2013.01.19-20. - A válság csak fokozódik

Pénteken este mulatott a barátaival. Ésszerűen döntött, amikor nem jött haza. Épp csak, hogy hazaért, havat lapátolt, végighallgatta a szomszédasszony sirámait és hőstettét (amiben a kutyánknak és nekem nem kis szerepünk volt), majd mentünk is anyukámhoz szülinapot köszönteni. Délután moziztunk, szerelmeskedtünk majd újra moziztunk, közben csipeszt sütöttünk, majd megint szerelmeskedtünk. Az átok, mintha kezdene elszállni. Elolvastattam vele az előző blogbejegyzést. Kértem a véleményét, de nem szól semmit. Vasárnap délelőtt is filmet néztünk, meg pizzát sütöttünk. Közben egy jóindulatú ismerős közölte, hogy benn volt a legjobb barátnőmmel a kisbabája születésénél. Nagyon szíven ütött a dolog, több szempontból is. Leginkább az, hogy nem az illetékestől tudtam meg, az pedig mélyen felháborított, ahogy ezt az információt kezelte nyilvánosan a facebookon. Fel is mentem a hálóba sírni, mert eléggé megbántódtam. Azt akartam, hogy hagyjon mindenki békén. Nyilván nem ez lett, állítólag keresett (nem hallottam), de végül megtalált és mondott néhány keresetlen szót, megpróbált vigasztalni is, de állítólag eltoltam magamtól. Én erre nem emlékszem. Aztán ez a történet kihozta belőlem a mi problémánkat, ami a gyerekkérdést illeti, és közölte velem, hogy csak akkor van jogom őt számon kérni, ha biztosat tudunk. Ez sem esett azért túl jól, mert nagyon nem értek vele egyet. Aztán persze lelépett. Egyedül hagyott a bánatommal. Ismét. Időközben tisztáztam a helyzetet a barátnőmmel. Mivel lenyugodtam, próbáltam megbeszélni az én kedvesemmel a problémáimat. Nem értem, hogy miért nem támogat. Hogy miért nem próbál az én fejemmel gondolkodni. Szó szót követett, csak még jobban elmérgesedett a helyzet. Olyannyira, hogy már komoly hülyeségre is képes lettem volna, csak hogy figyeljen rám. Egy mázli volt, mégpedig az, hogy ott volt a gyerek. Teljesen összeomlottam. Ő azt hiszi, hogy hisztiztem, de az nem az volt. Egyértelműen. Én segélykiáltásnak mondanám. Azt gondolom egyébként, hogy jó lenne már eldöntenie, hogy melyik fontosabb: az egója vagy a mi kapcsolatunk. Persze azért még belém rúgott egyet, közölte, ha műsorozom, el fog menekülni. Hát köszi. A gyereket nem magamnak szülném, azt hiszem, hogy ez világos. Mért nem áll mellettem a saját férjem? Kinek mondjam el a problémáimat, ha nem neki? Ki hallgat meg, ha nem ő? És ki támogat, ha nem ő?