Már szerdán este érkezett. Kicsit fáradt (másnapos) volt, de ismét öröm volt a találkozás. Játszottunk egy kicsit a gyerekkel, majd nyugovóra tértünk.
Reggel az egész család az ágyban hömbölgött, majd kaptam reggelit, elvittük a gyerkőcöt az oviba, és mindketten mentünk a dolgunkra.
Reggel az egész család az ágyban hömbölgött, majd kaptam reggelit, elvittük a gyerkőcöt az oviba, és mindketten mentünk a dolgunkra.
Miután befejeztem a dolgomat, hazaugrottam. Vittem neki egy helyi édességet, amit még nem evett. Szépen megettünk, de az édességhiányunkat mással is csillapítottuk...
Aztán én mentem dolgozni, ő elintézte a dolgait, majd ment a hivatalos programra.
Aztán én mentem dolgozni, ő elintézte a dolgait, majd ment a hivatalos programra.
Kisvártatva én is megérkeztem, még éppen időben. Amikor meglátott, odajött. Aztán a program alatt többször is összeért a tekintetünk. De sajnos nem csak én figyeltem őt. Aztán volt már olyan része is, aminek láttán nem éreztem túl jól magam, ezt jeleztem is neki.
Többször is odajött, leült, koccintottunk. Táncoltunk is. Aztán egyszer teljesen megfeledkezett magáról, majdnem megcsókolt, de még időben észrevette. A program után hazasétáltunk.
Aztán az ágyban megkérdezte, hogy le akarok-e vele feküdni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a kérdést. Miért gondolja azt, hogyha ágyban vagyunk, akkor egyből a testi örömök az elsők? Hiszen többször volt már rá példa, hogy nem. Nem tudom helyrerakni ezt a kérdést.
Aztán valahogy megint a házasság került szóba. Szomorú volt a felismerés, hogy neki ez egyáltalán nem jelent semmit. Megértem, két bukta után nyilván már nem olyan érdekes. És annak ellenére, hogy én is bebuktam egyet, hiszek benne.
Nekem nem a külsőségek kellenek. Nem akarok hét országra szóló lakodalmat. Csak mi ketten. Mert csak ránk tartozik. Mert ha még egyszer belemegyek ilyenbe, akkor az tényleg örökre szól. Hogy számomra mit jelent a házasság? A szerelmet, a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet és a feltétlen bizalmat. Biztos pontot az életemben. Azt, hogy olyan társam van, akire mindig és mindenkor számíthatok. Aki megvígasztal, ha szomorú vagyok, és velem örül, ha boldog vagyok. Akinek segíthetek, ha gondja van. Vagy egyszerűen csak meghallgathatom. Mert jó őt hallgatni. Akivel törődhetek és aki törődik velem.
Mert jó a tudat, hogy mindenki tudja, hogy mi egymáshoz tartozunk. Hogy egymáséi vagyunk. Hogy kimondani sem kell dolgokat, mégis megértjük egymást. Hogy megtaláltuk egymásban a jobbik felünket. Tudunk hallgatni, ha kell. Együtt. Mindezt úgy, hogy nem adjuk fel önmagunkat. De valahogy mégis kiegészítjük egymást. Nem birtokoljuk egymást. Odafigyelünk magunkra és egymásra is.
Ha gondjaink vannak, megbeszéljük, nem gyűjtjük a haragot és nem hagyjuk, hogy rossz irányba terelődjenek a dolgok.
Aztán megpróbáltunk mindketten elaludni. De nagyon nem ment. Tudatalatt valószínűleg ő is érezte, hogy érzékenyen érintett a téma, mert úgy ölelt, mint ahogy még soha. gyakorlatilag nem akart elengedni. De én nem vágytam az érintésére. Nagy nehezen kiszabadítottam magam a teste által nyújtott béklyókból és elmentem a nappaliba aludni. Kis idő múltán jött értem, és visszakönyörgött az ágyba.
Egész éjjel nem aludtam. Sok volt az este. Sok volt a felismerés. És benne volt az aurámban.
Reggel azért nagy nehezen kiimádkozta belőlem, hogy mi bánt. És mivel ebben a hónapban még nem szeretkeztünk...
Éppen időben sikerült elvinnem a hivatalos programjára. A pont az "i"-n az volt, hogy 3 kollégám is kinn állt és látta, hogy együtt érkezünk. Egy eddig is tudta, hogy mi a pálya, egy véleménye nem érdekel, de sajnos a legfontosabb nagyon meglepődött. Hétfőn meg kell vele beszélnem, mert nem vonhat le téves következtéseket egy szerencsétlen szituból.
Többször is odajött, leült, koccintottunk. Táncoltunk is. Aztán egyszer teljesen megfeledkezett magáról, majdnem megcsókolt, de még időben észrevette. A program után hazasétáltunk.
Aztán az ágyban megkérdezte, hogy le akarok-e vele feküdni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a kérdést. Miért gondolja azt, hogyha ágyban vagyunk, akkor egyből a testi örömök az elsők? Hiszen többször volt már rá példa, hogy nem. Nem tudom helyrerakni ezt a kérdést.
Aztán valahogy megint a házasság került szóba. Szomorú volt a felismerés, hogy neki ez egyáltalán nem jelent semmit. Megértem, két bukta után nyilván már nem olyan érdekes. És annak ellenére, hogy én is bebuktam egyet, hiszek benne.
Nekem nem a külsőségek kellenek. Nem akarok hét országra szóló lakodalmat. Csak mi ketten. Mert csak ránk tartozik. Mert ha még egyszer belemegyek ilyenbe, akkor az tényleg örökre szól. Hogy számomra mit jelent a házasság? A szerelmet, a szeretetet, a megbecsülést, a tiszteletet és a feltétlen bizalmat. Biztos pontot az életemben. Azt, hogy olyan társam van, akire mindig és mindenkor számíthatok. Aki megvígasztal, ha szomorú vagyok, és velem örül, ha boldog vagyok. Akinek segíthetek, ha gondja van. Vagy egyszerűen csak meghallgathatom. Mert jó őt hallgatni. Akivel törődhetek és aki törődik velem.
Mert jó a tudat, hogy mindenki tudja, hogy mi egymáshoz tartozunk. Hogy egymáséi vagyunk. Hogy kimondani sem kell dolgokat, mégis megértjük egymást. Hogy megtaláltuk egymásban a jobbik felünket. Tudunk hallgatni, ha kell. Együtt. Mindezt úgy, hogy nem adjuk fel önmagunkat. De valahogy mégis kiegészítjük egymást. Nem birtokoljuk egymást. Odafigyelünk magunkra és egymásra is.
Ha gondjaink vannak, megbeszéljük, nem gyűjtjük a haragot és nem hagyjuk, hogy rossz irányba terelődjenek a dolgok.
Aztán megpróbáltunk mindketten elaludni. De nagyon nem ment. Tudatalatt valószínűleg ő is érezte, hogy érzékenyen érintett a téma, mert úgy ölelt, mint ahogy még soha. gyakorlatilag nem akart elengedni. De én nem vágytam az érintésére. Nagy nehezen kiszabadítottam magam a teste által nyújtott béklyókból és elmentem a nappaliba aludni. Kis idő múltán jött értem, és visszakönyörgött az ágyba.
Egész éjjel nem aludtam. Sok volt az este. Sok volt a felismerés. És benne volt az aurámban.
Reggel azért nagy nehezen kiimádkozta belőlem, hogy mi bánt. És mivel ebben a hónapban még nem szeretkeztünk...
Éppen időben sikerült elvinnem a hivatalos programjára. A pont az "i"-n az volt, hogy 3 kollégám is kinn állt és látta, hogy együtt érkezünk. Egy eddig is tudta, hogy mi a pálya, egy véleménye nem érdekel, de sajnos a legfontosabb nagyon meglepődött. Hétfőn meg kell vele beszélnem, mert nem vonhat le téves következtéseket egy szerencsétlen szituból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése