A desszert elé...

Már írtam korábban, hogy beszélgetéseink során néha súroljuk a határokat. Ez nem baj, sőt teljesen természetes. Nekem már sikerült is átlépnem, amit meg is bántam.

Nos, egyik legutóbbi beszélgetésünk során Ő lépte túl ezt a határt. Nem vette észre, ezért most ilyen formán ezt az orra alá dörgölöm. Megbántott. Kétségbe vont olyan dolgokat, amelyeket az első pillanatban tisztáztam vele. Egyértelműen és félreérthetetlenül.

Honnan veszi a bátorságot, hogy megkérdőjelezze józan ítélőképességemet? Miért gondolja azt, hogy nem látok? Szerinte nem megbízható az ízlésem? Vagy már szemeimet borítja hályog? Ujjaim érzéketlenek? Agyam már nem képes gondolkodni? Fülembe forró ólmot öntöttek? Vagy szavaim hihetőségében csalatkozott?

Nem értem.

Miért gondolja azt, hogy amit benne keresek, az más lenne, mint Ő maga?

Ha nem Őt, a NŐT akarnám, hanem egy „cicababát”, akkor miért zaklatnám?

Miért gondolja, hogy bármiben is többet kellene nyújtania annál mint amit nyújthat önmagától, jólesően, együtt élvezve?

Fel vagyok háborodva.

Nincs szükségem primadonnára.

http://www.youtube.com/watch?v=_YBNR0_BAnY&feature=PlayList&p=0E782D5FD2394B4B&playnext_from=PL&playnext=1&index=10

Azt gondolja, hogy nem látom?

Nem látom szép haját, mely talán egy picit nekem kék? Ami simogat, csiklandoz és incselkedik?Mélységesen szép szemét, mellyel ha rám néz elveszek benne? Izgató száját, mely ha rám tapad menekülni sem lenne erőm? Kecses nyakát, melybe olyan jó belebújni? Finom vállait, melyet olyan jó megharapdálni? Melleit, melyek pont kezembe illenek, forrók és finomak, és ha kényeztetem azonnal izgatóan reagálnak? Nőies hasát, melyen jó fejemet megpihentetni beszélgetés közben, vagy más alkalommal finoman megharapdálni?

Csinos lábairól, és őrjítő, izmos, feszes fenekéről nem beszélek. Mert elbízza magát.

S ami még kimaradt? Mi is az? Ami nekem a legfontosabb? 4 betű. Mi is az? Mire is gondolhatok? Mi az mi annyira izgalmas? Amit nem láthatok csak megtapasztalhatok? Igen, az agya. (Te is erre gondoltál?) Ami talán a legcsodálatosabb. Érzékeny, humoros, gyengéd és rohadtul gyorsan működik.

S ami a legnagyobb rejtély, a komplexusok egyik fő forrása arról mit mondhatok? Amit tapasztaltam, az hibátlan, finom, izgató, forró és örvénylő. Miért vonja meg tőlem, miért rejti a gátlások könnyen felépíthető és nehezen lebontható falai mögé?

Miért feltételezi rólam, hogy olyat várok, vagy feltételezek, amit Ő nem tud nyújtani?

Az első esténken mondtam, hogy engem nem a csajok érdekelnek. Én a NŐT keresem. És Te az vagy. Nem vagy tökéletes, de senki sem az. Ha a tükörbe nézel holnap reggel, kérlek lásd magad Férfi szemmel, - az én szememmel.

Most, hogy elolvastad, nézz rám és mondd azt, hogy „Utállak te Átok, de elfogadom amit mondasz” - különben megeszem a desszertedet!

Holnap találkozunk

Legalábbis ha valami rendkívüli esemény nem történik.

A program a régi, talán ezúttal meg is valósul. Most kiderül, méltó vagyok-e arra, hogy a drága idejét rám pazarolja.

Teljesen meghülyültem, olyanokat csinálok, hogy nem is ismerek magamra... Pl. lemosattam a kocsit, hogy ne legyen koszos, nehogy azt gondolja, hogy nemtörődöm vagyok.

Bár tegnap fehéret választott, meglepivel készülök. Remélem, értékeli majd. Mert ez majd csak neki szól.

Azt hiszem, holnap nekem lesz karó a fenekemben. Talán valahogy majd segít feloldani.

Jaj...

Reggel azt mondta, hogy ma nem beszélünk, mert holnap úgyis találkozunk. A piszok, jól betartja...

Csaknem 3

órát beszélgettünk ma. Volt is miről, hiszen már 3 napja nem tettük.

Könnyed, kedves, sztorizós beszélgetések. Azt nem tudom, hogy miért lát egyből rémeket, ha nem válaszolok egyből. (Azért most jó volt a megérzése...)

Aztán késő délután már komolyodunk. Túl komolyak is vagyunk, azt hiszem. Most kezdem érezni, hogy ez már nem játék... És egyből jön is a védekező mechanizmus.

Hiába. Egy skorpió a saját farkába is beleharap.

De miért nem tudom befogni a csőröm? És miért nyílok meg neki mindenben? Nem értem...

Húsvét vasárnapi gondolatok

Na ma nem fogunk beszélni, és nem lesznek sms-k sem. Esetleg este. Egész nap ünnepi programok lesznek.
Reggel ébredés, kaja, irány a templom. Evangélikus vagyok. Apósom, anyósom, feleségem és én együtt megyünk. Minden megy a maga gördülékeny módján, aztán elérkezünk a prédikációhoz. Természetesen nem fogom tudni e sorokban olyan szinten leírni, mint ahogyan az elhangzott, de azért megpróbálom.
Az alaptörténet egy kisfiúról szól, aki a homokozóban játszik, az apja pedig ül a padon. A kisfiú építi a várat, halmozza a homokot, fúrja az alagutakat. Fúrja fúrja, mindent átalakít, teljesen belemelegszik, aztán elakad. Egy nagy követ talál kis kezével, ami megakasztja a barlang további fúrását. Óvatosan próbálja kimozgatni, de nem sikerül. Kezdi körbekaparni, úgy, hogy közben a vár itt ott elkezd omladozni. Aztán végül az egész várat széttúrja, hogy ki tudja kaparni azt a nagy követ. Aztán mozgatja jobbra, balra. Végül sikerül kimozdítania a követ. Megpróbálná kirakni a homokozójából, de nem bírja megemelni. De nem adja föl. Küzd, vörösödő fejjel. Erre már az apuka is felfigyel és odalép hozzá.
- Mondd mi a baj?
- Nem tudom kirakni ezt a nagy követ. Rengeteg munkát elvégeztem, de nem tudom befejezni, mert nem bírom kirakni.
- Fiam, vajon mindent megtettél azért, hogy ezt a kő ne akadályozzon?
- Én mindent.
- Egy dolgot nem tettél meg: nem kértél segítséget. Én végig itt voltam melletted és első szóra jöttem volna segíteni neked, hogy megszabadulhass a terhedtől.
Nos így vagyunk mi is. Életünk során rengeteg kővel kell megküzdenünk.
Elgondolkodtam. Persze, hogy mindannyian hordoznuk magunkban köveket, melyek nagyrészét mi saját magunk pakoljuk a hátunkra. Csak az a kérdés, hogy melyik kő az amitől meg kell szabadulnunk. Tudnom kellene azonosítani, hogy vajon kő e az ami kőnek látszik? Van e egyáltalán kő? És hány követ kapok egy leadásáért cserébe. Vagy inkább cipekedek?
Nehéz kérdés. És jelenleg nincs válasz.
Mi a bűn? Bűnös vagyok e? A válasz egyszerű, ha egy szóval kell megadni. Ha azonban a miért kérdésre kell válaszolni elakad a gondolatmenet. Nehéz reálisan látni ebben az időpillanatban. Kivel, kikkel szemben vétkezem? Akkor amikor Vele vagyok, vagy akkor amikor nem Vele vagyok? Nem vagyunk jósok, nem oldja meg senki helyettünk a gondjainkat. Vagy talán mégis?
A gondolatok nehezen kezelhetők, sokszor irreális terepre ragadják az embert.
A hétköznapok egyszerűsítenek.
A szertartás ment tovább. Megvallottam bűneimet és feloldozást nyertem. Ez mind magamban történik, nem kell senkinek sem hallania. Egy kicsit belémbújt a kisördög. Gondolom leesett volna a székről, ha ezt az sms-t elküldöm Neki:
"Minden bűnömet bevalottam. Megbocsátottak."
De nem akartam fulladásos halált okozni evés közben...

És nem akarok olyan témákat feszegetni, amiknek nincs realitása a hétköznapokban. Lehet nem is kellett volna leírnom.

Visszaemlékezés: 2009. október 15.

Nagyon zsúfolt hét volt. Többet kellett távol aludnom mint otthon. Aztán még egy alkalom bejött. Beszélgettünk az aszisztensemmel, hogy persze oda is el kellene menni, de a feleségem biztosan kinyír, ha még egy éjszakára eltűnök otthonról. Azt mondta, megpróbálja elrendezni a meghívókkal, hogy feleségestül mehessek. És persze elintézte. Ennek így kellett történnie. Sem addig, sem azóta nem mentem vele egyetlen ilyen helyre sem.
Szóval megérkeztünk, lepakoltunk és elindulunk az étterembe. Mivel ismerősök mellett nem volt hely, ezért kettesben leültünk és falatoztunk. Általában az ilyen rendezvényekre nők sem nagyon járnak, jók meg különösen. Azonban ez ma másként sikeredett.
Csak ültünk és jöttek befelé csajok. Nem tudom, honnan és hová, de csak jöttek, és persze mind elvonult mellettünk. Láttam, hogy a feleségem is kezd erre felfigyelni, majd amikor bejött egy szőke hajú csaj ciklámen csikokkal megbolondítva, nem bírta tovább. "Nem jöhetsz többé magadban ilyen helyre. Eddig mindig azt mondtad, hogy itt nincsennek jó csajok. Erre tessék. Nézd meg azt a szőkét. Nekem te ne magyarázz..."
S valóban az a szőke valahogy figyelemre méltó volt. Könnyed, energikus, mosolygós. Persze megfigyelni nem lehetett, hiszen nem voltam egyedül és nem kívántam további jogalappal szolgálni...
Aztán felment a szobába én meg beültem az előadásra. És jött a szőke. Én általában igyekszem hátul ülni, mivel így is mindent látok, illetve a széksor szélére, ha ki kellene mennem telefonálni, akkor ne okozzak túl nagy feltűnést. Szóval ülök nyugodtan, és ő jön. Telefonált. Aztán rámnézett. Gyönyörű szemei voltak. És nézett. Aztán elfordult, leült és többet rám sem hederített. Nem volt ideje, mert egyfolytában nyomta az sms-eket. Egyfolytában. Szerintem fogalma sem volt arról, hogy miről beszél az előadó. Aztán eltűnt. Pedig még nézegettem volna...
Jött a vacsora, kíváncsi voltam erre előkerül e mert igen kellemesnek ígérkezett a program. Jó volt a társaság. Ismerték is egy páran, sőt mondták is egymásnak, hogy kár hogy nincs itt, de nem tudott jönni.
Másnap sem került elő.
Persze Ő már erre nem emlékszik. Szerintem a feleségem sem. És ez így jó.

Húsvét - és ami vele jár...

Valahogy a pénteki komminukáció sem volt zökkenőmentes. Ez azért rossz, mert várhatóan sokáig nem beszélünk, hiszen ünnep lesz. Nem kockáztathatjuk a lebukását.

Azért kicsit beszélünk. Majd felhív a családi vásárlásról is, hogy kellemes ünnepeket kívánjon. Amikor ezt megtudom, elég határozottan felteszem a kérdést, hogy akkor miért engem hívogat. És elköszönünk.

Rövidesen jön az sms, hogy sok locsolót kíván. Aki ismer, az tudja, hogy kevés dologgal lehet annyira kiüldözni a világból, mint ezzel... De nem adja fel. Hogy is képzelhettem... A témával kapcsolatosan utolsó üzenete: "Én szép szexi virágszálam. Nem hagyhatom, hogy elszáradj. Vállalom a következményeket." Szívmelengető, ugye?

Aztán este menőzik egy kicsit a bowling eredményével, de elég hamar letöröm a szarvait. :) Kutyapisiltetés közben egy gyors telefon és jó éjszakát...

Szombat reggel nem tudom megállni, hogy ne küldjek egy húsvéti "Boldog nyuszit" mms-t, ami a lakásomban lévő lufi nyuszit ábrázolja. Aztán beindul a gépezet:
- Engem senki nem nevezhet nyuszinak... Keresem a legillatosabb locsolóvizemet. És csütörtökön előkapom a legváratlanabb pillanatban... Kellemes ünnepeket neked és a családodnak is. És különben meg hogy került be az a fickó a lakásodba?
- Beráncigáltam. És még fizettem is neki.
- Engem meg csak úgy kihasználsz? Ezen el kell gondolkodnom. Nem akarom tudni mit művelsz még vele...
- Honnan tudod, hogy a lakásomban van? Eddig azt hittem, Te használsz ki engem...
- A háttér... Visszautasítom. Én ártatlan vagyok.
- ...
- Hiába. Puhány. És hamar eldurran...
- Ne becsüld le! Jól marokra lehet fogni és jó kemény.
- Nem találok szavakat. Kész erkölcsi fertő. Ha ezt a férjed megtudja... Egy nyúllal is...
- Ááá. Csak a szám nagy. Tudod, amelyik kutya ugat...
- Csak hogy lásd milyen vagyok, bevehetjük harmadiknak...
- Beszéltem vele. Nem közösködik.

És gyakorlatilag így megy egész nap. Egy-egy sms mindig cseppen. Épp csak azért, hogy tudassuk a másikkal a létezésünk. Ha tudná, hogy minden elküldött sms-nél görcsbe ugrik a gyomrom, nehogy lebukjon.

Este felhív. Társaságban van. De ez sem zavarja. Megbeszéljük a napot, majd jó éjszakát kíván. Tök nem normális...

Vasárnap egész nap csend és hullaszag :( Biztos nem ér rá. Biztos nincs lehetősége. Vagy egész egyszerűen csak nem jutok eszébe.

Aztán egy malac e-képeslap (http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/7001-8000/7651.gif), majd éjjel egy találkozást visszaszámláló sms. Végülis... Több, mint a semmi...

Sms fronton a hétfői nap sem nézett ki jobban, mint az ünnep többi része :( Viszont e-mailben megküldte nekem, hogy hogyan készül a húsvéti tojás, valamint elküldte álmaim féfijának fotóját is.

Ennek következtében sajnos az ő útját ki kellett adnom. Ilyen pasira vágytam mindig... :)

Aztán végezetül szintén e-mailben jött egy dal: http://www.youtube.com/watch?v=cPYZ_a9O_y4

A dal szövegére érdemes odafigyelni. Remélem, nem gondolja komolyan.

Takarékon

Reggel ismét egy dallal ébredtem. Nem linkelem be, mert még a végén félreérti.

A szokott időben nem hív - biztos dolga van.

Ebédszünetben hív - nekem van dolgom.

Aztán munka után annyira belefeledkezem az otthoni teendőkbe, hogy a telefonon elfelejtem hangosra visszaállítani. Persze, hogy hív. És persze én ezt már későn veszem észre. Sms-t ír, hogy hiányzik a hangom. Azt hiszem, nekem is az övé.

Talán jobb is így. Nem szabad, hogy még jobban belelovalljuk magunk ebbe a dologba... Épp elég bolondok vagyunk így is. És épp elég őrültséget teszünk. Szinte kontrollálatlanul.

Aztán egyszercsak hív. De nagyon komoly a hangja. :( Talán megbántottam valamivel? Jaj. De aztán kiböki, hogy otthon van. Ja, már mindent értek. Azonnal tegyük le, nehogy gond legyen.

Aztán kis idővel később hív. Csak ennyit mond: "hiányzol".

A gyerekem még mindig nem hajlandó házon kívül aludni, így leteszem és elmélyülök valami idióta sorozatban. Arról fogalmam sincs, hogy melyikben. Ezek szerint a kutyát nem vitte le. Vagy csak nem hívott fel. És egyszercsak elkezd zörögni a telefon (még szerencse, hogy nem lehet kikapcsolni). És Ő az. Végre pár percet tudunk beszélni. Persze ez nem elég egyikünknek sem. De miért?