2011. október 18., kedd

Munkahelyi válság

Munkában nem alakult jól a nap, ugyanis írásbeli figyelmeztetést kaptam, életemben először és véleményem szerint igazságtalanul, bár a jog lehetőséget ad rá. Elég rosszul érintett, hogy egy ilyen időszakban annak ellenére, hogy én néha erőn felül teljesítek, nem mérlegel a főnököm és nem áll ki értem.

Ezt elég nehéz nekem feldolgozni, bármi is van a háttérben. Még mindig úgy gondolom, hogy vihart csináltak a biliben. Nem ismerem az okot, de kivárom, hogy mi lesz belőle. Nyilván, egész éjjel gondolkodtam, kerestem az okokat és magyarázatokat. Most már talán kezdek lehiggadni, majd meglátjuk, hogy mi lesz. Én a továbbiakban is teszem a dolgom, viszont megteszem a kezdeti lépéseket ahhoz, hogy saját vállalkozásunk legyen.

Nagyon jól esett, hogy támogatott, sőt, még haza is jött, hogy a támaszom legyen. Próbált nyugtatni, de persze én már eléggé behergeltem magam, úgyhogy gyakorlatilag semmi esélye sem volt.

Aztán olcsó albérletet kerestünk neki/nekünk. Találtam egy nagyon cukit occsó pénzért. Olyan jó lenne, ha összejönne a kiskuckó. Hiszen ezt már együtt választottuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése