A reggel jól indult. Nagyon finom volt a reggeli. Úgyhogy most már 100%-os a minősítésed.
Aztán reggel elkezdtek gyűlni a viharfelhők. Nem is értem, hogy mi történt velem, de egy pillanat alatt összeomlott bennem minden.
Háborog a lelkem. Nagyon akarom a jövő szerdát. De mégsem. Nem szabad. Ott már teljesen elvesznék. Nem akarok beleszeretni. Egyrészt lelkileg már nem bírnám, másrészt pedig tudom, hogy nem lehet az enyém. A szívem és az agyam elfolytában harcol.
Délelőtt hívott, és sajnos nem könnyítette meg a dolgom. Tegnap 2 közös dolgunkkal is lebukott a felesége előtt. A jegyet is megtalálta a lány. Feltűnt a parfüm is neki. Azt hiszem, ki tudta magyarázni. De ettől nem lettem nyugodtabb. A lelkiismeretem őrjöng. És talán félek is, hogy egyszer velem is ezt fogja tenni.
Tudom, hogy milyen kajla, amiután találkozunk. Belelkesedik, mint egy óvodás kisfiú az új kisautónak. Mintha nem érdekelnék a következmények. NEM SZABAD, VEDD MÁR TUDOMÁSUL!
Az sem segített, hogy tinimnek, dominámnak, tesómnak és szép virágszálamnak hívott.
Sajnos most a skorpió védekezési mechanizmusa beindult. És amíg meg nem nyugszik, szúrkálni fog. Még a saját farkába is beleharap.
Előre elnézést kérek az esetleges fájdalmakért, amiket okozok, amíg helyre nem teszlek magamban. Nem Neked szól. Magamnak. Nem Te hibázol, én vagyok a hülye. De ez is én vagyok. Egyszerűen meg kell óvnom magam.
Azt akartad, most megkapod.
Gyakorlatilag egész nap a telefonon lógtunk. Belekontárkodtunk a barátnőm szülinapi ajándékába is. Megint minden szép volt és felhőtlen. De ezt nem szabad, tudod. Nem kötődhetünk ennyire egymáshoz.
Délután egy szóval nagyon a lelkembe gázolt. (Kábítalak.) Komolyan vettem, mert a hangjában komolyságot éreztem. És ez billentett át a holtponton. Gyilkossá váltam. A kapcsolatunkat fogom kinyírni. Tudat alatt. Mert a megsebzett állat is még az utolsó erejével odamar.
Buliban volt, miután lemerült a telefonja, a kollégái telefonjáról hívott. Felelőtlen! Jókedvünk volt, beszélgettünk, boroztunk - mintha nem lenne köztünk a csaknem 500 km.
Aztán valami miatt (talán mert megnyílt? talán mert olyat mondott, amit hallani akartam, de nem szabad?) újra megszállt a kisördög. Bántottam. Akarattal. Hogy fájjon neki és hogy gyűlöljön meg. Mert nem szerethet.
Ha tudná, hogy némely sms-nél könnyek szöktek a szemembe, amikor elküldtem... De állta, bár a lelke belülről zokogott. Nem mondta, mert persze nem hajlandó beismerni. A büszke és hiú Kisoroszlán... De én éreztem ám...
Aztán persze olyanokat is írt, amit józanul nem mondott volna. És valószínűleg holnapra meg is bánja. Azt hiszem, tudom a helyén kezelni.
Három telefon merült le rajtam kívül.
Hullámvasút, redőny fel, rabszolga, fájdalom, nyaralás, gyűlölj? Mi ez? Valami kafkai átalakulás? Gyilkos szavak és sms-ek. Aztán hirtelen kedves. Aztán újra gyilkos. Tehetetlen vagyok. Homokzsák. Nem jó állni a hideg lépcsőházban azért, hogy pofozhassanak. De nem aludhatunk el úgy, hogy az utolsó "szó" ne legyen pozitív.
Remélem gyorsan túl leszünk rajta.
Én mondtam, hogy vigyél kabátot...
VálaszTörlés