2013.03.19-24. Szüli-névnapi meglepetés

Már hónapokkal ezelőtt készültem a merényletre. Már januárban lefoglaltam a szállást, elkértem a főnökétől, gyerek szittelést is megoldottam. Többször is kérdeztem, hogy mit szeretne szülinapjára, egy új táskával kis is egyezett volna. Miután az összes részletet megismertem, hogy milyet szeretne, magamban mosolyogtam. Hétvégén már próbáltam előkészíteni a terepet, mondtam neki, hogy a hibás I-Go-t telepítse a telefonjára. Persze lerázott. Aztán közbejött egy megbeszélés, alig tudtam meggyőzni, hogy kedden este mindenképpen jöjjön haza. A főnöke nagyon jó fej volt, gyakorlatilag kierőszakolta belőle, hogy vigye el az autót műszakizni. Végre hazaért, ünnepi vacsi, pezsgőzés, majd ajándékozás. Amikor kibontotta, egyből levette, hogy utazunk. Kérdezte, hogy mikor. Mondom holnap reggel. Először se köpni se nyelni nem tudott. Aztán végülis örült neki. Nagy lelkesen elkezdett tervezgetni. Reggel elvittük a gyerek cuccait anyuhoz, őt iskolába, vettünk friss pékárut és el is indultunk. Az út sima volt, sokat beszélgettünk. Menetrendszerűen érkeztünk meg Rómába. GPS hiányában természetesen rossz helyen kanyarodtunk le, így kicsit elkeveredtünk az egyirányú úton. Mivel tudtuk, hogy rossz irányba megyünk, próbáltunk letérni. Megláttunk egy autónyi rendőrt, gondoltam, kérdezzük meg őket, hogy merre is van a jó irány. Én már elég fáradt voltam, meg egyébként is nyűgös az olasz városi közlekedés miatt, ezt a feladatot rábíztam. Mivel a csendőrök nem beszéltek angolul, így én is kénytelen voltam szerepelni. Kedvesek voltak nagyon, érthetően igazítottak útba, még tollat is adtak, hogy fel tudjam írni az utat. Még egyszer ráerősítettünk egy benzinkúton, és kiderült, hogy jó irányba haladunk. Igenám, de a szállodát csak nem találtuk meg. Szerencsére a foglaláson rajta volt a képe, így sikerült nagy nehezen beazonosítani. Amíg az ünnepelt becsekkolt, addig én kinn ültem a kocsiban, hogy el tudjak állni, ha szólnának, ugyanis elég rossz helyen parkoltunk. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogyan állok odébb, amikor gyakorlatilag körbeálltak az autók. Sikerült bejelentkezni, és bekanalazni magunkat a szálloda parkolójába. Lepakoltunk és vacsorázni indultunk. Sajnos a mi szállodánk étterme szerdán éppen zárva volt, így kénytelenek voltunk tovább keresgélni. Mamma ristorante-ja volt a sarkon, de mi elég kalandvágyóak vagyunk ahhoz, hogy az 500 m-re jelzett halas éttermet megkeressük. Csöpögött az eső, hideg is volt, de 500 m séta nem a világ. Gondoltuk elsőre. Az étterem nem volt 500 m-re, de legalább volt egy újabb tábla, ami ismét 500 m-re jelezte. Nem voltunk restek, tovább mentünk a következő tábláig és újabb 500 m múlva meg is találtuk az éttermet. Nagyon hangulatos kis hely volt, kikötőnek volt berendezve. Szimpatikus volt a hely, és az emberek is. Mindenkit ismerősként üdvözöltek. Miután kértünk italt, jelezték, hogy konyha csak később lesz, mert a szakács még nem érkezett meg. Nem baj, időnk, mint a tenger. Addig előételt ettünk a hal-salátabárból. Nagyon finom tengeri herkentyűket. Főételnek pedig pizzát ettünk. Ilyen vékonyat még nem is ettünk. Miután jóllaktunk, mentünk is vissza. Gyalog valóban 500 méterre volt :) Viszonylag korán keltünk szokás szerint, így volt idő egy kis melóra is. 8-ra lementünk reggelizni, de mivel az olaszok elég szabadon értelmezik az időpontokat, így egy kicsit üldögéltünk a hallban. A felejthető reggeli után átsétáltunk a szemközti HÉV megállóba és felszálltunk az első vonatra. A második megállónál felszállt egy harmonikás, aki a zenéjével szórakoztatta az utazó közönséget. Kb. negyed óra alatt értünk be a városba, ahol csordaszellemben követtük a népet, felvettük a helyi tempót és az aluljáróból felbukkantunk a Piazza del Popolon. Itt már nagy készülődés volt Berlusconi újabb beavatás miatt, de az ugye csak később derült ki, hogy nem őt választották meg miniszterelnöknek. Az első látványosság a Spanyol lépcső volt. Kisebb kerülővel jutottunk el a Trevi-kúthoz, ahol nem maradhatott el a pénzbedobás. A Viktor Emánuel emlékmá tetejéről megcsodáltuk a várost. Egy kisebb ebéd után a Fórum Romanum és a Colosseum következett. Az Igazság szája nem harapta le a kezünk és a Circus Maximus lelátóján pihentünk egyet. A Campo dei Fiori felé vezető úton elmentünk a Zsinagóga mellett. A Piazza Navonaról a Marcus Aurelius oszlopához vezető úton újságírók hadára lettünk figyelmesek. Mint később kiderült, éppen akkor alakították meg a kormányt. Éppen a Pantheon felé tartottunk, amikor egy kóbor táskaárusra lettem figyelmes, aki éppen olyan táskát árult, amire régóta fáj a szívem. A fiú látta rajtam az elgyengülést, így nem is hagyott minket egy darabig. Sajnos nem a megfelelő ember kezdett alkuba, így a táskás megsértődött és elmenekült. A Pantheon lyukastetőjének megtekintése után leültünk vacsorázni. Menüt ettünk, egész finomat. Lasgne-Steak-Tiramisu volt az enyém. Tenger gyümölcsei tészta, grillezett kardhal-Tiramisu a zuramé. A kellemes vacsora után a szállás felé vettük az irányt. Le az aluljáróba, fel az aluljáróból. Éppen az orrunk előtt ment el a HÉV. Mivel volt vagy egy óránk a következő indulásig, elindultunk sétálni. Nekem feltűnt, hogy itt már jártunk. Kiderült, hogy teljesen feleslegesen mászkáltunk az aluljáróban, mert egészen konkrétan a térrel szemben volt az állomás... mivel fáj a lában, vissza is mentünk a megállóba. szerencsére, mert kiderült, hogy korábban is megy vonat. Pénteken is korán keltünk. Közösen szépen megfürödtünk, majd én kijöttem, hogy még dolgozgatok egy kicsit. Aztán hallom, hogy riaszt valahol a riasztó. Szépen vigyorogtam is magamban, mert egyszer már én is meghúztam, és most is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meghúznám. Aztán kijött az ember, aki nagy vigyorogva közölte, hogy ő húzta meg. Visított vagy fél órát, mire elhalkult. A legdurvább az volt, hogy eszébe sem jutott senkinek, hogy megmentsen minket... Miközben reggeliztünk, akkor is megszólalt a riasztó. Szerencsére nem mi voltunk. A háziúr mérgelődött, hogy már megint valaki meghúzta a madzagot, mi meg csendben vigyorogtunk. Megint kibattyogtunk az állomásra. Sokan voltak. Viszont meglepően sokáig nem jött a vonat. Aztán jött, de nem állt meg. Aztán egy csomó ember elment. Aztán egy csomó jött. Így vártunk vagy egy órát, amikor is jött egy HÉV, aminek az ablakából integettek, de álltak meg. Ebből arra következtettünk, hogy valami miatt nem megy a HÉV. Mivel láttuk, hogy a buszok közlekednek, átmentünk a buszmegállóba. Vártunk, majd arra a buszra szálltunk, amelyikre a legtöbben. Kb. fél órás út végén leszálltunk a végállomáson. Átálltunk a villamosmegállóba, aminek a végén állt egy autó. Ekkor már feltűnhetett volna a nyilvánvaló, de a nyeretlen kétévesek nem gondolkoznak. Szépen tanakodtunk a további útvonalon, amikor odajött hozzánk egy pasi, és javasolta, hogy fogjunk taxit, mert 5-ig sztrájkolnak a tömegközlekedés dolgozói. Megpróbáltuk betájolni magunk és elindultunk. Sétáltunk egy jó darabig, pihennünk is kellett, mert nagyon fájt a lábam. Persze szökőkútnál, ahol még pisilni is kellett utána... Lassan megpillantottuk az első célpontunkat, az Angyalvárat. Mivel épp délre járt az idő, beültünk egyet ebédelni. A kevéssé kiadós, viszont elég drága ebéd után körbejártuk a várat, majd betértünk a Vatikáni múzeumba. Itt sokat tátottuk a szánkat, a végső célpont természetesen a Sixtus kápolna volt. Itt készítettem néhány tiltott felvételt. Hihetetlen, hogy néhány nappal ezelőtt a világ összes fontos bíborosa ott ült, ahol mi, és megválasztották az új pápát. A Vatikáni kertre is tudtunk néhány pillantást vetni, majd nekiveselkedtünk a Szent Péter Bazilikának. Viszonylag rövid idő alatt be is jutottunk. Itt nekem már eléggé fájt a lábam, így a Szent Péter téren kicsit pihentünk. A HÉV állomás felé vezető úton betértünk abba a fagyizóba, ahol 150 féle fagyi van. Nagyon finom volt... Nem volt gond a hazaúttal, kifizettük a szállást, majd autóval visszamentünk a halas kajáldába. Ismerősként üdvözöltek minket és mi is kicsit bátrabban választottunk. Én az antipastival teletömtem magam, így csak egy bruschettara futotta az erőm, de az én férjem ott is megmutatta, hogy milyen a magyar virtus. Ő sem kímélte a salátabárt, evett osztrigát, majd utána kicsit nehezen juttatta a pincér tudomására, hogy mit szeretne enni. De a srác jó fej volt, vette a lapot, még poénkodott is. Íme a párbeszéd: - G: Tegnapelőtt este a sarokban egy fickó evett tésztát, amin mindenféle tengeri herkentyű volt - P: Spagetti con frutti di mare? - G: Nem. Spagetti tészta, valami szósz, kagyló, polip, tintahal, stb. - P: Aha, szóval spagetti frutti di mare - G: igen, persze, legyen a tésztán minden, ami tengeri dolog. Erre a srác kivett a pultból egy homárt, és megkérdezte, hogy azt is a tetejére tegye-e. Visszamentünk a szállásra, aludtunk és kb. 6-kor elindultunk hazafelé. A férjecském igénye szerint megálltunk Pisaban is, megnézni a Ferde tornyot és környékét. Mivel kicsit későbbre kaptunk időpontot a bejutásra, ezért megnéztük a templomot is. Bár nagyon fájt a lábam, láttam, hogy vén trottyok is jönnek le, így nem engedhettem el magam. Aztán délután véglegesen hazafelé vettük az irányt, és magunk mögött hagytuk a napfényes Itáliát. Nyáron terveink szerint még visszatérünk... Egy dolog nem volt jó. Sajnos nem lesz római gyerekünk. :(