aminek január 14-én kellett volna megtörténnie.
Igazán nem sok hozzáadott értékem lesz ehhez a bejegyzéshez. Előljáróban azért annyit le kell szögeznem, hogy ha ez tényleg összejön januárban akkor más lett volna. Abban azonban biztos vagyok, hogy jobban nem sikerült volna. Nem tudnék olyan pillanatot mondani, ami ne lett volna tökéletes.
De kezdjük szépen sorjában.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak az autómat mosattam le a kedvéért, hanem vettem egy lila felsőt is. Írtózom a színtől (hiszen a lila a kielégítetlenség színe), de tudom, hogy ő szereti. És még egy nagy dolog. A felső jellegénél fogva nem igényel melltartót, valamint elég hülyén néz ki, ha van alatta, így kb. 20 év után ezt is bevállaltam. Talán miatta. Talán hogy hassak rá? Nem tudom...
Reggel vidáman indultam útnak. A tótól küldtem Neki egy sms-t. Eddig még nem tűnt fel, hogy reggeli napfényben is milyen szép.
A kilómétereket hamar lenyomtam. (Volt cél.) Aztán munka. A megbeszélt idő előtt kb. fél órával megláttam a kollégáit. Egyből össze is ugrott a gyomrom - sajnos hiába, hiszen Ő nem volt velük. Aztán kis késéssel betoppant. Jaj. Megállt bennem ez ütő. Elég volt egy pillantás. Aztán mindketten félve bújtunk el egy kolléga háta mögé és csak suttyomban pillantgattunk egymásra. (De olyan jó volt...) Jött egy sms is. Egyből tudta, hogy a lila felső Neki szól. Azt hiszem, tetszett is neki. Aztán megszólalt. Remegett a hangja. Úr Isten, csak nem zavarban van? Kis idő múltán én sem bírtam megállni (meg a kollégák amúgy is kérték, hogy fejtsem ki az álláspontom.) Talán nem volt gáz, amit mondtam. Bár ránézni nem mertem.
Munka után összefutottunk a parkolóházban, megbeszéltük, hogy előre megy, de sajna ezt nem sikerült megvalósítani. Így egyedül vágtam neki a nagyvárosi utcáknak. Bár nem vallottam szégyent, de azért jól jött, hogy a cél előtt utolért :)
Minden megy mint a karikacsapás, kicsit későn érkezem, de mégsem kések el... Már mindenki ott van, Ő is. És milyen dögös. Szép felső...hmmm... elég merész. Hoppá, a kezem elkezdett remegni... Akkor iszok egy teát... csevegek, semmi hatás. Leülök, elbújok, még mindig remeg. Ez nem lesz így jó, lassan beszélni is kell. Nem vett fel melltartót? Á az kizárt biztos levette a felső pántot...
Mi a kérdés, ideje megszólalnom...
Beparkoltunk, majd meg is kezdődött a mai első program. Ja, és hozott nekem saját készítésű kaját. Nem adta oda, mert kiborult. Egyszerűen nem érti, hogy engem ez nem érdekel. Nem ez a lényeg. Ez azért érdekes, mert és is gondolkodtam, hogy csinálok sütit, de a melegebb időjárás miatt nem mertem bevállalni.
http://www.lathatatlan.hu/ A láthatatlan kiállítás a vakok mindennapjait mutatja be. Összesen Kb. 1 órás a teljes kiállítás megtekintése.
Az első rész a látható program, amely bemutatja, hogy milyen játékok vannak nem látók számára, hogyan épül fel a Braille írás, milyen eszközök léteznek vakok számára, valamint megnézhettük azt is, hogy milyen egy nem látók számára működő számítógép.
A második rész a nem látós program volt. Kiss Elemér volt a vezetőnk. Azt gondolom, hogy nagyon jó volt. Ő egy idősebb úr, aki néhány éve vak, tehát vannak emlékképei arról, hogy milyen például a piros, míg sok ember ugye így születik és eleve nincs képe, amihez hozzá társítaná.
7 része volt a kiállításnak:
- Tanya
- Vadászház
- Úton közlekedés
- Boltok (zöldséges, könyvesbolt)
- Szoborkiállítás
- Lakás
- Kocsma
Minden részben kipróbálhattuk azt, hogy a kevésbé látók nap mint nap milyen akadályokkal küzdenek meg. Olyan apróságok, amik nekünk gyakorlatilag fel sem tűnnek. Nem írom le, hogy hol mit érzékeltünk, mert hátha valaki kedvet kap, és meglátogatja. És nem akarom elvenni tőle a felfedezés örömét.
Bár az egész kiállítás nagyon figyelemreméltó volt, bennem 3 dolog hagyott igazán mély nyomot azon felül, hogy gyakorlatilag Ő nem engedett el egy pillanatra sem... (Valamink mindig összeért :) )
1. Az elején a túravezető megkérdezte, hogy ki miért van itt. Elmondtuk, és Elemér ennyit tett hozzá: "igen, az oldalbordámat én is követni szoktam". Ezek szerint egy kivülálló számára mi egy pár vagyunk? Szívesen megnézném magam innen nézve is...
2. A szoborpark. Itt a szobrok többségét mi fejtettük meg. Valószínűleg azért, mert mi voltunk elég idősek ahhoz, hogy ismerjük őket. Aztán a szoborpark végén egy hosszas monológba kezdett Elemér, a háttérben Whitney Houston szólt. Persze több sem kellett, egyből egymáshoz simultunk. Ha az ember egy érzékszerve hiányzik, akkor a felszabaduló óhatatlanul is áttevődik a többire. Mondanom sem kell, hogy ez nálunk mi volt... Gyakorlatilag felfedezte a felső testem minden porcikáját. Nagyon jól esett... Aztán táncoltunk is. Testünk együtt hullámzott. Éreztem a rezdüléseit. Ha ezt egy filmben látom, nagyon giccsesnek tartom, de megélni teljesen más volt. Bár nem voltunk egyedül, mégsem volt ott más, csak Ő meg én. Szerencse, hogy továbbléptünk, mert ha még egy percig ott maradunk... Szégyellem, mert nem álltam volna jót magamért.
Beugrott egy dal. Sajna a neten csak a szövegét találtam meg. De a dal pontosan kifejezi a pillanatot!
3. A Kocsma
A kocsmában a kanapéra kerültünk. Az ölembe hajtotta a fejét. Ismét csak mi ketten voltunk. A mi saját világunkban. Amit egymásnak teremtettünk. Irreálisan, jövőképtelenül. De ezek a pillanatok örökre csak a miénk maradnak.
Ha esetleg elmegyünk láthatatlan vacsorára, akkor olyan tárlatvezető kell majd, aki születésétől fogva vak. Kíváncsi vagyok, hogy neki mi a véleménye a dologról. Ugyanis Elemér azt mondta, hogy ő már nem menne vissza a régi életébe...
Szeretném a láthatatlan vacsorát. Nagyon izgalmas lenne. Rájöttem, hogy a sötét az én közegem. A gátlásaimat kicsit oldja, és önfeledten adhatom át magam. Csak neki.
A látó világba visszatérést egy késői ebéddel koronáztuk meg.
Az úton odafelé az ugrott be, hogy most aztán teljesen elvarázsolt. De azért nem bízd el nagyon Magad!
Ahogy mondani szokták, se hozzátenni, se elvenni nem érdemes. Úgy volt tökéletes ahogy volt. Minden szép és jó. Olyan mint eddig mindig. Nyitott, okos, érdeklődő...
Kívánatos. Kívánós...
A célhely a Ponyvaregény étterem volt. http://www.cafeponyvaregeny.hu/
A hely egy félszigeten található, nagyon kellemes környezetben. Duna, hangulat, minden, ami egy hódításhoz kell. És sajnos be is dőltem. :(
Odaadtam neki a kedvenc parfümjének az új változatát. Remélem, tetszik neki. Csak a felesége meg ne szimatolja...
Előételnek padlizsánkrémet evett, én csak belekontárkodtam, miközben a számítógépét piszkálta.
Főételként Ő sóletet evett, és valami csirkét salátával. Jó volt etetni. Megint egy kicsit csak az enyém volt. Mint egy igazi pár.
Aztán a desszert előtt engedélyezte, hogy megnézzem az előző bejegyzést. Hát... Bevállaltam, mert a desszertért (aranygaluska) sok mindenre képes vagyok...
Nagyon jól éreztem magam. Vele. Ismét csak mi voltunk. Szívesen felülemelkedtem volna magunkon. Csak hogy kívülről mit látnak az emberek. Azt hiszem, hogy 2 felszabadult és boldog tinit. De megengedhetjük mi ezt magunknak?
Aztán sajnos ismét eljött a búcsú ideje. NEMSZERETEM!!!!!!!!!
Ígéretéhez híven meglocsolt. Az utolsó pillanatban. Válaszul megvillantottam a skorpiót. Tényleg szemét dolog volt. De olyan jól esett :) Ja, és végülis megkaptam a finomságot, amit hozott. (nem tudom a nevét. Még nem ettem ilyet sem.) A minősítése holnap lesz, mert reggelire tervezem megenni.
A hazafelé úton sem tudtunk egymástól elszakadni. Órákon át beszélgettünk. A vége - az én hibámból - ismét keserédesre sikeredett. Ne haragudj érte, hogy mindent azonnal akarok tudni. Ilyen vagyok. És igazad van, tudom, hogy az idő sok mindent megold.
Remélem, nem vagyok méltó arra, hogy a drága idődet rám pazarold... És azt hiszem, hogy jobb lenne, ha most egy kicsit visszaállnánk takarékra, mert lassan kezdem elragadtatni magam. Azt pedig nagyon nem szabad.
- Utállak, mert jó pasi vagy.
- Utállak, mert van stílusod.
- Utállak, mert a klasszikus értelemben vett úriember vagy.
- Utállak, mert manipulálsz.
- Utállak, mert teljesen kifordítottad a jégkirálynőt a bőréből.
- Utállak, mert olyan vagy, mint a tökéletes társ.
- Utállak, mert nem lehetsz teljesen az enyém.
Ez túl szép ahhoz, hogy én legyek. De nem cáfolom mert bolond lennék...
Nem teregetem ki a gyenge lapjaimat...
NEM MANIPULÁLLAK!!!!
Az eszem tudja, hogy mindkettőnknek megvan a saját élete. És azt is tudja, hogy ezen egyikünk sem változtat. De a szívem... Azt hiszem, hogy tennem kell az olvadó jégpáncél ellen!
Bocsánatot kérek az esetleges túlkapásokért, de tuti, hogy a 2 perc alatt megivott 2 pohár Dúzsi rosé és a zsinórban elszívott 3 szál cigi a ludas...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése