Újabb bonyodalom

Az (ismét) csodálatos együtt töltött időt megint van, mi beárnyékolja... Már menetrend-szerűen. Ezúttal én csak közvetve voltam ludas.

A búcsúzást követően szomorúan, de mégis boldogan mentem az anyukámhoz ebédelni. Az ebéd utáni szieszta közben hívott a jövendőbeli exférjem, hogy gondoljam át ezt a dolgot, mert ő szívesen venné, ha visszakapná a családját. Engem eléggé megvisel ez a dolog, mert én már döntöttem, hogy külön kívánom folytatni, de persze mindig jön a gyerek ütőkártyával. A lelki terrort nagyon nehezen viselem, így kellett valaki, akinek kiönthetem a szívem. Lett volna más, ha nem az én kedvesem? Feltételeztem, hogy még úton van, de azért a biztonság kedvéért írtam egy sms-t, hogy merre jár. Szerencsére volt még egy kis idő a hazaértéig, így tudtunk beszélgetni. Kiöntöttem neki a lelkem és ismét meghallgatott. Mert ő úriember. És segített, elmondta a véleményét és a tapasztatalait. Mint mindig. Gondolom, neki sem lehet azért könnyű velem...

A délután további része viszonylagos nyugalomban telt. Mígnem az anyáskodó barátnőmből ki nem bújt az aggodalmas tyúkanyó... Elmentünk egy szülinapi buliba, és kicsit félrevonultunk beszélgetni. Mondta, hogy tudja, hogy van valami bajom, ne kerteljek. Elmondtam neki, hogy a távoli pasival közös a vonzalmunk. Csak ennyit. Erre (nagy meglepetésemre) egyből kidőlt belőle, hogy ő a pont nekem való pasi. Olyan, akivel egy hullámhosszon vagyunk, aki megfelelő szellemi partner és olyan, akire fel tudok nézni... (Bár az előélete hagy némi kívánni valót maga után.) Hát mit mondjak... Nem segített ezzel...

Ja, és feltett egy kérdést. Jövő héten, ha ott leszek a közelében, akkor ellen tudok-e állni neki. Mondtam neki, hogy igen. Mire ő: és akarsz is? No comment. (Ő nem tudja, hogy ténylegesen van köztünk valami.)

Aztán buli közepén voltunk, amikor az én vikingem felhívott. Megtalálta a módját, hogy beszéljen velem. Nyugtalanította, hogy szomorú volt a hangom, amikor elbúcsúztunk, és nem hagyhatta annyiban. Jót dumáltunk, mint mindig :)