hogy már nem szerelmes belém.
Egész hétvégén nagyon furán viselkedett. Persze én sem voltam angyal, de a kialakult helyzetben ez szerintem normális. És igen, ezt egy férfinak tolerálnia kell, pláne akkor, ha azért elég erőteljesen részese a dolognak.
Amikor pedig kérdezősködtem, akkor nem válaszolt és a végén közölte, hogy kiábrándítóan viselkedem. Amikor jeleztem felé, hogy hozzám nagyon egyszerű út vezet, egész egyszerűen csak szeretni kell, akkor közölte, hogy ő nem játssza meg magát. Pedig Szívem ahhoz, hogy működjön egy kapcsolat, néha nem árt. Azt hittem, hogy tanultál már a korábbiakból.
Aztán a délután viszonylag nyugiban telt, én azt hittem, hogy minden rendben, amikor is közölte, hogy már nem szerelmes belém. Teljesen ledöbbentett. Állítólag pénteken este még szerelmes volt, és ha majd nem leszek vele, akkor megint az lesz. Korábban azt mondta, hogy nála nem úgy működik, hogy egyszer szerelmes egyszer nem; hanem ő vagy szerelmes vagy nem. Akkor most mi van?
Este szerelmeskedtünk, de első körben nem tudtam magam átadni az örömöknek. Sírtam. Mert nem érzem magam biztonságban. Ezek után meg pláne nem.
Másodjára jó volt. Azt hiszem, tényleg szerettük egymást.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése