Már a hét elején mintha említette volna, hogy pénteken felugrik egy puszira. Akkor elgondoltam, hogy tényleg jön, akkor ebéddel fogom várni. Már többször is említette, hogy a csirkeszárnyat nagyon szereti. Sőt, amikor látta, hogy milyen, akkor mondta is, hogy ő is szeretné...
Bár többször nem volt szó arról, hogy jön, de valahogy megmaradt bennem, úgyhogy reggel be is vásároltam - kárba semmiképp nem vész, max. hívok valakit vacsira.
Olyan fél 11-kor szólt, hogy fél 1-kor találkozzunk a tónál. Egy kis vargabetűvel szóltam, hogy jó lenne-e esetleg 1-kor nálam. Nem ellenkezett.
Én délben értem haza, és egyből neki is ugrottam a főzésnek. Tudtam, hogy kicsi az esély, hogy elkészüljek időben, de sikerült :) Örültem neki, hogy nem látott főzés közben, mert tuti beleszólt volna, de ha nem, akkor pedig az zavart volna, hogy a nappaliból néz.
Kicsit késett, de megint elragadó volt... Nagyon meglepődött, hogy főztem neki. Azon meg pláne, hogy mit. Kicsit csalódott azonban, hogy nem lepődtem meg azon, hogy jött. Persze, mert elszólta magát... És amikor ez felmerült benne, én már majdnem biztos voltam benne, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy jöhessen.
Ebéd előtt megpróbáltunk betelni azzal, hogy - ha csak egy kis időre is, látjuk egymást. Nem történt semmi extra, hiszen épp nem aktuális a kérdés. Csak néztük egymást. Összebújtunk. Egyszerűen élveztük egymás közelségét. Szívünk együtt dobbant. És jó volt. Mint mindig.
Megebédeltünk. Ízlett neki :)
Aztán újabb egymásra találás. Fizikailag is. Bár én már korábban jeleztem, neki is feltűnt, hogy mennyire összeillünk.
Bár többször nem volt szó arról, hogy jön, de valahogy megmaradt bennem, úgyhogy reggel be is vásároltam - kárba semmiképp nem vész, max. hívok valakit vacsira.
Olyan fél 11-kor szólt, hogy fél 1-kor találkozzunk a tónál. Egy kis vargabetűvel szóltam, hogy jó lenne-e esetleg 1-kor nálam. Nem ellenkezett.
Én délben értem haza, és egyből neki is ugrottam a főzésnek. Tudtam, hogy kicsi az esély, hogy elkészüljek időben, de sikerült :) Örültem neki, hogy nem látott főzés közben, mert tuti beleszólt volna, de ha nem, akkor pedig az zavart volna, hogy a nappaliból néz.
Kicsit késett, de megint elragadó volt... Nagyon meglepődött, hogy főztem neki. Azon meg pláne, hogy mit. Kicsit csalódott azonban, hogy nem lepődtem meg azon, hogy jött. Persze, mert elszólta magát... És amikor ez felmerült benne, én már majdnem biztos voltam benne, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy jöhessen.
Ebéd előtt megpróbáltunk betelni azzal, hogy - ha csak egy kis időre is, látjuk egymást. Nem történt semmi extra, hiszen épp nem aktuális a kérdés. Csak néztük egymást. Összebújtunk. Egyszerűen élveztük egymás közelségét. Szívünk együtt dobbant. És jó volt. Mint mindig.
Megebédeltünk. Ízlett neki :)
Aztán újabb egymásra találás. Fizikailag is. Bár én már korábban jeleztem, neki is feltűnt, hogy mennyire összeillünk.
Aztán megint eljött a búcsú ideje. NEMSZERETEM!
Ő haza, én a gyerekért indultam. Egy idő után feltűnt neki, hogy követem. Nem volt akarattal, de épp arra volt az út. És elkísért az ovihoz. NEMHISZEMEL...
Utána búcsú, kisebb-nagyobb megszakításokkal hazáig beszélgetés. Istenem, mi lesz ebből?
A mai mérleg: 3 ellágyulás, 1 szívkitépés.
Ő haza, én a gyerekért indultam. Egy idő után feltűnt neki, hogy követem. Nem volt akarattal, de épp arra volt az út. És elkísért az ovihoz. NEMHISZEMEL...
Utána búcsú, kisebb-nagyobb megszakításokkal hazáig beszélgetés. Istenem, mi lesz ebből?
A mai mérleg: 3 ellágyulás, 1 szívkitépés.
1. ellágyulás: amikor megérkezett és összebújtunk, ahogy rám nézett... Felejthetetlen. Lehet, hogy könnyfátyolt is láttam? Nem, nem. Az már túl szép lenne...
2. ellágyulás: amilyen jóízűen ebédelt. Öröm volt ránézni. Az ilyen pillanatokért érdemes főzni.
Szívkitépés: amikor azt mondta, hogy nem hihetek neki, hogy nem akarhatom őt és nem akarhatok tőle gyereket. Az agyam tudja ám, hogy igaza van... De a szívem azt kérdi: miért? Én sem most gondoltam... Tudom, hogy hol a helyem a dolgok rendszerében és nem hoznám kellemetlen helyzetbe. Ennyire nem bízik bennem? De ezzel a mondattal a reményt is megtépázta.
3. ellágyulás: az, hogy eljött az oviba. Még most sem hiszem el...
Már többször mondta, hogy nála a lángolás 8-12 hónapig tart. Mivel az első időpont vészesen közeledik, megkezdődőtt a visszaszámlálás is: 28 nap. Még ennyi időnk van, hogy boldogok legyünk. Hogy a mi világunkat gyarapítsuk. Aztán tényleg elengedem. Lehet, hogy belehalok, de neki az lesz a legjobb.
Már többször mondta, hogy nála a lángolás 8-12 hónapig tart. Mivel az első időpont vészesen közeledik, megkezdődőtt a visszaszámlálás is: 28 nap. Még ennyi időnk van, hogy boldogok legyünk. Hogy a mi világunkat gyarapítsuk. Aztán tényleg elengedem. Lehet, hogy belehalok, de neki az lesz a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése