hisz a miénk a távoli saját élet miatt életképtelen. Ezt már tisztáztuk. Ha úgy alakul, elfogadja. Mert nem akar elveszíteni. És az a baj, hogy én sem őt... Jó vele. Szárnyalok, erőt ad.
Csak ne lenne ilyen rohadtul bonyolult ez az egész...
A délelőttöm munkával és rohangálással telt. Majd ismét felhívott - és elöntött a nyugalom. Megint felém tart. Mi ez, a menyország? Valamivel készülnöm kell. Mivel épp vásárlás közben hívott bekérdezte, hogy lesz-e piknik kosár. Ennyire nem lehetek kiszámítható... Piknik kosár lefújva. Meg különben is: még hideg van.
Viszont az édességet imádja - csakúgy, mint én. Irány a kedvenc cuki, 2 db somlói rendel, extra tejszínhabbal. Vissza a melóba, bár értelme nem sok volt. Szólt, hogy már a közelben van, így én is beugrottam az autóba, hogy végre egyszer ne késsek. Jaj, a tónál nem nagyon van mosdó :( Visszacsekkolás, wc, kicsekkolás. Végre indulás. A körforgalomban jutott eszembe, hogy elfelejtettem a villákat. Visszafordulás, becsekkolás, futás a konyhába (portás vigyorogva megjegyzi, hogy "na mi van, csak nem szerelmes vagy?" Azt nem tudom, hogy képzelhet ilyet.) Megközelíthetetlen jégszívű boszorkány vagyok. Aztán újra kicsekkolás, és ezerrel irány Hozzá.
Megint előbb megérkezett :( Elragadó volt, mint mindig. És elegáns. És harmonikus. És volt stílusa.
Elindultunk sétálni, de 2 lépés után jobbnak láttam a 12 cm magas sarkú körömcipőt lecserélni. Azért jól nézhettünk ki ott a tóparton. Az öltönyös meg a díva. Messziről viríthatott rólunk, hogy épp tilosban járunk.
Aztán felfedtem a nagy titkot... Azt hiszem, örült a sütinek. Jól meg is ettük. Utána beszélgetés, ölelés és puszik. Megint elszállt az idő. Ez nem igazság. Tudom, hogy a jóból keveset adnak. Na de ennyire???
Séta a jégszívű boszorkánnyal a természetben. Bár úgy látom, ha velem van a jég valahogy sohasem bukkan elő. Sokkal inkább gyönyörű, csinos, elegáns és szívmelengető. Megfogom a kezét. Valahogy ez így természetes.
Kacsák, békák, lovak, egyre hűvösebb szellők egyre közelebb egymáshoz.
Rossz pillanatban érkező telefonok, kellemetlen témák csak rabolják az amúgy is rövid időt, ami persze gyorsan telik. Aztán indulás a városba. Ő megy elől, én nézem a fenekét. Hol közelebbről, hol távolabbról. Aztán kétfelé.
Megérkezem a szálláshelyemre, leülök a teraszra és arra gondolok, hogy igazán leülhetne ide szembe velem, hogy folytassuk.
Vagy esetleg fel is mehetnénk...
ESTE
A legrémisztőbb az, hogy itt van tőlem karnyújtásnyira, és mégsem lehetek vele. Térj észre, kislány. Nem lehet minden a Tiéd. Azt becsüld meg, amit kapsz, ne akarj többet, mert nagy lesz a csalódás!
Aztán estefelé sms-eket ír. Nem vettem észre, mert pakoltam. A végén már kérte, hogy ne kínozzam. Nem teszem, csak nem volt nálam a telefon. Azért a kisördög ezt íratta velem: "Tudod, hogy nem írok, mert utálod az sms-t... ... ... Nagyon meghitt volt a délután. És ezért utálom."
Este aztán megtörtént a nagy találkozás. Főnököm, akit annyira ajánlgattam neki, úgy tűnik, csalódás volt számára. Vagy csak ennyire úriember, és nem akar megbántani...
A következő smseket váltottuk:
- Te is itt, én is itt és mégsem együtt.
- ... Miért kínoználak? Épp elég, hogy itt vagy tőlem karnyújtásnyira...
- Hát ez az...
- Mindenesetre jobb, mint nekem. Neked legalább van, aki eltereli a figyelmed.
- Találkozzunk. És akkor neked is lesz.
- Puszi a hasadra. Nekem nem jó. Veled lenne jó.
- Épp rólad szeretném elterelni...
- Én nem tudom.
- Az a baj, hogy én sem :(
A programjuk után, már éjszaka:
- Ha gondolod, 6-os számú faház. Tudom, hogy nem tudsz eljönni, de ha mégis, nem bocsátanám meg magamnak.
- Ez nagyon aljas volt!
- Nem várom el, hogy iderohanj. Holnapra szervezem a szabadidőt.
- Mondtam, hogy nem tudok menni. És szemét dolog ez az offenzíva, amikor nagyon jól tudod, h mennyire szeretnék ott lenni...
- Héj, nem akarlak bántani! Csak... Holnap látlak. Jó éjt.
- Pukkadj meg!
- Ok. Pukk.
- "Jéghideg ágyban ébredek, tudod, fény mossa az éjszaka ráncait, tudom és érzem, hogy merre jársz, hiába hiszed, hogy nem vagy itt. Az illatodban ülve várok egész nap, hogy szádban hozd el éltető vizemet, itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort, s ahogy szemedhez ér... Én ott vagy veled."
- Attól félek, előbb utóbb kimondom azt a szót, amit nem szabad kimondanom. Aludj.
- Mondd ki. Már úgyis mindegy. Aludnék, ha tudnék, azt elhiheted.
- Kimondom. De nem most. Majd teljesen józanul, a szemedbe nézve. Aludj!
Nem akarom tudni, hogy mit akar mondani.
De aludni sem tudok, mert ha lecsukom a szemem, őt látom, ahogy lazán és mégis elegánsan ül a padon. És vágytól csillog a szeme...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése