Ígéretéhez híven szerdán meglátogatott minket. Kissé fáradtan, de csillogó szemekkel. Átmeneti autóval jött, melyre a gyerekem kijelentette, hogy túl nagy és ő nem hajlandó beleülni. Azért a jóéjt puszi után vetett rá még egy pillantást :)
Csütörtökön a gyerek újfent közölte, hogy ő nem ül bele az autóba, hiszen dízel és a dízelek gonoszak, mint azt a Thomas, a gőzmozdonyban látta.
Pénteken persze az én kedvesem pont akkor érkezett, amikor az ügyeleten ültem a bárányhimlő-gyanús gyerekemmel. Amiről aztán kiderült, hogy nem csak gyanu. Mindenesetre kergettük egymást egy darabig, mígnem otthon egymásra találtunk.
Igazából nem volt valami jó kedvem, mert elég nyomasztó gondolataim voltak egész nap. Az előző feleség járt egész nap az eszemben, s persze rásegítettem egy kis facebookos "ellenőrzéssel" is. A párkapcsolati tréning egyik kérdése is eléggé mellbe vágott. "Mire vágyom az életben?". Hát igen. Normális esetben nem tűnik olyan nagy dolognak, ha az ember férjhez szeretne menni, de a mi esetünkben igen. Nekem még mindig fontos (lenne) és hiszek benne (illetve hinnék, ha hagyná). És megértem az érveit és el is fogadom. Viszont azt már nem tudom elfogadni, hogy ezt minden lehetséges alkalommal az orrom alá dörgöli.
Szombaton anuykám szülinapját ünnepeltük. Ismét jó hangulatú volt a családi összejövetel, olyannyira, hogy hazafelé még a kosarat is bekötötte a biztonsági övvel.
Itthon béke, nyugalom és harmónia. Egészen addig, amig egy teszt során ki nem derült rólam, hogy nem vagyok kalandvágyó. Én ezzel abszolút nem értek egyet. De persze ő igen. Nem is igaz!!!
Aztán ismét elváltak útjaink. Azt hiszem, ez a menetrend nem tűnik rossznak. Legalábbis egyelőre működőképesnek látom.
Most, hogy van számítógéped, Te is fűzhetsz ám megjegyzéseket. Eléggé le vagy maradva :(
Csütörtökön a gyerek újfent közölte, hogy ő nem ül bele az autóba, hiszen dízel és a dízelek gonoszak, mint azt a Thomas, a gőzmozdonyban látta.
Pénteken persze az én kedvesem pont akkor érkezett, amikor az ügyeleten ültem a bárányhimlő-gyanús gyerekemmel. Amiről aztán kiderült, hogy nem csak gyanu. Mindenesetre kergettük egymást egy darabig, mígnem otthon egymásra találtunk.
Igazából nem volt valami jó kedvem, mert elég nyomasztó gondolataim voltak egész nap. Az előző feleség járt egész nap az eszemben, s persze rásegítettem egy kis facebookos "ellenőrzéssel" is. A párkapcsolati tréning egyik kérdése is eléggé mellbe vágott. "Mire vágyom az életben?". Hát igen. Normális esetben nem tűnik olyan nagy dolognak, ha az ember férjhez szeretne menni, de a mi esetünkben igen. Nekem még mindig fontos (lenne) és hiszek benne (illetve hinnék, ha hagyná). És megértem az érveit és el is fogadom. Viszont azt már nem tudom elfogadni, hogy ezt minden lehetséges alkalommal az orrom alá dörgöli.
Szombaton anuykám szülinapját ünnepeltük. Ismét jó hangulatú volt a családi összejövetel, olyannyira, hogy hazafelé még a kosarat is bekötötte a biztonsági övvel.
Itthon béke, nyugalom és harmónia. Egészen addig, amig egy teszt során ki nem derült rólam, hogy nem vagyok kalandvágyó. Én ezzel abszolút nem értek egyet. De persze ő igen. Nem is igaz!!!
Aztán ismét elváltak útjaink. Azt hiszem, ez a menetrend nem tűnik rossznak. Legalábbis egyelőre működőképesnek látom.
Most, hogy van számítógéped, Te is fűzhetsz ám megjegyzéseket. Eléggé le vagy maradva :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése