2012. március 15., csütörtök

Talpra magyar!

Ezúttal nem jött haza éjjel a buliból. Egyik szemem sír, a másik nevet.

Gyakorlatilag az egész nap pihenéssel és evéssel telt. Tatárt készített, egész délután büdösködtünk a hagymától.

Pénteken is folytattuk a nagyüzemi evés-pihenés-szex hármast. Viszont itt már vegyítettünk alternatív programmal. Elmentünk a helyi termál fürdőbe. Helyi lévén mi most voltunk először, vele ellentétben, aki már múlatta ott az időt.

Gyerkőcöm eleinte óvatos volt a vízben, de azért megbátorodott. Olyannyira, hogy a végén már nem kellett elkapni a mély vízű csúszdában sem.

A szombati nap a névnapé (gyerek) és a névnapi készülődésé (apu) volt. Délelőtt pozsonyi kiflit sütött, míg én délután sörkiflit. Este pedig megültük apukám névnapját családilag.

Vasárnap esküvői meghívót hoztak hozzánk. És mint megtudtuk több komoly szerepünk is lesz a dologban. Legalábbis a fiúknak. A gyerek viszi a gyűrűket, az ember meg a menyasszonyt.

Jó hangulatú kis összejövetel volt, amit anyuéknál folytattuk egy ebéd keretén belül. Valóban finom volt a leves, de annyira mégsem, hogy 2 litert egyen belőle az ember. Pedig volt, aki megtette :)

Kicsit iszogattunk is, jókedvű volt mindenki.

Este a filmen elaludtunk. Fürdés után összebújtunk. Hajnalban pedig arra ébredtem, hogy mászkál, mert nem tud elaludni. Beszélgettünk sok dologról. Aztán a huncutkodás után azért sikerült... Olyannyira, hogy teljesen visszahúzott minket az ágy.

Jaj, de jó kis hétvége volt :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése