Szokás szerint nőnapi kiránduláson vettem részt. Ezt volt a harmadik, amióta ismerjük egymást. Ezúttal is egy csokigyár, valamint volt az úticél. Én folyamatosan adtam magamról az életjeleket, amit ő válaszra sem méltatott.
Már előző este készítettem neki vacsorát, hogy ne haljon éhen, amíg én hazaérek. Sőt, a vacsorán még a rétest is becsomagoltattam neki, mert tudtam, hogy szereti.
Korán hazaértem, nem volt kedvem maradni, mert tudtam, hogy vár és nekem ez fontosabb. Egy fincsi masszázs után volt nőnapi ránctalanítás is. Bár nem voltunk nagyon virgoncak, mégis sikerült közös örömöt szereznünk egymásnak.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése