Az éjszakám nagyon felemásra sikerült. Boldog voltam, mert együtt voltunk, viszont végtelenül szomorú is a vele történtek miatt. A telefonja óta gyomromban lévő gombóc egyszerűen nem akart kijönni :(
Amikor kijöttem a szobából, ott volt teljes valójában. Nem vett észre, pedig még fütyültem is neki.
Együtt reggeliztünk. Kicsit tudtunk beszélgetni, de jöttek a többiek is. Közben őt figyeltem. Minden csajt levett a lábáról :) Az viszont nagyon fura volt, hogy mennyire higgadt. A halvérű halacska. De abban biztos vagyok, hogy belül őrlődött. Nem mutatta, ura volt arcizmai minden rezzenésének, de tudom, hogy nem egy érzéketlen ember.
Ő elment dolgozni én még beszélgettem a kollégákkal és útrakeltem. Dolgoztam, vásároltam, olvastam és gondolkodtam a történteken. És arra jutottam, hogy
Amikor kijöttem a szobából, ott volt teljes valójában. Nem vett észre, pedig még fütyültem is neki.
Együtt reggeliztünk. Kicsit tudtunk beszélgetni, de jöttek a többiek is. Közben őt figyeltem. Minden csajt levett a lábáról :) Az viszont nagyon fura volt, hogy mennyire higgadt. A halvérű halacska. De abban biztos vagyok, hogy belül őrlődött. Nem mutatta, ura volt arcizmai minden rezzenésének, de tudom, hogy nem egy érzéketlen ember.
Ő elment dolgozni én még beszélgettem a kollégákkal és útrakeltem. Dolgoztam, vásároltam, olvastam és gondolkodtam a történteken. És arra jutottam, hogy
* soha nem fogom azt kérni tőle, hogy váljon el
* soha nem kérem azt, hogy válasszon engem
* egyszerűen csak szeretem
* és várok, hiszen időm, mint a tenger.
Szinte a megbeszélt időben hív. Találkozunk, és folytatjuk közös útunk. Kis városnézés, panoráma úton közlekedés. Aztán teljesen megdöbbenek, mert meglátok egy településnevet. Azt, ahol épp az anyukája tartózkodik. Jaj. De semmi gond, csak a tavat mutatja meg, hogy gyerekként hol töltött sok időt a kutyájával. Beszélgetésünk kissé zötyög. Ő elmondja, hogy mi történt, én meg hallgatom. Hozzáfűzni valóm és kérdésem, mint a tenger. De mégsem. Nem jött el az ideje.
Aztán elmegyünk közös életünk egy meghatározó helyszínére. Elmegyünk cukiba, elmondom, hogy mi nyomja a lelkem. Aztán sétálunk. Kényszeresen mutatja a látnivalókat. Szerintem pályát tévesztett. Idegenvezetőnek kellett volna mennie. Méghogy kifogyott már a mondanivalókból... Szerintem még el sem kezdte.
Aztán egyszer csak megbolondulok. Kérem, hogy forduljunk vissza, és induljunk el. Nem bírom már a közelségét. Mert olyan jó vele. És olyan rossz, hogy már nem sokáig.
Nagy nehezen autópályát érünk és haladunk is. Megírom neki, hogy szeretem. Befékez előttem, aztán a következő pihenőnél megáll. Nem tudom mire vélni. Gondoltam, a folyó ügyek... De nem. Csak jön felém mosolyogva, csillogó szemekkel, kishijján kikap az autóból és elmondja, hogy ő is, nagyon. Annyira meghitt volt. Ha valaki látott volna minket kívülről, azt hitte volna, hogy egy nagyon csöpögős, romantikus filmbe tévedt. De nem. Ez a mi valóságunk. Amit sok dolog próbál megmérgezni, de nem hagyjuk. Hisz az érzelmeink tiszták.
Az út folytatása, egy jelentősebb dugó, majd a végső állomás. Búcsúzás. A gólya rendületlenül köröz felettünk :) Tesz egy kósza kísérlet arra, hogy menjek vele. Csak egy kicsit. Mennék. De nem hozhatom kellemetlen helyzetbe.
Azt hiszem, hogy most volt a legnehezebb az elválás. Legalábbis nekem.
Szinte a megbeszélt időben hív. Találkozunk, és folytatjuk közös útunk. Kis városnézés, panoráma úton közlekedés. Aztán teljesen megdöbbenek, mert meglátok egy településnevet. Azt, ahol épp az anyukája tartózkodik. Jaj. De semmi gond, csak a tavat mutatja meg, hogy gyerekként hol töltött sok időt a kutyájával. Beszélgetésünk kissé zötyög. Ő elmondja, hogy mi történt, én meg hallgatom. Hozzáfűzni valóm és kérdésem, mint a tenger. De mégsem. Nem jött el az ideje.
Aztán elmegyünk közös életünk egy meghatározó helyszínére. Elmegyünk cukiba, elmondom, hogy mi nyomja a lelkem. Aztán sétálunk. Kényszeresen mutatja a látnivalókat. Szerintem pályát tévesztett. Idegenvezetőnek kellett volna mennie. Méghogy kifogyott már a mondanivalókból... Szerintem még el sem kezdte.
Aztán egyszer csak megbolondulok. Kérem, hogy forduljunk vissza, és induljunk el. Nem bírom már a közelségét. Mert olyan jó vele. És olyan rossz, hogy már nem sokáig.
Nagy nehezen autópályát érünk és haladunk is. Megírom neki, hogy szeretem. Befékez előttem, aztán a következő pihenőnél megáll. Nem tudom mire vélni. Gondoltam, a folyó ügyek... De nem. Csak jön felém mosolyogva, csillogó szemekkel, kishijján kikap az autóból és elmondja, hogy ő is, nagyon. Annyira meghitt volt. Ha valaki látott volna minket kívülről, azt hitte volna, hogy egy nagyon csöpögős, romantikus filmbe tévedt. De nem. Ez a mi valóságunk. Amit sok dolog próbál megmérgezni, de nem hagyjuk. Hisz az érzelmeink tiszták.
Az út folytatása, egy jelentősebb dugó, majd a végső állomás. Búcsúzás. A gólya rendületlenül köröz felettünk :) Tesz egy kósza kísérlet arra, hogy menjek vele. Csak egy kicsit. Mennék. De nem hozhatom kellemetlen helyzetbe.
Azt hiszem, hogy most volt a legnehezebb az elválás. Legalábbis nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése