Nagyon vártam már haza. Úgy volt, hogy kedden jön, de praktikus okok miatt inkább szerdán jött. Finom kajával vártam, jó volt nézni, amilyen jóízűen ették a kentucky csirkeszárnyakat és a salátát. Aztán beszélgetés, amiben megütötte a fülemet, hogy úgy érzékelte, hogy anyukám feltűnően sokat mutogatta neki a gyűrűjét. Éreztem a rosszalló hangsúlyt a mondataiban.
Eléggé rosszul érintett a dolog, mert tudom, hogy mire gondolt. Érzése szerint számára nő a nyomás...
Ezzel szemben úgy érzem, hogy én teljesen vétlen vagyok az ügyben. Nem tehetek arról, hogy ki hányszor mutogat valamit és azt milyen célzattal teszi. Egyébként pedig nem éreztem túlzónak, egyszerűen csak örült neki. És pontosan ugyanannyiszor mutatta meg nekem, mint neki, tehát nem élezte ki a dolgot.
Meg különben is: miért gondolja úgy, hogy mindenki őt akarja? Annyira azért nem jó parti.
Ez aztán meg is alapozta az esténk további részét. Már 2 napja nagyon vágytam rá, de sajnos elment a kedvem az egésztől. Egy darabig kérdezgette, hogy mi bajom, de aztán elaludt. Minekutána horkolt, többször is felköltöttem. A harmadik után kivonult a nappaliba aludni. Egy kis idő elteltével utánamentem, hogy jöjjön be, de persze nem jött.
Reggel azért csak visszahúzta a szíve...
Együtt indultunk, együtt reggeliztünk az egyik kedvenc helyemen.

Már egy hete biztosra kérdezte, hogy jövök-e Budapestre. Gondoltam, hogy valamire készül, de erre azért nem számítottam.
Elintéztem a dolgaim, majd elmentem a Westendbe, ahol nézegettem, sőt vettem is néhány dolgot, majd találkoztam az unokatesómmal. Mire végeztünk, ő már várt, és felajánlotta, hogy nézzünk körül a bevásárlóközpontban. Ehhez kedvem lett volna, de forráshiányosan nem szeretek, így elindultunk a Duna-partra sétálni. Időközben megeredt az eső, így visszamentünk az autóért. Mivel újra jó idő lett, elmentünk a Margit-szigetre sétálni-napozni. Itt jeleztem neki, hogy már nem szeret, mert nem vitt el a víztorony csóktermébe, hogy megcsókoljon. Aztán kicsit cinkeltem, és egyszer csak megsértődve felpattant. Mondta, hogy menjünk. Én nem akartam menni, mert tök jó volt ott, de elcibált.
Szépen irányba tettem az autót, miközben mondogattam neki, hogy már nem szeret, mert ott volt a lehetőség a csókteremre, és kihagytuk, régen ez még fontos lett volna neki, most meg már nem foglalkozik a romantikázással. Még talán azt is mondtam neki, hogy majd maximum mással elmegyek.
Aztán letérített az útról. Ezt különösen nem szeretem. Szeretem tudni a nagyvárosban, hogy merre kell menni, mert céltalanul bolyongani elég nehéz. A parkolás sem ment túl jól, mert balra kellett parkolni, én meg igazából jobbra tudok. Aztán sms-ben nem sikerült parkolni, aprót kellett vadászni. Végülis megoldottuk problémát, és elkezdtünk sétálni.
Nézegettünk, én meg morogtam az előzőekben történtek miatt, amikor is megállt az egyik Duna-parti luxusszálloda kerthelyiségében. Hmm. Nagyon nem tudtam mit kezdeni a dologgal. Aztán kiderült, hogy foglalt asztalt egy különleges akció keretén belül.

http://www.peppers.hu/peppers/index.php
A hely természetesen nagyon igényesen volt kialakítva. Minden fekete-fehér volt, megbolondítva egy kis pirossal is. Úgy az enteriőr, mint a pincérek ruházata és az étkészlet.
Nagyon kedvesek voltak velünk. Egyből hoztak kóstolónak kemencében sült lepénykenyeret fokhagymás és csípős mártogatóssal. Nagyon finom meleg volt, gyakorlatilag már képesek lettünk volna azzal jóllakni.
Én közben elmentem felderíteni a mosdót. Azt is nagyon igényesen alakították ki. Teljesen fekete volt minden, csak a mosdók voltak fehérek. Élő hófehér orchidea volt a dekoráció. Egyetlen negatívumként értékeltem a papír kéztörlőt.
Limonádét kért a drága, ami valóban nagyon jól mutatott. Gyakorlatilag sima limonádé volt, tele citrus gyümölcsökkel.
Viszonylag hamar konszenzusra jutottunk a menüt illetően, mondhatom a már bevált metódust követtük: különböző kajákat kértünk, és feleztünk. Itt jegyzem meg, hogy minden kaja nagyon finom volt, de zárójelben odaírom a véleményem.
Előétel: bresaula marhasonka (5) és füstölt kardhal carpaccio (5**).

Főétel: mangalica sertésborda borsmártásban sült burgonyával és grillezett zöldségekkel (5) valamint rózsaszínre sült kacsamell májával, kadarka borosmártással rukolás burgonypörével (5***)
Desszert: eper Grand Marnierban vaniliafagyival (5*) és tiramisu Peppers! módra (5). Azt mondjuk nem tudom, hogy mitől volt Peppers! módra, de jó volt. Az epret tök jól szervírozták. A lényeg egy ék alakú koktélos pohár tetejében volt, ez az egész pedig egy jéggel teli mini gömbakváriumban. Bár ez egy kissé nehézkessé tette a megevését, azért megbirkóztunk vele.
Én igazából nem is nagyon tudtam szóhoz jutni a meglepődéstől. Utoljára Maurónál éreztem magam így. És nagyon jó volt. Épp jókor jött. Kicsit kezdtem már elbizonytalanodni.
Aztán visszamentünk a hármas számú lakhelyére. Megpróbált megkörnyékezni, de valahogy ne volt kedvem a dologhoz. A kötelező körök után elmentünk aludni. Ismét bevetette férfiúi báját, hogy meghódítson, de nem ment. Elmondtam neki, hogy milyen érzések vannak bennem ezzel kapcsolatban. Az a durva, hogy az adott pillanatban úgy is éreztem, ahogy mondtam. De amikor hozzábújtam és megéreztem az illatát, elkapott a vágy. Hát Istenem. Én is csak nőből vagyok...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése