Hiszti

Egész nap írogattam neki az sms-eket, hogy érezze: attól, hogy fizikailag nem vagyok ott, lélekben még igen. Hát persze, hogy válaszra sem méltatott.

Tegnap délután, amikor hazamentem, óriási csatatér várt. Az még hagyján, hogy a wc-ben égett a villany, hiszen néha én is elfelejtem lekapcsolni, de ami az étkezőben várt, az minden képzeletemet felülmúlta. Nem gondolom, hogy 5 embernek olyan nagy fáradtság lett volna kicsit összepakolni. Hiszen a mosatlant be lehet tenni a mosogatógépbe, legalább nem látszik. Pláne, hogy én nem hagynék ott ilyen rendetlenséget sehol, hiszen nagyon kiábrándító dzsuvás lakásba hazamenni.

Aztán már a tegnap este sem ment valami zökkenőmentesen a beszélgetés. Mellőzöttnek éreztem magam. Nem kicsit.

Reggel a melóban sem alakultak túl jól a dolgok. Olyan emberben csalódtam, akit eddig tiszteltem és szerettem. Egyszerűen képtelen vagyok megbarátkozni a gondolattal, hogy emberek a saját érdekeik miatt hajlandóak átgázolni a másikon.

Ezután hívott a drága. A beszélgetés során 3 dolgon húztam fel magam, de nagyon:

• "Miattad megyünk vissza holnap." - Hát miattam nem kell visszamenni sehová.
• "Pénteken megyünk a kalandparkba." - Együtt tervezgettük, hogy milyen jó lenne elmenni. Most meg elmennek nélkülünk. Nincs azzal gond, hogy hármasban akarnak lenni, de akkor is rosszul esett. A válasz erre az volt, hogy ha ott lennénk, mi is mehetnénk. Csak azt az apróságot felejtette el, hogy nem látok a fejükbe és ha nem mondják, akkor nem tudom, mit terveznek. Kíváncsi vagyok, hogy mikor akart szólni, hogy menjünk el. Valószínűleg utólag. Erre a válasz az volt, hogy minek szóljak, hiszen azt mondtad, nem jöttök. Az meg sem fordul a fejében, hogyha tud versenyképes alternatívát mutatni, akkor megyünk, nem kerül semmibe? Megint a kettős mérce. Én tegyem érdekessé az ő nyaralásukat, hogy nagy kegyesen eljöjjenek, igaz? Az én nyaralásomnál ki figyel erre? Amikor néha még a rendes viselkedés is nehezükre esik.
• "Azt, hogy hová megyünk szombaton, majd a csajok eldöntik" - még jó, hogy mindenki egyenlő és mindenkinek a véleménye ugyanúgy számít. Oké, hogy nekem mindegy, hogy hová megyünk, de van egy gyerekem, és az ő érdekeit is szeretném figyelembe venni, ugyanis annyira önző anya vagyok, hogy számít nekem, hogy a gyerekem jól érzi-e magát vagy sem.

Egyből visszaütötte a labdát, hogy miért nem vettem ki szabit, és mentünk el. Persze, könnyű áthárítani a felelősséget. Amiatt panaszkodott, hogy túl sokan vannak. Akkor mi hogyan fértünk volna el?

Ha hétfőn a lányai mutattak volna hajlandóságot mutatni a közös együttlétre, azonnal mentünk volna. De még csak utalás sem volt rá. Azt hiszem, ez alapján, jogosan gondolom, hogy annyira nagyon nem akarnak velünk lenni.

Vajon mit kellene tennem?