2013.04.12-14. Villányi bortúra

Reggel volt egy kis nézeteltérés sövény-maradék hazahozása ügyében, de végülis sikerült megoldanunk. Persze nem teljesen, mert korábban fixált programunk volt, amit emiatt nem mondtunk volna le, de a sövény végülis 1 napot kibír. A sövénykivágás, pakolás után gyorsan összeszedtük magunkat, és útnak indultunk. Nyugodt útunk volt, még beszélgettünk is, ami tőle eléggé meglepő, mert a magányos utazáshoz szokott. Éppen időben érkeztünk Villányba, a többiek is 10 perces körben érkeztek. Elfoglaltuk a szállást (volt egy kis gond a konvektor begyújtásával), aztán útnak indultunk. Bár jó kedvvel indultam és vártam is a találkozást a társaság legtöbb tagjával, azért természetesen volt, aki kedvemet szegte, aki nem más, mint az elődöm legjobb barátnője. Róla látványosan lerítt, hogy nem nagyon örül annak, hogy én ott vagyok. Először nagyon zavart, de aztán megráztam magam, és gondoltam, hogy toll a fülébe, én akkor is jól fogom érezni magam. Az első útunk a Bock étterem és pincészetbe vezetett. Szerencsére jó idő volt, így a teraszon ültünk le. Az ex barátnője feltűnően kérdezősködött, gondolom, azért, hogy majd részletesen le tudja adni a drótot. Elég hosszúra sikerült az ebéd, tekintettel arra, hogy első osztályú volt az étterem, így mindent tényleg frissen főztek. Megint cseréltük a kaját, így duplán élvezhettük az ízeket. A megjelenésre is sokat adtak. Az egyik levesünk, Tánti gyöngyöző húslevese velős csonttal és fokhagymás pirítóssal volt. Ennek a különlegessége az volt, hogy a levesbetétként használt házi tésztába petrezselyem volt. Bár az íze nem volt kivehető, a látványért mindenképpen megérte. A másik leves vadgulyás leves volt háziasan elkészítve. És kislábasban tálalva. Nagyon finom volt. Főételünk egyike ropogós malaccsülök volt, vargányás zöldséges raguval. Tényleg kicsi volt a csülök, de a bőre páratlanul ropogós volt. A másik pedig házi tészta tejszínes vargányával, bélszíncsíkokkal. Természetesen mindegyikhez a hozzá ajánlott bort ittuk. Kivéve engem, mert ugye én a vörösbort annyira nem szeretem. Aztán jött a pincér, aki meghívott minket egy pince látogatásra, ahol megnéztük a bortrezorokat is (még a göcseji cigányvajdáét is láttuk), néztünk sok hordót. De kóstolót sajnos nem adtak. Az viszont feltűnő volt, hogy a pince tulajdonosát milyen sokszor kiemeli a srác. Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert ennyire tiszteli, vagy azért, mert ennyire fél tőle. Az édesszájúak még ettek egy kis desszertet, majd tovább álltunk. Bementünk egy másik pincébe, a nevét nem tudom, de 3 fürtös volt, ahol közölték velünk, hogy nem ülhetünk le, mert 7-re foglaltak az asztalok és már meg van terítve. Ja, kb. fél 6 volt... Ezen fel is húztuk magunkat, és beültünk a kevésbé ismert Gere-pár borozójába. Itt lenyomtunk 1-2 sajttálat, épp csak az íze kedvéért. Amíg a csajok felmentek a pulcsikért, Matthiasnál ittunk egy kortyot és ott is megnéztük a sajt felhozatalt. Mivel útba esett, benéztünk Gere nagytestvérhez is, épp csak az íze kedvéért. A végső úti célunk a Maul pincészet volt. Ekkorra már mindenkinek kifejezetten jó kedve volt. Én valahogy a barátnő mellé keveredtem, aki meglepően beszédes volt velem. Talán rájött, hogy nem a sátán vagyok személyesen? Vagy csak a pia tette. Itt már a kulináris élvezeteknek annyira nem áldoztunk, de én azért egy muflon pörköltet lenyomtam. Részben. Aztán itt féktelen bulizás vette kezdetét. Táncolás, dalolás. Sajnos itt is korlátos ideig fizették a zenészt. Hazasétáltunk és lefeküdtünk. Persze az én uram már hajnalban felébredt, s persze nem hagyott aludni. Meglepően nem fért a nadrágjába. Reggeli után életet mentett a Forma, mert én így tudtam aludni. Aztán gyors pakolás, majd irány a Sauska-pincészet. Mi ide már autóval mentünk, mert eztán már a hazautat terveztük. Az egész hétvégén ez volt a legrosszabb hely, ami a kiszolgálást illeti. A pincér roppant flegma volt, egyáltalán nem foglalkozott az igényeinkkel. Ha csak ketten lettünk volna, én tuti, hogy eljöttem volna. Az még hagyján, hogy nem volt tonic. Kértünk egy sajttálat, épp csak nassolási céllal, mire közölte, hogy nincs konyha. Mondtam neki, hogy ahhoz nem kell konyha, elég ha a sajtokat felszeleteli. Erre mondja a pincér, hogy vagy velünk foglalkozik vagy sajtot szeletel. Mit képzel az ilyen? Miután a másnapos gyomrok nagy nehezen bevették a rosét, útnak indultunk, Én vezettem, amivel az előzményeket ismerve nem is volt baj. Úgy Kaposvár magasságában azonban a zuram megfickódosott és elkezdett fogdosni. Olyannyira, hogy egy susnyásban fel is dobott a motorháztetőre, úgy 2 perc erejéig... Fonyódon bedobtunk egy jó kis halászlét, majd egyesek sövényültetéssel vezették le a másnapot.