Alapvetően nem indult túl jól a hét, és ez legfőképpen a volt férjemnek volt köszönhető. Nem szeretném részletezni, mert nem itt van a helye, de eléggé kiakasztott. S persze kedvesem volt az egyetlen, akivel ezt meg tudtam beszélni.
Aztán anyuékhoz mentünk ebéd után egy kis fodrászkodásra, ő is oda érkezett. Hozott nekem vigasztalásul szép virágot. Meglepően korán jött, szerencsére a közelben volt dolga.
Aztán otthon közösen főztünk vacsorát, amit villámgyorsan el is pusztítottunk. A fiúk leültek Pókember 3-at nézni. Aztán felmerült a palacsinta iránti igény, s én persze, hogy nekiálltam este 8-kor palacsintát sütni...

Olyanok voltunk, mint egy jól működő család.
Aztán az este nem ment annyira nagyon könnyen, hiszen a szex jó volt, de az orgazmus csak nem akart jönni. Persze addig addig erőltette, amíg be nem teljesült, de nem muszáj ám, hogy mindig legyen az embernek orgazmusa. Anélkül is jó veled a szex!
Aztán beszélgettünk sokat.
Reggel megint nyűgösen ébredtem. Először azt hittem, hogy magammal van a bajom, de napközben rájöttem, hogy igazából vele. Nem tudom elképzelni, hogy képes egy helyben élni egy teljes családban. Hiszen neki egy a gyökértelen lét bejön...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése