Kicsit izgultam, hogy mi lesz, ugyanis az életét/életünket jelentősen meghatározó dolog is történhetett volna vele, de nem történt (ahogy én előre meg is mondtam), így viszonylag időben el tudott indulni.
Szeretettel vártuk. Kisfiam kb. 2 percenként rohangált az ablakhoz, hogy megérkezett-e már. Meg persze én is.
De megjött és nagyon örültünk egymásnak. Eléggé elkényeztetett a jelenlétével az utóbbi időben, Az a helyzet, hogy egyre nehezebben viselem, hogy nem vagyunk együtt. De a lényeg, hogy újra itt van és egész hétvégén együtt leszünk.
Vacsi után még egy kicsit beszélgettünk, majd ágyba bújtunk.
Reggel viszonylag időben keltünk, majd nekiálltunk a somlói galuskának. Koprodukciós munka volt, még a gyerek és az anyukám is (a távolból) részese volt a sikernek.
Közben a holtidőben beszélgettünk és eléggé megbántott azzal, hogy előre jelezte, majd ha találkozom az anyukájával, akkor hogyan kell viselkednem. Felettébb felháborított, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok viselkedni. Eddig azt hiszem, hogy miattam senkinek nem kellett még szégyenkeznie. Rosszul esett. Ahogy az is, hogy előírja, mit csináljak. Én ilyet nem tettem és nem is fogok soha. Én úgy fogadom el, ahogy van. Nagyon nem szép dolog, hogy ahelyett, hogy segítene, inkább a frusztrációmat növeli.
A megbeszéltnél egy kicsit előbb érkeztünk a családi ebédre. Jól telt, természetesen ismét teleettük magunkat.
Délután kicsit pihentünk, majd jöttek a barátosnőmék vacsizni. Ismét evés egy kis X Faktorral színezve, majd pihi.
Reggel a fiúk korábban keltek, mint én. A zajból ítélve ne volt komolyabb gond. Miután kettesbe maradtunk, elkezdtünk nézni egy erotikára kiélezett oktatófilmet. Nagyon zavarban voltam közben. Aztán persze mondanom sem kell, hogy hova lyukadtunk ki a végén.
Gyakorlatilag az egész napunk erről, a pihenésről, a filmnézésről meg a kajálásról szólt.
Közben kiderült, hogy a jövő hétvégét nem úszom meg - találkoznom kell az anyukájával. Nagyon korainak tartom. Nem érzem úgy, hogy "felnőttem" volna a feladathoz. Na, majd kiderül (vagy beborul).
Szeretettel vártuk. Kisfiam kb. 2 percenként rohangált az ablakhoz, hogy megérkezett-e már. Meg persze én is.
De megjött és nagyon örültünk egymásnak. Eléggé elkényeztetett a jelenlétével az utóbbi időben, Az a helyzet, hogy egyre nehezebben viselem, hogy nem vagyunk együtt. De a lényeg, hogy újra itt van és egész hétvégén együtt leszünk.
Vacsi után még egy kicsit beszélgettünk, majd ágyba bújtunk.
Reggel viszonylag időben keltünk, majd nekiálltunk a somlói galuskának. Koprodukciós munka volt, még a gyerek és az anyukám is (a távolból) részese volt a sikernek.
Közben a holtidőben beszélgettünk és eléggé megbántott azzal, hogy előre jelezte, majd ha találkozom az anyukájával, akkor hogyan kell viselkednem. Felettébb felháborított, hogy nem nézi ki belőlem, hogy tudok viselkedni. Eddig azt hiszem, hogy miattam senkinek nem kellett még szégyenkeznie. Rosszul esett. Ahogy az is, hogy előírja, mit csináljak. Én ilyet nem tettem és nem is fogok soha. Én úgy fogadom el, ahogy van. Nagyon nem szép dolog, hogy ahelyett, hogy segítene, inkább a frusztrációmat növeli.
A megbeszéltnél egy kicsit előbb érkeztünk a családi ebédre. Jól telt, természetesen ismét teleettük magunkat.
Délután kicsit pihentünk, majd jöttek a barátosnőmék vacsizni. Ismét evés egy kis X Faktorral színezve, majd pihi.
Reggel a fiúk korábban keltek, mint én. A zajból ítélve ne volt komolyabb gond. Miután kettesbe maradtunk, elkezdtünk nézni egy erotikára kiélezett oktatófilmet. Nagyon zavarban voltam közben. Aztán persze mondanom sem kell, hogy hova lyukadtunk ki a végén.
Gyakorlatilag az egész napunk erről, a pihenésről, a filmnézésről meg a kajálásról szólt.
Közben kiderült, hogy a jövő hétvégét nem úszom meg - találkoznom kell az anyukájával. Nagyon korainak tartom. Nem érzem úgy, hogy "felnőttem" volna a feladathoz. Na, majd kiderül (vagy beborul).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése