2010. március 09.

8.35-kor beszélgetés. Megbátorodtam. Inkább telefonon beszélek neki erről a problémáról. A szemébe nézve nagyon szégyellném magam.

Figyelmesen végighallgat. Tudja, hogy nagy feladat lesz megoldani. Néhány órával később jön az sms: "Vállalom, de nem lesz olcsó."

Jaj nekem. Amúgyis tök ciki. Nem várhatok tőle ilyet. És különben is: ez az én problémám...

Megnyílt. Váratlanul. Kicsit húzta az időt, de aztán kimondatta velem a problémáját. Az világos, hogy ezt meg kell oldani, mert az élet egyik legjobb szelete, de hogyan juthatott el ide? Végiggondolom és dühös leszek, aztán lenyugszom, mert tudom, hogy két ember kellett ehhez is. Aztán már csak elő kell vennem az internetet, utána olvasni, értelmezni, megpróbálni a bőrébe bújni. Aztán elvállalni. De azért csavarni kell egyet rajta...
A terápiát megterveztem, de van egy fontos eleme. A feltétlen bizalom. Anélkül nem fog menni. Ezért ezt tudnom kell mielőtt hozzáfogunk. És ez a legjobb rész. Ha vakon megbízik bennem akkor kezdhetjük. Ha megígéri, hogy teljesíti a kívánságomat, úgy hogy nem tudja mi az, akkor megvan a bizalom. Ha nem, akkor nem lesz sikeres a terápia. És persze, a bizalom megléte esetén sem garantált a siker. Bár nehezen szoktam feladni...
Akkor beszéljük meg. Nincs meg a bizalom, de érdeklődés van. OK megvárom, nincs hova sietnem.