Síelés

Csütörtökön délelőtt elmentem bevásárolni és a sífelszerelésekért, majd ebéd után indultunk. Sima utunk volt, már várt minket. Átpakoltunk a másik autóba, majd mentünk egy kis kalóriáért, de megint nem volt nyitva a minifánkos.

Hamar Miskolcra értünk ahol már nagyon vártak minket. Most mutatta be a tesója az új barátnőjét. Hát nem tudom. Elég visszafogott csaj, az biztos. Szerintem bántották, mert nagyon riadt a tekintete. A pasi boldognak tűnik, bár nem lepődnék meg azon sem, ha az elődjével újra találkoznánk. Valahogy ez a szerep nem áll jól neki. Lehet, hogy csak azért, mert én nem így ismertem meg.

Meghitten és szerelmesen telt az éjszaka. Szerelmes szavakat súgott a fülembe.

Aztán reggel időben keltünk, hogy a megbeszéltek szerint érjünk oda a gyerekeiért, akik mint mindig, most sem készültek el időben. Nem is tudom, hogy mit vártam. Aztán persze az úton is folytatódott a nyafogás. Az egyik unatkozik, a másiknak más baja van. Egyébként is idegesít a folyamatos vinnyogás, de ha jól belegondolok, én 35 évesen síeltem először. Nem tudom felfogni, hogy minek kell állandóan, mindenen problémázni.

Aztán kiderült az is, hogy egyikük nem hozott sínadrágot. Hát igen. Ez is ránk maradt. Komolyan mondom, én nem értem. Az anyjuk miért nem tud utánunk nézni, hogy van-e mindenük? Eddig még egyszer sem fordult elő az, hogy mindenük legyen. Valami mindig hiányzott. És persze még olyan sem volt, hogy ne hagyták volna el valamijüket. Egyszerűen nem bírom felfogni. És azt sem, hogy miért kell az én gyerekemet állandóan kirekeszteni. Ez az, amin aztán végképp bepöccenek.

A jókedvemnek persze az sem tett túl jót, hogy megint én éreztem magam szarul, hogy mertem szólni: forgalomban, vezetés közben, gyerekekkel a hátsó ülésen nem írogatunk sms-t. Megkaptam, hogy vezessek. Vajon mire számított? Gondot okozna nekem, ha vezetnem kellene?

Kisebb kerülővel megtaláltuk a szállást, de mivel még nem lehetett elfoglalni, így elmentünk a sípályákhoz. Jobb híján az autóban öltöztünk át. Persze nem aratott osztatlan sikert a dolog. Mondanom sem kell, hogy nem én vagy a gyereken műsoroztunk. Aztán a változatosság kedvéért a kasszáknál is volt egy kör hiszti. Aztán a pályánál már én kezdtem még jobban bedühödni, ugyanis a -18 fokban megintcsak várni kellett rájuk.

Mikor megláttam a sípályát, teljesen felhúztam magam. Nagyon meredek volt és még a végét sem láttam. Persze próbált segíteni, de arra már totálisan elment az egésztől a kedvem. Legszívesebben otthagytam volna az egész bandát. Azért nagy nehezen lejöttünk. Elfoglaltuk a szállást, majd elmentünk vacsorázni.

Találtunk egy nagyon jó kis helyet. Bár az az igazság, hogy nem volt kedvem sehová sem menni, éhes voltam. Muszáj volt. Már napközben elhatároztam, hogy én a továbbiakban nem vagyok hajlandó sehová sem menni ötösben. Betelt a pohár. Aztán kitaláltam, hogy éppen csak azt fogom tenni, amit ők. És elkezdtem ugyanúgy nyafogni, mint ők. Először senki sem tudta hová tenni a dolgot, de aztán egy idő után észbe kaptak. Ahogy sértődtek meg, úgy lendültem egyre jobban bele. A szálláson aztán a közös játékot erőltette. Nem értem, hogy miért kell ezt állandóan. Ami nem megy, az nem megy.

Szombaton nem mentünk el síelni. Aztán mondták, hogy van könnyebb pálya is. És akkor miért nem oda mentünk tegnap? Hogy teljesen elmenjen a kedvünk az egésztől? Köszi.

Így mi ott maradtunk a gyerekkel. És nagyon jól éreztük magunkat. Filmet néztünk, játszottunk, hógolyóztunk, nagyon jó volt kettesben. Persze ebédre ettek nélkülünk gőzgombócot. Ugyanúgy éreztem magam, mint Horvátországban, amikor nem hoztak nekünk fagyit. Erről ennyit.

Nem is értem, hogy miért van szükség ezekre a kirándulásokra. Csak a szakadékot mélyítik. És azt sem tudom, hogy miért nem veszi ezt észre.

Vasárnap reggel persze megint rájuk kellett várni. Azt senki sem veszi figyelembe, hogy milyen időjárási körülményekben kell nekünk hazajönni. Míg őket otthon anyukájuk tutujgatja, addig mi -18 fokban, havas úton még utazunk 500 km-t.

Sajnos a gyerekemnek fájt a pocija. Ennek ellenére jól bekajált a Mekiben. Az út ezúttal viszonylag zökkenőmentes volt egészen addig, amíg a gyerekem be nem rókázott a kocsiba. Szegényem. Immár szokásossá válik a dolog, hiszen tavaly is volt ilyenre példa. Gyorsa takarítás (vinnyogás) és szerencsére hazaértünk.

Én többet így nem vagyok hajlandó síelni menni. És 5-ösben sem sehová.