Összetörve

Már nagyon vártam, hogy jöjjön. A kapcsolatunk elmélyülése óta még nem töltöttünk külön ilyen sok időt.

Már múlt vasárnap eldöntöttem, ha nem lesz ónos eső, akkor eljövök értük. Ne kelljen busszal zötykölődniük. Az ünnepek alatt többször is bebiztosítottam az időpontot, nehogy hibázzak.

Szépen elterveztem, hogy időben indulok, amit sikerrel teljesítettem is. Épp Fehérvárnál jártam, amikor jött az sms, hogy késik az IC 3/4 órát. Így nyugodtabban mentem már az autópályán. Parkolóhelyet is találtam, elbattyogtam a közeli plazaba, ahol eltöltöttem az időt.

Aztán kimentem a pályaudvarra. Mire kitaláltam, hogy hogyan lepem meg őket, kiderült, hogy nem is oda és akkor érkeznek, amit először gondoltam. De nem adtam fel. Vettem egy HVG-t és visszaültem a kocsiba olvasni. Aztán eljött az idő. A peronra csak a legcsábosabb mosolyom bevetésével tudtam bejutni. Szépen beálltam egy oszlop mögé, hogy a megfelelő pillanatban ki tudjak ugrani, majd hibernáltam magam.

Lassan me is érkeztek. Mivel azt tudtam, hogy a csajokat nem fogom látni a tömegben, csak remélni tudtam, hogy nem vett fel sapkát. És tényleg :) A megfelelő pillanatban eléjük álltam. A csajok megörültek, ő pedig a világ legnyugodtabb arcával természetesen köszöntött. Aztán kicsit később leesett neki, hogy hol is vagyunk.

Együtt elmentünk kajálni, majd haza. Visszafelé eléggé megbántott, mert azt mondta, hogy a lányai nem szeretnek, még nem jött el az ideje.

Aztán este rádobott még egy lapáttal. "Nem miattad, hanem miattam jöttek el." Hát köszi. Akkor inkább ne jöjjenek...

Totálisan kikészített ezzel. Nem ezt vártam és nem ezt érdemeltem. Egész éjjel nem aludtam. Azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. De hogy a továbbiakban nem töröm magam, az biztos. Így mi értelme?