2013. április 2., kedd

2013.03.07-10. Sítábor 2013.

Korán reggel felkeltem sörkiflit sütni. Időben érkeztünk a gyülekezőre, bepakoltunk és indultunk is. Mivel a gyerek folyóügyei más ütemben működik, mint mindenki másnak, egy kicsit el is vesztettük a karavánt. Egy ideig álldogáltunk egy beállóban, amikor ismerős autót láttunk, így csatlakoztunk is hozzájuk. Persze a célegyenesben kiderült, hogy annyira nem jó autót néztünk ki vezérjárműnek, mivel nem tudta biztosan az utat, így kisebb kitérővel érkeztünk meg. Síbérlet fotózás, lepakolás, majd irány a pálya. Az asszonyoknak külön oktatója volt. Az első oktatótól nem sokat tanultunk, viszont elég jól éreztük magunk. A gyerekeknek is nagyon jól ment olyannyira, hogy a gyerek minden tiltás ellenére ment még egy kört, aholis elesett és kiment a térde. Elég jól viselte, Aztán este iszogatás, vacsorázás bolondozás. Pénteken délelőtt profi oktató vett minket kezelésbe, aminek következtében a tanulópályán le is mertünk jönni. Nekem már nem volt kedvem nagyon menni, meg ugye a gyerekre is kellett valakinek vigyáznia, így beszélgetés volt a program. Este megint ivászat és buli. Szombaton délelőtt fáslival már a gyerek is tudott menni, szépen a piros pályán - itt az én kedvesem volt a kísérő. Este a változatosság kedvéért ivászat volt. Sajnos utolsó nap nem volt valami jó az idő, így korán hazaindultunk. A gyerekkel beugrottunk még a balesetire, de szerencsére semmi komoly.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése