"Egyre közeledik az idő,
Mikor már nem láthatlak,
Hiába is kereslek,
Sehol sem talállak.
Már nincs sok hátra,
Félve számlálom a napokat,
Még egy hónap,
S vége a világnak.
Még egy hónapig láthatom mosolyod,
Még egy hónapig hallhatom hangod.
Még egy hónap és minden megszűnik,
Még egy hónap és minden eltűnik.
Még egy hónap, s emlék marad:
Még egy hónap... És utána mi van?
Még egy hónap és örökre elmész,
S noha engem a bánat emészt,
Vajon ezután emlékszel-e még?
Emlékszel majd arra az ostoba lányra?
Arra a különc kis libára?
Vagy talán örökre elfelejtesz?
S könnyed szívvel feledésbe vetsz?
Vajon emlékszel-e, hogy valaha ismerted?
Vajon emlékszel-e, hogy valaha szeretett?
Noha szívem mélyén sejtem a választ,
Rettegve nézem a szádat:
Áruld el, kérlek, emlékszel rám majd?"
Nem gondolom azt, hogy temetnünk kellene azt ami virágzik. Ne tedd ezt velem, ne siettesd azt időt. Semmi sem biztos, még ha a csillagokba is lenne írva, akkor is változhat.
2010. május 24., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése