Családi nap

A cégem családi napjára voltunk hivatalosak. Nem volt sok bizodalmam, hogy eljönnek, de végülis időben megérkeztek. Pont akkor, amikor vért adtam. Azt hiszem, hogy szépen elfoglalta magát mindenki. A tombola után hazajöttünk, átöltöztünk, megmutattuk a házról készült fotókat a gyerekeinek is - akiknek nagyon tetszett. Csakúgy, mint az anyukájának (ez azért elég nagy meglepetés volt) Aztán a bálban már nem voltunk annyira aktívak, így viszonylag korán hazajöttünk. Rommá áztunk. Miután lefeküdtek a gyerekek, adóztunk a testiségnek is. Reggel beszélgettünk és elmondtam neki, hogy én előre szeretném megmondani a szüleimnek, hogy férjhez megyek - mert megérdemlik. Sokat köszönhetünk nekik (gyakorlatilag a nászajándékot már megkaptuk). Meg ugye én vagyok az egyetlen gyerekük, szerintem jár nekik, hogy velem/velünk örüljenek. Elmondtam neki azt is, hogy én nem szólok bele, hogy ő ezt hogyan kommunikálja, és tiszteletben tartom a döntését és semmilyen fórumon nem fogom kellemetlen helyzetbe hozni. Meglepő módon, nem ellenkezett. Sőt. Azt mondta, hogy ő fogja megmondani. Hmmm. meglepő fordulat. Ami sajnos rövid ideig tartott, mert közben kiderült, hogy ő majdnem elbizonytalanodott, ami nekem azt jelenti, hogy elbizonytalanodott. És mind kiderült, csütörtökön azért nem közeledett, mert "nem érezte komfortosan" magát a papírmunkától. Egy világ omlott össze bennem. Én így már nem akarom. Ezek után mire számítsak? Megismétli magát a történelem? Én ezt nem szeretném. Azt a baj, hogy csak a pozitív jeleket vettem észre, a negatívakat nem. Pl. egyáltalán nem választott magának tanut. Vajon ciki bármely barátját megkérnie? Nem értem. Értelmes emberek vagyunk, miért nem mondja meg? A nászút ügyében sem tett lépéseket (legalábbis én nem tudok róla). Ezek szerint oda sem megyünk. Mik ezek, hogyha nem egyértelmű jelek? És amikor ezt szóvá tettem, akkor képes volt azt mondani, hogy ha így viselkedem, azzal azt érem el, hogy nem fogja elmondani ezeket a dolgokat. Hát ez szép. Akkor mi értelme a kapcsolatunknak? Megmondtam neki, hogy holnap lemondom az egészet. Nincs rá szükség. Azt sem szeretném, hogy fancsali képet vágjuon a képeken, mert épp nem érzi komfortosan magát. Azt, hogy eztán mi lesz, nem tudom. Amikor elköszöntünk, azt mondta, hogy szeretné, ha mire visszaér, ott legyek a hajón és hogy a terveinket ne változtassam meg. Azt biztos, hogy nem leszek ott. Nem érzem úgy, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem. Sőt, ha jól belegondolok, hirtelen nem is jut eszembe olyan, amikor ő kért volna. Én vagyok sárba taposva és megint én könyörögjek? Ezúttal nem. Túlcsordult a pohár. Tényleg nem érzem úgy, hogy nekem kellene tepernem.