Mivel fél nap szabin voltam, így viszonylag időben tudtunk indulni. Lejártam a fél várost kis DVD töltőért, de senki nem vette a lapot, hogy mit is akarok igazán. Segítséget kértem tőle, majd közölte, hogy ő ezt tulajdonképpen valószínűleg meg tudja csinálni. Eléggé bemérgedtem, mert kb. fél éve mondogatom, hogy gond van a DVD-vel, és ugye a hosszú úton mégiscsak jó, ha a gyerek egy kicsit el tudja foglalni magát. Ennek megfelelően az egész utat végig beszélte, aludni esze ágában sem volt.
Már nagyon vártam, hogy átüljek a másik autóba, mert folyamatosan figyelni az utat és a gyerekkel játszani is, elég fárasztó. Mikor megérkeztünk, közölte, hogy az én kocsimmal megyünk. Nem érintett túl jól, mert szívesen csuktam volna be egy kicsit a szemem, de azért megoldottam.
A testvéréék gyertyás vacsorával vártak minket. Nagyon jól esett. Legalább valakinek hiányoztunk.
Aztán a gyerekei megemlítették az előző feleséget, ami elég rosszul érintett. Tudtam, hogy veszekedés lesz. Mondhatni, Miskolcon ez már menetrend szerűnek tekinthető. Miért kell állandóan emlegetni? Miért nem foglalkoznak azzal, hogy más mit érez? Én miért vagyok mindenkire tekintettel és rám miért nincs senki?
Aztán másnak délelőtt elmentünk a családi kulipintyóba. Nagyon szép helyen van. Kedves, erdőszéli házikó. Anyukája is szeretettel várt minket. Sőt, még szuvenírt is kaptunk a korzikai utazásról. Közösen főzőcskéztünk. Ő bepácolta a húst és később megsütötte, én pedig megcsináltam a salátát. Közben pedig beszélgettünk.
Ebéd után a hintaágyon próbáltunk pihenni, de persze, hogy megkívánt. A végén már könyörgött, hogy ne mozogjak. Hát persze, hogy mozogtam :)
Később elmentünk borfesztiválra, ami inkább csak fesztiválocska volt, de a helyieknek biztos, hogy nagy élmény volt. De azért mi is jól éreztük magunkat.
Este, tábortűznél szalonnát sütöttünk. Éjszaka pedig összebújtunk. Olyan jó volt, ahogy magához szorított. Mintha sosem akarna elengedni.
Reggel mondtam neki, hogy költözzünk oda. Olyan béke volt, és olyan nyugalom.
Persze nem sokáig. A kisebbik lánya többször is olyat tett és úgy viselkedett, ami nálam végleg betette a kaput. Nem értem a viselkedését, és igazából kezelni sem tudom. És már nem is kívánom kezelni. A továbbiakban inkább külön lennék tőle, mert nem éri meg nekem, hogy konfrontálódjunk miatta. És az az igazság, hogy a lelki nyugalmam is többet ér ennél.
Ennek megfelelően teljesen elromlott a kedvem. Amikor elmondtam a kedvesemnek, akkor ő gyakorlatilag csak annyit mondott, hogy "ő mindig ilyen volt". Az lehet, de én ezt nem vagyok hajlandó elviselni. Az én hátamon többé-kevésbé fát lehet hasogatni, sok mindent eltűrök. De ha a gyerekemet érinti hátrányosan valami, akkor arra nagyon zabos vagyok. Pláne úgy, hogy ő nem szolgált rá.
Csak le kellene ülni beszélgetni egyet azzal a kislánnyal. Okos, értelmes gyerek. Ha elmondják neki, biztos, hogy megérteni. Hogy ezt miért nem teszi meg vele egyik szülője sem, azt nem tudom.
Én nagyon teljesen nyitott szívvel közelítettem hozzájuk. Feltétel nélkül. Én sokáig tepertem azért, hogy elfogadjanak, megkedveljenek, ne adj Isten, még meg is szeressenek. Minden egyes találkozáskor élményt terveztem nekik. Elég sok dolgot tudnék felsorolni, amit én tettem értünk és jártam közben az apjuknál. Vissza lehet olvasni ezt a blogot. Nem várok hálát. Nem vagyok nagy igényű, de egy köszönöm azért jól esett volna. Ehelyett az állandó kritikát és fikázást hallom.
Ezt elmondtam apukájuknak is. Aki ennek megfelelően egész úton hazafelé egy szót sem szólt hozzám. Tudom, hogy fáj az igazság. Amikor ő tesz megjegyzést a gyerekemre, nekem is rosszul esik. De megpróbálok tenni annak érdekében, hogy jobb legyen.
Sajnos a közös nyaralás is veszélybe került ezáltal. Jelenlegi állapotom szerint csak bizonyos feltételekkel vagyunk hajlandóak a nagy családi nyaralásban részt venni.
Már nagyon vártam, hogy átüljek a másik autóba, mert folyamatosan figyelni az utat és a gyerekkel játszani is, elég fárasztó. Mikor megérkeztünk, közölte, hogy az én kocsimmal megyünk. Nem érintett túl jól, mert szívesen csuktam volna be egy kicsit a szemem, de azért megoldottam.
A testvéréék gyertyás vacsorával vártak minket. Nagyon jól esett. Legalább valakinek hiányoztunk.
Aztán a gyerekei megemlítették az előző feleséget, ami elég rosszul érintett. Tudtam, hogy veszekedés lesz. Mondhatni, Miskolcon ez már menetrend szerűnek tekinthető. Miért kell állandóan emlegetni? Miért nem foglalkoznak azzal, hogy más mit érez? Én miért vagyok mindenkire tekintettel és rám miért nincs senki?
Aztán másnak délelőtt elmentünk a családi kulipintyóba. Nagyon szép helyen van. Kedves, erdőszéli házikó. Anyukája is szeretettel várt minket. Sőt, még szuvenírt is kaptunk a korzikai utazásról. Közösen főzőcskéztünk. Ő bepácolta a húst és később megsütötte, én pedig megcsináltam a salátát. Közben pedig beszélgettünk.
Ebéd után a hintaágyon próbáltunk pihenni, de persze, hogy megkívánt. A végén már könyörgött, hogy ne mozogjak. Hát persze, hogy mozogtam :)
Később elmentünk borfesztiválra, ami inkább csak fesztiválocska volt, de a helyieknek biztos, hogy nagy élmény volt. De azért mi is jól éreztük magunkat.
Este, tábortűznél szalonnát sütöttünk. Éjszaka pedig összebújtunk. Olyan jó volt, ahogy magához szorított. Mintha sosem akarna elengedni.
Reggel mondtam neki, hogy költözzünk oda. Olyan béke volt, és olyan nyugalom.
Persze nem sokáig. A kisebbik lánya többször is olyat tett és úgy viselkedett, ami nálam végleg betette a kaput. Nem értem a viselkedését, és igazából kezelni sem tudom. És már nem is kívánom kezelni. A továbbiakban inkább külön lennék tőle, mert nem éri meg nekem, hogy konfrontálódjunk miatta. És az az igazság, hogy a lelki nyugalmam is többet ér ennél.
Ennek megfelelően teljesen elromlott a kedvem. Amikor elmondtam a kedvesemnek, akkor ő gyakorlatilag csak annyit mondott, hogy "ő mindig ilyen volt". Az lehet, de én ezt nem vagyok hajlandó elviselni. Az én hátamon többé-kevésbé fát lehet hasogatni, sok mindent eltűrök. De ha a gyerekemet érinti hátrányosan valami, akkor arra nagyon zabos vagyok. Pláne úgy, hogy ő nem szolgált rá.
Csak le kellene ülni beszélgetni egyet azzal a kislánnyal. Okos, értelmes gyerek. Ha elmondják neki, biztos, hogy megérteni. Hogy ezt miért nem teszi meg vele egyik szülője sem, azt nem tudom.
Én nagyon teljesen nyitott szívvel közelítettem hozzájuk. Feltétel nélkül. Én sokáig tepertem azért, hogy elfogadjanak, megkedveljenek, ne adj Isten, még meg is szeressenek. Minden egyes találkozáskor élményt terveztem nekik. Elég sok dolgot tudnék felsorolni, amit én tettem értünk és jártam közben az apjuknál. Vissza lehet olvasni ezt a blogot. Nem várok hálát. Nem vagyok nagy igényű, de egy köszönöm azért jól esett volna. Ehelyett az állandó kritikát és fikázást hallom.
Ezt elmondtam apukájuknak is. Aki ennek megfelelően egész úton hazafelé egy szót sem szólt hozzám. Tudom, hogy fáj az igazság. Amikor ő tesz megjegyzést a gyerekemre, nekem is rosszul esik. De megpróbálok tenni annak érdekében, hogy jobb legyen.
Sajnos a közös nyaralás is veszélybe került ezáltal. Jelenlegi állapotom szerint csak bizonyos feltételekkel vagyunk hajlandóak a nagy családi nyaralásban részt venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése