Távolban egy fehér vitorla

Az eredeti terv az volt, hogy a fővárosban találkozunk, és vásárolunk. Azonban az én programom meghiúsult, így a kedves egyből kapott az alkalmon, hogy megismertesse velem a hobbiját. Amitől én legendásan félek.

Vásárolni mindig lehet, a jó időt viszont ki kell használni. Főleg akkor, ha ilyen sok idő adódik rá. Mivel két reggeli tárgyalás volt csak betervezve és az is elhalasztódott, így 6 teljes órát lehettünk együtt. Nem sok, de több mint amit reméltem.

Annyira lelkesen beszélt nekem róla, annyira várta, hogy bevezethessen az életének ebbe a részébe is, hogy nem volt szívem elmondani, hogy ez nekem az egyik fóbiám. Eddig sikerült valahogy elodázni, de amikor reggel kinéztem az ablakon: tudtam, hogy ezúttal (sincs) menekvés...

Annak rendje és módja szerint próbáltam is húzni az időt, de mivel az a vágyam, hogy minél előbb lássam, erősebb volt, így végül el is indultam. Szuper utam volt, nagyon hamar odaértem. Amikor megláttam, teljesen elolvadtam. Az első gondolatom az volt, hogy megmutatom magam, aztán jövök is haza, mert olyan rémisztő volt. Biztos voltam benne, hogy én nem megyek fel a hajóra. Persze megint nem tudtam ellenállni neki, így aztán végülis beadtam a derekam.

Édes volt, ahogy izgult, hogy tetszik-e nekem. Hogy nem lesz-e valami gond.

A hőmérséklet tökéletes, gyönyörű napos idő, csak a szél... az volt erős, erősebb mint amit szerettem volna így az ismerkedéshez. Mert ijesztő ez annak aki még nem ült és nem dőlöngélt ilyen helyzetben. Nem szerettem volna, ha megijed, vagy csak egyszerűen azt mondja, hogy forduljunk vissza. Nem azért mert csalódtam volna benne, hiszen bárkinek lehetnek olyan félelmei amit csak lassan lehet legyűrni. Ha nem ment volna elsőre akkor sem adtam volna fel. Volt már ilyen a kettőnk gyakorlatában, és úgy érzem lassan azt a problémát megoldottnak tekinthetjük...

Mindenben segített. Együtt legyőztük a félelmeim. A kajütben ittunk egy korty pezsgőt a viszontlátás örömére, majd elmondta, hogy bizonyos helyzetekben mit kell tennem.

Kis lépés nekem, nagy lépés a vitorlázás felé... Nehezen ment az első. Most még a vízszint is kifejezetten magas, így a fellépés bizony nem könnyű annak sem, aki nem először teszi. Megtörtént.

Bár ez előzetesekkel szemben kissé nagy volt a szél, azért kihajóztunk. És nem bántuk meg! Nagyon jó volt a hangulata. Sőt, egyből a kormányrúdhoz állított (nem vallottam szégyent, azt hiszem). Kimentünk a nyilt vízre, aztán kicsit hagytuk magunk sodorni az árral...

Gondoltam egy finoman rezgő, vastag, kemény, hoszzú... de nem jött be... inkább kormányzott. :)

Nagyon gyorsan megy az idő, ha ez ember jól érzi magát. Én teljesen elvesztettem az időérzékem. Meg másom is :)

Ugyan már, mindig is a nyílt terepet szeretted vakító napsütésben...

Volt egy pillanat, amikor éreztem, hogy teljesen megbízik bennem. Amikor elfáradt, bement a kajütbe aludni. Én maradtam kinn. Nem izgult, lepihent. Csodálatos pillanat volt. Teljesen rám bízta magát, kontroll nélkül.

Mivel időhöz voltunk kötve, egy idő múltán visszafelé vettük az irányt. Ott volt egy pont, ami már félelmetes volt. De ezt is lekezelte. A kikötésnél az én feladatomat elrontottam, de azért sikerült megoldani a dolgot. Kis levezetés a hajó orrában, majd közös tusolás. És a legrosszabb, a búcsúzás. Bár most nem tűnik olyan végeláthatatlannak a következő találkozás.

Értékelés: azt hiszem, hogy az eddigi közös életünk legharmonikusabb és legjobb napját éltük meg. Sőt, ha jól belegondolok, akkor az egész életemben top 3-mában is benne van :)

Nem értékelek. Mindig jó.

Úton hazafelé, majd este is beszélgettünk. Kis idő múltán komolyabb beszélgetésbe elegyedtünk. Jó fej volt, nem kertelt. De azért egy kicsit megbántódtam. Így hamar be is fejeztem a beszélgetést... Mindezek ellenére remélem, hogy a továbbiakban is ilyen őszinte lesz hozzám.

Maradok őszinte híve...