Nászút

Elég nehézkesen indult ez a dolog. Többször is felmerült, hogy menjünk - ne menjünk. Tekintettel arra, hogy időközben házat vettünk, a török és bolgár nászút ki lett lőve... De azt gondoltam, hogy viszonylag ritkán van az ember életében ilyen, úgyhogy mindenképpen el kell mennünk. A következő leküzdendő akadály a szabadságolás kérdése volt. Én finoman szólva sem vagyok eleresztve, tőle meg azt kérték, hogy augusztusban lehetőleg ne menjen el hosszabb időre. Mivel most voltunk kettesben, csak ez a lehetőségünk volt. Szerencsére kapott 2 szélső napra szabit, így elkezdhettem szervezkedni. Már korábban kipuhatoltam, hogy a francia riviérán még nem volt, így nem volt kérdés, hova megyünk. Szép környezet, szép autók, fényűzés. Pont nekem való. Mivel nem mondtam meg neki, hogy hová megyünk, így neki is meglepetés volt, szinte végig. Csütörtökön délután telefonált, hogy később jön, mert dolga van. Nem örültem neki. Aztán elkezdtem aggódni, hogy mi lesz vele az éjszaka közepén és hogyan fog olyan hosszú utat levezetni és hogyan fog tudni kikapcsolni. Hallottam, amikor hazaért, és szépen megvacsorázott. Én a szokott időben ébredtem, de tudtam, hogy későn ért haza, így nem keltettem fel. Egy idő után elmentem bevásárolni, hogy legalább azzal ne menjen az idő. Elég rossz lelkiállapotban értem haza, mert véleményem szerint más megoldás is lehetett volna a tegnapi dolgára, de inkább engem és a nászútunk került háttérbe. És ez nem esett túl jól, mert olyan férjem már volt, akinek a munkája volt a fontosabb és ezt nem szeretném még egyszer átélni. Nem akarok ismét a háttérben lenni. Értem én, hogy pénzből élünk, de minek a pénz, ha nincs kivel elkölteni. Talán átérezte, hogy miről beszélek, mert nagyon kedvesen próbált vigasztalni és ölelgetett, nyugtatgatott. Aztán végülis sikerült 8 körül elindulnunk. Az út nyugodt volt, jó sokat beszélgettünk. Irányítottam, jól is haladtunk, de a fránya GPS az utolsó 100 km-en már kiírta a végcélt, így a kezemben kellett tartanom. Aztán amikor átértünk a határon, akkor kristályosodott benne, hogy hová is megyünk. Amikor világossá vált, nem tudta leplezni az örömét. Lementünk az autópályáról, és a parti úton mentünk Nizzáig. A szállást kicsit körülményesen találtuk meg, de sikerült és be is vackoltuk magunkat. Este busszal be szerettünk volna menni a városba a sokat emlegetett fagyizóba, de nem jártuk sikerrel. A reptéren finoman szólva sem volt kedves a hölgy, a buszt lekéstük és a városi bringák működését sem sikerült megfejtenünk. Aztán végül autóval mentünk be. Szerencsénk volt, elég jó helyen találtunk parkolót. Nézelődtünk, sétáltunk. Én már majdnem feladtam a fagyizó keresését, de azért sikerült megtalálnunk. Közel 100 féle fagyi volt, alig tudtunk választani. Voltak érdekességek is, pl.: kaktusz, ibolya, és orchidea. Aztán a szállásra visszatérvén beájultunk az ágyba... Kellemes volt a hőmérséklet, így jó sokáig aludtunk. Az én édes kicsi férjem ágyba hozta a pezsgőt és a reggelit is. Meg persze áldoztunk a nászút lényegének oltárán is. Majd útra keltünk a Marinelandba. Pont elértünk a delfinshowt majd utána a fókashowkat is. A legnagyobb élmény azonban a gyilkos bálnák show-ja volt. A fotók beszédesek... Aztán úgy terveztük, hogy elmegyünk Saint Tropez-be, de Cannes-ban leragadtunk. Itt több kör után találtunk csak parkolóhelyet, a kocsiban átöltöztünk, majd belevetettük magunkat a Földközi-tengerbe. Kellemes volt :) Száradás-napozás után nyakunkba vettük a várost. Tátottuk a szánkat, és mivel éhesek is voltunk, vacsi helyet találtunk. Szerencsénk volt, mert találtunk egy szuper helyet, ahol volt 3 fogásos menü is. Előételként hallevest és salátát ettünk. Főételként: grillezett lazacot és steaket. Desszertnek: csokimousse-t és tiramisut. Vasárnap friss bagettet kaptam reggelire. Az úti célunk Monaco/Monte Carlo volt. Itt is csak tátottuk a szánkat, a sok csodálatos hajó és autó mindent vitt. Persze a város nevezetességeit is megnéztük és nem maradtunk le a hercegi palota őrségváltásáról sem. Bementünk a Casinoba is, ahol elvertünk a 10 eurónkkal 20-at... Aztán útra keltünk ebédelés céljából. Megálltunk egy szimpatikusnak tűnő faluban. Sajnos nem jártunk sikerrel. Már felmerült az is, hogy visszamegyünk Cannes-ba enni, de győzött a józan ész, és Nizzában ettünk. Kagylót. Meg rákot. De azért hús is volt... Ismét nyakunkba vettük a várost, néztünk strandfocit, elmentünk fagyizni, de végülis ott nem ettünk, csak én rózsafagyit egy másik helyen. És elérkezett a hazaút. Viszonylag gördülékeny volt. Anyukám finom vacsival várt minket, apu meg leitatta az én drága páromat.