Családi kupaktanács

Szeretlek és nem hagyom, hogy ne oldódjon meg ez a helyzet. Nem látok óriási megoldhatatlan gondot. Le kell ülni és tisztázni a játékszabályokat. Újra, mert talán hibáztunk amikor ezt nem tettük meg korábban. Túl könnyen indult, túl ideálisan. Nem fogok választani, mert az képtelenség. Tudom hogy mind az öten okos, jó emberek vagyunk, csak mások. Össze kell csiszolódnunk és ez néha fájdalmas. Senki sem adhatja fel. Lehet sírás, nem érdekel. Tudom, hogy fel fogjuk oldani a pillanatnyi problémát. Nem az a célom, hogy együtt menjünk nyaralni, hanem az, hogy hosszú távra oldjuk meg a közös életünket.

Az elmúlt hétvége és a nyaralással kapcsolatos vita helyzetek tisztázása ügyében megfogadta a jó szót és elment megbeszélni a lányaival a kialakult helyzetet.

Elég hosszadalmasra sikeredett a beszélgetés, ő megkönnyebbült tőle és örült, hogy hallgatott rám. A problémák nem nagyok, sőt, inkább nevetségesek. Azt hiszem, hogy hozzáállásbeli és nézetbeli különbségek vannak inkább. Miután végighallgattam, hogy milyen gonosz mostoha vagyok, jobbnak láttam inkább megszakítani a beszélgetést. Aztán visszahívtam, gyakorlatilag ugyanazt a gondolatmenetet folytatva. Nem vagy gonosz mostoha. Apróságokról van szó. És nem csak rólad. Kettőnkről. Egységként kezelnek minket, nagyon helyesen. Pozitív és negatív észrevételt is kaptunk mindketten. Az alapállással nincsen gond. Ahogy mondtam, ők is inkább elraktározzák a problémákat, nem szívesen mondják el azonnal ami rosszul esik. Sok félreértés, félreértékelés van nem csak bennük.

Ő azt gondolta, hogy találkozzunk egy napot és akkor el tudják dönteni a lányok, hogy jönnek-e velünk nyaralni. Hát ez meg mi? Azért a korrekt az lett volna, ha felhív és megkérdezi az én véleményemet is. Sőt, az okos telefont ki is lehet hangosítani. Ha fontos lett volna a véleményem, én is részt vehettem volna a beszélgetés engem érintő részében. Ezek után bármit mondhatok, csak magyarázkodásnak tűnne. Nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna. Nem látod az arcukat, nem látod a reakcióikat. Jobb ezt személyesen, nyugodtan megbeszélni. Semmi szükség magyarázkodásra. Arra van szükség, hogy lássák szereted őket, sokat megteszel értük. Azt is el lehet mondani nekik amit értük elértél nálam. Arra van szükség, hogy átbeszéljük a félreértéseket.

Az alábbi gondjaim vannak, és ez akár meg is kérdőjelezheti az egész eddigi közös életünket a lányai vonatkozásában:

• Nem tartom korrekt dolognak, hogy egyből fenyegetőznek és zsarolnak. Ha valami nem tetszik, miért nem mondják meg? Senkinek nem látok bele a fejébe. Valóban az a jó megoldás, hogy a korábban megbeszéltekkel ellentétesen cselekednek? Senki nem kényszerítette őket, hogy jöjjenek velünk nyaralni. Megkérdeztük őket, és akkor jönni akartak. Tényleg ennyin múlna? Nem fenyegetőznek és nem zsarolnak. Elmondtam nekik, hogy nem kell jönniük, ha nem akarnak. Nehezen mondják meg ha valami nem tetszik, mert ilyen típusúak, olyanok mint én. Mivel nem töltünk együtt hosszú időt, ezért mire ki tudnák bökni, mi az ami nem tetszik, már hazaérnek. Én hibáztam ebben, mert hamarabb rá kellett volna kérdeznem.
• Mi, a kisfiammal mindenhez vágjunk jó képet, ami irányunkban érkezik, nekünk pedig nem lehet rossz napunk, mert az a vége, hogy akkor nem jönnek nyaralni? Ha most engedsz, akkor komoly fegyvert adsz a kezükbe. Mindenkinek lehet rossz napja, de ezt világossá kell és lehet tenni. Nem adok fegyvert a kezükbe.
• Mi miért tartjuk szem előtt, hogy nekik jó legyen? Ők miért nem foglalkoznak ezzel? Ha mi vagyunk a vendégek, akkor is az ő igényeik az elsődlegesek, ha pedig mi vagyunk a vendéglátók, akkor azért ugrálunk, hogy innen mindig jó szívvel menjenek el. Vajon ki bírja hosszú távon ezt a terhet érzelmileg és lelkileg? Kompromisszumos megoldás kell. Azt mondták például, hogy milyen jó volt amikor felírtuk,hogy milyen kaják lesznek a hétvégén, mert így nem volt vita a továbbiakban. Mindenki tudta mire számítson. Kamaszok, lányok, bakok. Tudom nem fogadod el, de ez a helyzet. Ha megbeszéljük a problémáinkat, akkor azok feloldódnak, és a kapcsolat magasabb szintre kerül.
• Mindig van magyarázat, én felnőtt vagyok, nézzem el nekik, mert kamaszok, a kisfiam pedig fogja be a száját és örüljön, hogyha nagy kegyesen játszanak vele? Igen, mi felnőttek vagyunk, ők pedig kamaszok. Patriknak nem kell befogni a száját, egyébként nem is fogja be. Van életkorbeli különbség, más az érdeklődési kör. Ezt nekünk kell áthidalni. Kompromisszumok árán.
• Az elődömet (állítólag) nem szerették. Vajon felmerült-e egyszer is, hogy nem mennek velük nyaralni? Akkor most miről is beszélünk? Most kamaszok, most kezdenek felnőtté válni. Egyik pillanatban gyerekként, másik pillanatban felnőttként érzik magukat. Én 14 évesen már nem akartam a szüleimmel menni nyaralni. Sajnos nekünk kell ezt vonzóvá tenni a számukra, még ha ez furcsa is. Erre ezidáig nem gondoltam én sem, de tudomásul kell vennem. Lehet, hogy jövőre bármit is teszünk, már nem fognak velünk jönni, mert ciki lenne nekik.
• A jóval miért nem foglalkoznak? Tényleg ennyin múlna? Ezek után görcsösen figyelnem kell arra, hogy az érzékeny lelküket meg ne bántsam? Az én érzékeny lelkemmel vajon ki törődik? Vagy ezt a játékot nem két fél játssza? Vagy itt is a kettős mérce elve érvényesül? Nincs kettős mérce. Most mindkét oldal a sebeit nyalogatja. Csak meg kell beszélni a problémákat. Nem kell görcsösen figyelni, de erőltetnünk kell, hogy kiderüljön mit hogyan látunk. Minden este végig kell majd beszélnünk, hogy mi tetszett és mi nem.
• Ha az eddigiek nem voltak elég meggyőzőek, akkor én a továbbiakban nem kívánok teperni senki szeretetéért. Azt hiszem, hogy hasonló helyzetben más nők fele ennyit sem tettek volna a párjuk gyerekeiért. Én mindig arra törekedtem, hogy élményt adjunk nekik. Többnyire ez sikerült is, de valami kritika mindig ért a részükről. Vajon ez nekem jól esett? Senki sem törődött ezzel.
• És érdemes-e hánytorgatni a múltat? Azt hiszem, hogy engem többször is ért komolyabb megbántás (vissza lehet olvasni a blogon). Akkor nekem is küldeni kellett volna egy sms-t, hogy akkor most ne jöjjenek velünk nyaralni. Ez nekik hogy esett volna?

Véleményem szerint az adott helyzetben nincs jó megoldás. Mint már sms-ben is megírtam, az álláspontom a következő: végtelenül elszomorít, h az elmúlt közel 1 év nem ad alapot egy jó hangulatú, közös nyaralásra. Tekintettel arra, hogy a kialakult helyzet számomra rendkívül megalázó, nem kívánok részt venni semmiféle "próbavásárlásban". Vagy 5-en megyünk nyaralni vagy 2-esben megyek a kisfiammal. Nem állhat érdekünkben, hogy tovább romoljon a helyzet. Nincs próbavásárlás. A helyzet rendezése a feladat. Nincs kétségem afelől, hogy 5-en megyünk nyaralni.

Kényszerből ne jöjjenek. Eddig is törekedtem arra, hogy azért jöjjenek, mert jó együtt és ne azért, mert kényszerítik őket. Nem akarásnak mindig nyögés a vége.

Nincs nekem erre energiám a jelenlegi helyzetben. Ha ezen múlik, akkor én ezt inkább nem akarom csinálni és ennek így hosszú távon sajnos szomorú következményei lehetnek.

Hajnalban megérkezett. Eléggé megijesztett, még jó, hogy ébren voltam. Jól esett, hogy eljött, de a rossz érzéseimet nem nagyon tudta feledtetni.

Reggel, amikor a kisfiam elbúcsúzott tőle, elszorult a gyomrom és könny szökött a szemembe. Lelkesen megmutogatta neki, hogy miket kapott a nyaraláson, és még meg is ölelte. Pedig azt gondolom, hogy többször is a kelleténél keményebben szólt rá. Én nem gondolom, hogy egyszer is keményen szóltam volna rá. Sőt nem is szóltam rá. Meghallgattam, kérdezgettem és viccelődtem vele, ahogy szoktam. Amikor délután visszaértem, ugyanott folytattuk. Semmi rossz érzése nem volt. Amikor csengettem,leszaladt 2 szintet elém. Ezt a megjegyzésedet visszautasítom, a pillanatnyi állapotodnak tudom be. Biztos vagyok benne, hogy nem esett jól a gyereknek. De mégsem merült fel benne, hogy ne akarna vele együtt lenni. És kéretik azt is figyelembe venni, hogy egy 6 éves gyerekről van szó.