2012. augusztus 27., hétfő
Családi nyaralás Vol. 2.
Ugyebár a tegnapi anyós-attrakció után nem volt túl sok kedvem a nem túl szép reményű újabb nagycsaládos nyaraláshoz. Írtam is neki egy sms-t reggel, hogy nem megyünk a Balatonra. Erre semmilyen válasz nem jött. Először azt hittem, hogy meg sem kapta, ezért írtam egy új sms-t, amire szintén nem válaszolt. Aztán délután hívott, hogy már látják a badacsonyi kikötőt. Tudta, hogy úgyis elmegyünk.
Vittem vacsorát és frissen sült desszertet is, amit az egész brigád jó ízűen el is fogyasztott. Aztán sétáltunk, próbáltunk bort szerezni, de nem jártunk sikerrel. Felállítottuk a sátrat és nyugovóra tértünk.
Reggel arra ébredtünk, hogy elvitték a cipőinket. Valószínűleg valamilyen állat volt, ugyanis nekem csak az egyiket vitte el... Aztán szépen megreggeliztünk, majd elmentünk a Sobri Jóska kalandparkba. Egész nap ott voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. A gyerekek minden majdnem minden kalandban részt vettek és egy jót ebédeltünk is. Hazafelé pincét kerestünk, ahol tudunk bort venni, de csak többszöri próbálkozás után sikerült, de az legalább finom :) Aztán este kísérletet tettünk egy kis házas életre, gondoltuk megnézzük, milyen sűrű a nádas, de volt önként jelentkező gyerek, aki velünk tartott volna... Még jó, hogy a gyerekeink állandóan a nyakunkon lógnak és vigyáznak az erkölcseinkre :)
Szerdára kultúrprogramot terveztünk, de a gyerekekben nem volt affinitás eziránt, így csak a marcipánmúzeumba mentünk. Aztán megnéztük Európa legnagyobb sztúpáját és építettünk magunknak szép nagy egyensúlyt. Utolsó lépésként pedig megnéztük az imahelyet is. Este már jelezte a drágám, hogy eléggé feszült a benne rekedt tesztoszteron miatt, így megtámadtuk az autót, de persze megzavartak minket ott is - ezúttal idegenek.
Csütörtökön szabadprogram volt, ennek keretén belül elmentünk a badacsonyi tangazdaságba speciális bort venni, ahol borkóstolóval is szolgáltak. Megkérdezték a nagylánytól, hogy elmúlt-e már 18. A nemleges választ követően pedig kapott fél pohár bort. Aztán elmentünk vitorlázni. Az eredeti terv az volt, hogy mi visszahajózunk, ők meg mennek a kikötőjük felé, de mivel nem volt menetrend-szerinti járat, visszafordultunk. Mivel a lányok nem kívántak ismét vitorlázni, így velem. Elmentünk fagyizni és bementünk anyuhoz is. Meg sütöttem vacsorára palacsintát. Nem örültem annak, hogy egyedül hajózik, de jól tudott haladni, így éjjel hazajött. Bár foglalt volt az ágyam, egy darabig tűrte, aztán kirakta a trónbitorlót a nappaliba...
Pénteken elmentem dolgozni, de időben hazaértem, délután elmentünk az aquaparkba, ahol jól szórakoztunk, majd bevásároltunk a hétvégére.
Szombaton délelőtt elmentünk cipőket venni, majd bevásároltunk az esti vacsihoz. A gyerekek sütit sütöttek, mi pedig a lazacot készítettük el. Jöttek a barátnőmék, társasoztunk.
Aztán kicsit változott a program, elvitte a lányait az IC-re és jött haza. A nemzeti ünnepen pedig elvittük a gyereket anyuékhoz nyaralni és tervezgettük a kisházunkat.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése