Vérig sértve

Szerencsére nem ő bántott meg, de az nagyon fáj, hogy nem áll ki értünk. A szerelmünkért. Arról korábban már volt szó, hogy az anyukája nem nézte jó szemmel a házasságunkat, aminek hangot is adott. Már akkor elég rossz volt a szám/szánk íze. Én akkor sem értettem, hogy miért kell ezt csinálni. Ha én elfogadom a múltat, akkor ő miért nem? Miután feltettem a képeket, nem reagált rájuk egyáltalán. Mondtam az én kedvesemnek, hogy eléggé elszomorít az, hogy a tesója barátnőjének az ilyen-olyan (néhol már-már közönséges) képeit lájkolja, míg a mi szépen kidolgozott képeinkről nem esik szó. Aztán tegnap végképp kivágta a biztosítékot,hogy a második feleségének a képét lájkolta, míg a mi fotóinkról semmi. Azt már megszoktam, hogy csak olyan képeket lájkol, amin én nem szerepelek. Nem engem kell szeretnie. A fiát. Alapvetően az bánt a leginkább, hogy az én kedves férjem ennek egyáltalán nem tulajdonított semmilyen jelentőséget. Azt mondta, hogy fogadjam el olyannak, amilyen. Arra a kérdésemre, hogy akkor engem miért nem lehet elfogadni olyannak, amilyen én vagyok, már nem tudott válaszolni. Pedig attól, hogy olyan döntést hoztunk, amivel ő nem ért egyet, az még lehet jó döntés. Ennek megfelelően töröltem az ismerőseim közül, nem akarom látni a további tevékenységeit. És meg lehet sértődni. A továbbiakban nem vagyok hajlandó arrafelé menni, hacsak nem beszéli meg ezt a dolgot az anyukájával. Ugyanis ha ez záros határidőn belül nem történik meg, akkor én fogok beszélni vele. És lehet, hogy annak nem lesz jó vége.