Vita 1. - folytatás

Reggel, miután a gyerek elment (akit miatta sikerült megbántanom - de talán még időben sikerült kiengesztelnem), a füle botját sem mozgatta. Eszébe sem jutott utánam jönnie, vagy beszélgetnie. Nem jó irányba mennek a dolgok. Nekem ez nem tetszik. Aztán az ebéd utáni sziesztát követően elhívott fagyizni. Nem értem, hogy miért nem képes azt mondani, hogy nem cselekedett helyesen. Nem gondolom, hogy mindig nekem kellene bocsánatot kérnem. Ezt el is mondtam neki. Nem tudom, hogy vette-e az adást. Én nem kérem, hogy megváltozzon, én így szeretem. De azért a korábbi hibáiból tanulhatna. Nem biztos, hogy szerencsés hallgatni, ha valami baja van. Hiszen akkor nem tudom, hogy mi bántja. Én már többször szóltam, hogy figyeljen jobban. Ha ő szereti, hogy kényeztetik, akkor én is szeretem, hogyha odafigyelnek rám. Ha belekényelmesedünk, nem jutunk előbbre. Nem tudom, hogy mi van, de én egyre bizonytalanabb vagyok abban, hogy összekössük az életünk.