Mindenki viszonylag időben felkelt. Összeszedtük a cuccokat, majd lecipekedtünk. Bár próbáltam segíteni, de közölte velem, hogy a pakolás férfi munka, ne szóljak bele. Miután telepakoltunk egy kombi Mondeo-t, mentünk még egy kicsit ügyintézni, majd anyuékhoz a rétesért. Ezen viszontagságokat követően keltünk útra, hogy megnézzük, az eltérő életritmusunk ellenére tudunk-e együtt lenni és látjuk-e egymásban a jót.
Az úticélunk Selce volt.
Az út viszonylag rendben ment, kb. 1 órát haladtunk csak lassan, úgyhogy már délután megérkeztünk. Mint kiderült, én vagyok az egyetlen, akinek volt lakókocsis rutinja, de ahogy láttam, senkit sem zavartak nagyon a körülmények. Nem is nagyon lehetett, hiszen kb. 50 méteren belül volt minden: a wc-mosdó, a tengerpart és a bolt is.
Miután kipakoltunk, bementünk a városba bevásárolni. Persze a kisebbik leányzó nem tartott velünk. Nem tudom, hogy mi volt éppen a baja, de nem tudom nyomon követni a szeszélyeit. Én nem emlékszem olyan pillanatokra, aminek kapcsán duzzognia kellett volna. Ettől függetlenül őt sem hagytuk ki semmiből: ő is ugyanúgy kapott mindent. Lementünk fürdeni, nagyon gyorsan mélyült a víz, amit én nem nagyon szeretek, de a gyerekek nagyon élvezték. Állítólag még a halakat is lehetett látni, olyan tiszta volt a víz.
A vasárnapi reggel szokásosan indult. Mi korán keltünk és próbáltunk csendben maradni, hogy a lányok ne ébredjenek fel. Ez többé-kevésbé sikerült is. Aztán reggeli után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk körülnézni: megnézzük, hogy mit hol találunk. A lakókocsiból kiszóltak, hogy oké, csak megnézik a filmet. Mi nagy naívan azt hittük, hogy a filmnek mindjárt vége, de nem kevesebb mint másfél órát vártunk úgy, hogy gyakorlatilag csinálhattunk volna mást is. De nem. Persze fordított esetben az én gyerekemmel megállíttatták volna a filmet. Na, miután mindenki összeszedte magát, szépen elindultunk. Az én kicsim elfutott még pisilni, hát persze, hogy mindenki ment tovább. Én megvártam, majd aztán ő meggondolta magát: már nem volt kedve velünk jönni - elfogyott a türelme. Megjegyzem: abszolút megértem, mert nekem is. Így szépen visszabattyogtunk a lakókocsiba és filmet néztünk kettesben. És még én éreztem magam szarul, hogy szétrobbantottuk a társaságot.
Nagy boldogan fagyizva jöttek vissza. Elmondhatatlanul rosszul esett, hogy nekünk nem hoztak. Fordított esetben én biztos, hogy hoztam volna nekik. Ennek megfelelőn elment az egész nyaralástól a kedvem. Ha együtt vagyunk, akkor miért nem vagyunk együtt? Vagy nekem van torz fogalmam a közös nyaralásról.
A továbbiakban nem voltam túl beszédes és túl kedves sem. Egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Én miért törődök mindenkivel és velünk meg senki? Én miért próbálok mindenki fejével gondolkodni és miért egyensúlyozok egy vékony szálon, hogy mindenkinek jó legyen, ha más leszarja, hogy én mit érzek?
Nagy boldogan fagyizva jöttek vissza. Elmondhatatlanul rosszul esett, hogy nekünk nem hoztak. Fordított esetben én biztos, hogy hoztam volna nekik. Ennek megfelelőn elment az egész nyaralástól a kedvem. Ha együtt vagyunk, akkor miért nem vagyunk együtt? Vagy nekem van torz fogalmam a közös nyaralásról.
A továbbiakban nem voltam túl beszédes és túl kedves sem. Egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Én miért törődök mindenkivel és velünk meg senki? Én miért próbálok mindenki fejével gondolkodni és miért egyensúlyozok egy vékony szálon, hogy mindenkinek jó legyen, ha más leszarja, hogy én mit érzek?
Ez tovább folytatódott reggel is. Kötelességszerűen elmentem vásárolni vele. Közben mondtam neki, hogy szerdán jönnek értem, mert haza akarok menni, mert nem érzem jól magam. Ez persze nem volt igaz, de kíváncsi voltam, hogy reagál. Hát finoman szólva sem örült a dolognak. Mondta, hogy akkor mindenki hazamegy. Na, ettől kezdve csak a hízelgésre fordítottam energiát. Alig bírtam kiengesztelni. Aztán este, mikor a gyerekek elcsendesedtek, lementünk sétálni. Nem volt valami nagy nyüzsgés. Aztán a koktél is meghiúsult, ugyanis pénzt nem vittünk magunkkal. Kerestük a sötét zúgokat, de olyan tömeg volt, hogy nem tudtunk egymáséi lenni. Aztán elmentünk az út végére, leültünk a sziklákra. Először a vizet néztük. Aztán egymás simogattuk. Még szerencse, hogy nem volt rajtam bugyi :) Aztán sajnos elkezdtek megjelenni a környékünkön az emberek, így kénytelenek voltunk odébbállni. Jobb híján egy kapualjba, ahol aztán volt egy gyors tüzijáték. A vágy és az ösztön furcsa elegye kerített hatalmába minket. És teljesen elvarázsolt. Aztán a lakókocsiban mindenféle bajságok voltak: a gyerekemnek hasmenése volt, a lányok meg szemtelenkedtek...
Az előző napi romantikázás gyakorlatilag az egész napra rányomta a bélyeget. Egyfolytában kerülgettük egymást, de hol a fürdőbe jöttek utánunk a gyerekeink, hogy más akadályozott meg minket a kielégülésben. Aztán olyan történt, mint még soha az életemben. Lenyeltem a sejtjeit. Azt bizony nem gondoltam volna, hogy ilyet valaha teszek. Pláne, hogy eléggé undorodtam a dologtól. De vele más. Hihetetlen, hogy mennyire passzol a kémiánk (is).
A nyaralás közepe városlátogatással telt: megnéztük a szomszéd városkában a halkiállítást, ami elég kicsit volt, aztán meg fagyiztunk is. Igazából semmit említésre méltó nem történt, és az előzményeket ismerve nem is volt ez olyan rossz...
A csütörtök csendben telt. Játszottunk, majd valaki kitalálta, hogy jó lenne elmenni Velencébe. Először hosszú hétvégéről volt szó, de aztán mondtam, hogy nincs is az olyan messze, menjünk el. Aztán a drága elment az útlevelekért, amit alig akartak visszaadni, de azért nagy nehezen megszerezte. Este baráti halsütögetés volt, jött a kollégám és a családja is. Beszélgettünk, ki merre nyaralt eddig és merre fog. Én mondtam, hogy szeptember végén szeretnék elmenni Törökországba, mondta ő csak novemberi nyaralásról tud. Hmmm. Elszólta magát. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy a szülinapomon elvisz melegebb éghajlatra, de még ne éljem bele magam, csak akkor, ha sikerül. És előtte 1 hónappal szól, hogy tudjak intézkedni. Hmmm. Elgondolkodtató... Persze egyből elindult a fantáziám...
Pénteken nagyon korán indultunk Velencébe. Viszonylag hamar oda is értünk. Jó volt, de valahogy a fíling nem volt az, amit vártam. Nem kerített hatalmába óriási boldogság, amikor meghallottam az olasz szót és megéreztem az illatot. Valószínűleg most más az, ami örömet okoz. Elvittem a bandát Monfalconeba pizzázni, de nem volt nyitva. Beültünk egy másik helyre, de az meg nem volt szimpi, mert elég paraszt volt a pincér. Aztán a SS14-en mentünk, hogyha találunk egy kajáldát, akkor ott megállunk, de egészen Triesztig kellett mennünk. Mindenesetre megérte. Nagyon igényes és hangulatos volt a hely, bár a Carbonara spagettiről elég sajátos elképzelésük volt...
Mivel éjszaka ránk szakadt az ég, és nem úgy nézett ki, mintha jóra fordulna az idő, egész nap pedzegette, hogy haza kellene indulni. Eléggé ellenállt a csapat, de végül úgy döntöttünk, hogy indulunk. Elmentünk szuvenírt vásárolni, aztán gyorsan összepakoltunk, majd indultunk. Viszonylag zökkenőmentes volt az utunk, bár a benzint eléggé kiszámolta a drága.
A vasárnap családi körben telt. Elmentünk a Mekibe ebédelni. Mint egy boldog, nagy család. Nem volt semmi gond. Aztán ebéd után mindenki ment a dolgára. Ki tv-zett, ki netezett. Jöttek a barátnőmék is, velük dumáltunk. Aztán én véletlenül megláttam egy chatelést, ami arról árulkodott, hogy a legidősebb gyermekünk nem érezte jól magát a nyaraláson. Én ezt megemlítettem a szerelmemnek is, hiszen nincsen titkom előtte. Aztán váratlan lépésre szánta el magát anélkül, hogy megbeszélte volna velem...
Beszélgetést kezdeményezett. A mindent elrontó beszélgetést. Annyira nagyon rosszak voltunk és annyira elviselhetetlenek a szemükben, hogy az már mindennek a teteje volt. Olyan dolgokat hoztak fel ellenünk, hogy az hihetetlen. Azért az mindenek felett állt, amikor a nagyobbik megjegyezte, hogy miért csak mi büntetjük őt és ő miért nem büntethet minket. Kész. Ez aztán betette a kaput teljesen. Arról nem is beszélve, hogy az én gyerekemmel szemben micsoda mértékű kettő mércét alkalmaznak.
Ezek után azt gondolom, hogy nincs sok értelme találkoznunk. Ez már nem az én harcom és nincs rá energiám. Én inkább küzdök a saját démonaimmal.
Ezek után azt gondolom, hogy nincs sok értelme találkoznunk. Ez már nem az én harcom és nincs rá energiám. Én inkább küzdök a saját démonaimmal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése