Névnap

Pénteken délben leléptem és hazamentem érte, majd együtt el a gyerekért. Amíg Siófokon intézte a dolgát, addig mi elmentünk vásárolgatni. Aztán együtt megebédeltünk és Miskolc felé vettük az irányt.

Hamar lenyomtuk az utat. Ott minden rendben volt, de ott kiderült, hogy mégsem alakul úgy a hétvége, ahogy mi terveztük, hiszen az egyik gyermeke külföldön van.

Alapvetően én nem voltam szomorú emiatt, hiszen így kisebb az esély a veszekedésre, vagy legalábbis később jön el.

Családilag megvacsoráztunk, majd lepihentünk. Szombat reggel vidáman keltünk, megreggeliztünk, majd elütöttük valahogy az időt. Ő eltűnt, én meg előkészítettem az ebédet.

Ebéd után elmentünk Miskolc-Tapolcára játszótérre. Sétáltunk, beszélgettünk és boldogok voltunk. Higgadtan beszélgettünk a kialakult helyzetről és közösen konstatáltuk, hogy nem korrekt a lányai eljárása.

Aztán az úton hazafelé felhívta a kisebbet, hogy akkor mikor mehetünk érte. Ő közölte, hogy éppen kakaóscsigát süt és majd utána. Aztán meglepő módon elmondta az álláspontunkat, mely szerint nem azért vettünk ki szabadságot és utaztunk ennyit, hogy itt legyünk, hanem azért, hogy együtt legyünk.

Kisvártatva meg is érkezett és az apja próbált hatni rá. Na, itt szakadt el a cérna. Hihetetlen, hogy mennyire nem foglalkozik azzal, hogy más is van rajta kívül. Ez még nem is lenne akkora gond, viszont az már inkább az, hogy nem érzi emiatt rosszul magát.

Nyilván nem rejtettem véka alá a véleményemet, így nem volt harmonikus az este, és ez a továbbiakba is így maradt. Teljesen felháborító, hogy egyáltalán nem foglalkoznak önmagukon kívül senkivel, hogy magas lóról beszélnek velünk, hogy a gyerekemet folyamatosan leugatják, hogy az apjukat nem tisztelik.

Ennek fényében nem sikerült túl jól a névnapi ebéd.

Hazafelé megpróbálta megnevelni a gyerekemet. Azt nem értem, hogyha ez az én gyerekemmel megy, akkor a sajátjaival miért nem.

És azt sem értem, hogy hogyan engedheti, hogy mindig idáig fajuljanak a dolgok és mindig komor legyen a hazafelé út.